A Bonnie és Clyde című filmben ábrázolt erőszak, de leginkább a film végi lövések eldördülése ledöntötte az addig élő filmes tabukat és megteremtette azt a módot, ahogyan azóta is készítik a filmeket Amerikában és a világ többi részén. Miként változtatta meg Hollywoodot egy 1967-ben készült filmalkotás záró képsora? Cikkünkben erről olvashatnak.

Kellemes nyári napsütés, egy autó a vidéki úton halad. Benne két bűnöző ül: Bonnie és Clyde. A házaspár tagjai egymásra tekintenek, mosolyognak, közben pedig gyümölcsöt eszegetnek. Egyik pillanatban azonban észrevesznek egy embert az út szélén. Mikor megállnak, tucatnyi madár repül ki a fák közül, hiszen az egész csupán csapda. A bokrok mögött rendőrök bujkálnak, akik a párra fogják fegyverüket és lőni kezdenek. Számtalan golyó éri Bonnie és Clyde testét és arcát, erről pedig közelképeket is láthatunk. Végül az utolsó fegyver is elhallgat. A férfi holtteste a földön hever, a nő félig az autóban ülve vesztette életét. A rendőrök előjönnek a bokrok mögül, a kép pedig feketébe vált és megjelenik a vége főcím. Ez az 1967-ben készült Bonnie és Clyde szenzációs fináléja, vagyis a filmtörténet egyik leghíresebb és legmeghökkentőbb befejezése.

bonnie

Erről a záró képsorról, valamint hatásáról készített cikket How Bonnie and Clyde’s final scene changed Hollywood (Hogyan változtatta meg a Bonnie és Clyde záró jelenete Hollywoodot – a szerk.) címmel a bbc.com újságírója, Luke Buckmaster. Azt írja, szinte lehetetlen elhinni, hogy a film már fél évszázados, hiszen ez a jelenet (és még sok másik a filmben) olyan, mintha csak ma készítették volna. Luke Buckmaster érdekességként kiemeli: a rendező, Arthur Penn azt tervezte, nemcsak a lövést mutatja meg közelképben, hanem azt is, ahogy a golyó kiszakítja Clyde agyának egy darabját. Hogy miért? Így akarta emlékeztetni a nézőket a Kennedy-gyilkosságra.

Arthur Penn Bonnie és Clyde című filmje nagymértékben befolyásolta a filmkészítés, valamint a filmnézés kultúráját: átírta a képernyőn ábrázolt erőszakra vonatkozó szabályokat, előkészítve egy új, liberálisabb filmosztályozási rendszert az Egyesült Államokban.

A Motion Picture Association of America (Amerikai Mozgóképszövetség – a szerk.) a Bonnie és Clyde bemutatását követő évben megváltoztatta a minősítési eljárásokat – azokra, melyek ma is érvényben vannak. Számtalan film köszönheti megszületését a Bonnie és Clyde című alkotásnak, hiszen e nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy engedélyezzék például a Keresztapa vagy A sebhelyesarcú jó néhány jelenetét. Szerencsére azonban Arthur Penn Bonnie és Clyde-ja kijelölte, sőt megteremtette az utat.

bonnie3

Bonnie és Clyde alakja viszont nemcsak a filmkészítésre, hanem a populáris kultúrára is hatással volt: megjelentek Jay Z és Beyoncé, Lulu Gainsbourg és Scarlett Johansson, valamint Eminem dalaiban is. Született róluk 2011-ben egy Broadway-produkció, 2013-ban egy televíziós minisorozat, továbbá számtalan könyv, festmény és egyéb műalkotás – bár azt nehéz megmondani, hogy az említett dalokat, illetve színpadi és filmes műveket az 1967-ben készült film vagy inkább a valóság ihlette. A hús-vér páros ugyanis több produkciót inspirált már Penn filmjének megszületése előtt is: például az 1950-es Fegyverbolondokat vagy az 1958-as A Bonnie Parker-sztorit Dorothy Provine emlékezetes alakításával. Azonban egyikük sem volt olyan nagy hatású, mint Arthur Penn filmje.

Bár a legtöbben még mindig a Bonnie és Clyde leginkább kockázatos jeleneteinek hatásáról beszélnek – különösen a lélegzetelállító záró képekről –, a film forradalmasította az erőszakábrázolást.

Bonnie és Clyde alapjaiban változtatta meg a hollywoodi filmkészítést és nagy szerepet játszott abban, hogy az amerikai filmipar egy új, izgalmas irányba induljon el. Vagyis: ez az alkotás megváltoztatta a filmtörténetet. Ebben az időszakban az olyan francia filmkészítők, mint François Truffaut és Jean-Luc Godard, munkájukkal inspirálták az amerikai rendezőket, a Bonnie és Clyde pedig egyértelműen jelezte az európai ihletésű amerikai filmek új hullámának megérkezését – ezt a mozgalmat a sajtó Új Hollywoodnak (New Hollywood) nevezte.

bonnie2

Arthur Penn egész pályafutása alatt nem készített még egy olyan híres és nagy hatású filmet, mint a Bonnie és Clyde. Ám ennek az egy ikonikus munkának köszönhetően szerepet játszott a filmgyártás és a filmtörténet megváltoztatásában: elindította az Új Hollywood-mozgalmat Amerikában, mely a szerzői filmkészítés felemelkedéséhez vezetett. Tehát megteremtette egy olyan rendszer alapjait, amely elsődleges szerzőként a film rendezőjét hitelesíti, nem pedig a filmben feltűnő sztárokat vagy magát a stúdiót. Kivette a hatalmat a stúdiók kezéből, ám az később visszatért hozzájuk, és csak olyan alkotások hoztak újra változást, mint a Cápa, valamint a Csillagok háborúja. Az Új Hollywood-mozgalom azonban nem ért véget: olyan befolyásos alkotók neveit említhetjük egy lapon e mozgalommal, mint például Martin Scorsese, Stanley Kubrick, Francis Ford Coppola, Robert Altman, Steven Spielberg, George Lucas és Brian De Palma. Ezek a filmkészítők és sok más rendező pedig sokat köszönhetnek Arthur Penn-nek, valamint a Bonnie és Clyde-nak.

Készítette: Tóth Eszter

Forrás: BBC-cikk

Fotó: imdb.com