Film

Készül az Ítélet és kegyelem tévéfilm Sobor Antal regénye alapján

Várhatóan tavasszal lehet a premiere az igaz történet eredeti helyszínein is játszódó alkotásnak.

Aki nemet mondott a Bonnie és Clyde rendezésére − Jean-Luc Godard 90 éves

Az Oscar-díjas francia filmrendező, a francia új hullám élő legendája december 3-án ünnepli születésnapját.

„Éreztem, hogy én vagyok a fejében”– Interjú Fekete Ernővel

Így vagy tökéletes címen új magyar mozifilm debütál a hazai palettán, ha a járvány lehetővé teszi. Az egyik főszereplő, a kicsit sem tökéletes András szerepét Fekete Ernő, a Katona József színház közkedvelt művésze ölti magára. Nevetésről, undokságról, a vidéki lét vonzalmáról, a színház és a színészet új útjairól beszélgettünk telefonon, miközben Nógrád megyei házában éppen begyújtotta a kandallót.

5 film, amelyet Woody Allen inspirált

Ma 85 éves Woody Allen. Aki szereti, bizonyára felállította már a listáját a kedvenceiből, ezért most egy kicsit más irányból közelítjük meg a születésnapot: ebből az alkalomból 5 olyan filmet gyűjtöttünk össze, melyek alkotói inspirálódtak Woody Allen művészetéből.

A kötelékek című rövidfilm nyerte az Online Anilogue Fesztivált

Két kategóriában osztottak díjat a 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál első, online felvonásában.

Magyar siker született a Blue Danube Filmfesztiválon

Kihirdették az idén online vetítésekkel lezajlott 4. Blue Danube Filmfesztivál díjazottjait.

Pilisi csillagok

Így forgatták az egyik legnépszerűbb magyar filmet, az Egri csillagokat.

Firenzében díjazták a Habot

Lakos Nóra Hab című romantikus vígjátéka nyerte a firenzei Cinema e Donne nemzetközi filmfesztivál legjobbját illető Gilda-díjat.

Kedvenc 21. századi fekete-fehér filmjeink

A borús időre aligha van jobb program, mint egy fekete-fehér film, de nem feltétlenül régi alkotásokra gondolunk. Olyan, számunkra kedves alkotásokat gyűjtöttünk össze, melyek ugyan fekete-fehérek, de 2000 után készültek. Íme az első öt kedvencünk.

Több mint 300 filmmel bővül a Mecenatúra Mozi

A következő hetekben 324 újabb rajz-, dokumentum- és játékfilmmel bővül a Mecenatúra Mozi kínálata, így több mint 560 film lesz elérhető.

Felújították az Izzó szerelem című Tungsram-reklámfilmet

Macskássy Gyula 1939-es alkotását speciális módszerrel digitalizálták a Filmarchívum új filmszkennerén.

Néhány kedvencünk Törőcsik Maritól

85 éves lett Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a nemzet művésze. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük – a teljesség igénye nélkül – pár emlékezetes filmszerepét.

Ma kezdődik a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

Többtucat programmal, filmekkel, beszélgetésekkel, kísérőprogramokkal startol a fesztivál, melyet ebben az évben online tartanak meg, így a programok az egész országban elérhetők.

Kiderült, melyik filmet nevezzük Oscarra

Ahogy sejthető volt, Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje képviseli Magyarországot a 93. Oscar versenyben a „nemzetközi film” kategóriában.

Ők nyerték idén a Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat díjait

Online adták át a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat díjait; az eseményen 13 kategóriában ismerték el a legjobb alkotásokat.

Huszonkét alkotót díjaztak a Speciális Független Filmszemlén

A szakmai zsűri 22 díjat ítélt oda speciális filmes, parafilmes és professzionális filmes versenyszekciókban az alkotóknak a 6. Magyar Speciális Független Filmszemlén, amelyet a világhálón rendeztek november 17. és 19. között.