Film

Negyven alkotás látható a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában

Negyven alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában.

„Minden ember szakadék” – Beszélgetés Sopsits Árpád új filmjéről

Három vágó, mozaikrakáshoz hasonló forgatókönyvírás és sok-sok szívesség: így készült a Mellékszereplők. Október 18-án, Sopsits Árpád új filmjének sajtóbemutatója után Keszthelyi Kinga vezetett beszélgetést a rendező, Maruszki Balázs társ-forgatókönyvíró és Székely Csaba drámaíró részvételével.

Macskanyelv – A Cicaverzum című filmről

Sejtelmes, magányos lány és egy hódító lovag, „aki” történetesen macska. A harmincéves Fáni (Törőcsik Franciska) cicafiút választ társául, mi pedig szörnyülködünk egy sort a képtelen sztorin, aztán hazafelé tartva beugrunk egy áruházba macskakaját venni.

A művészlány, aki kereste Istent és megtalálta – Baska Barbara dokumentumfilmjéről

1964-ben egy kiváló festő úgy döntött, hogy másoknak is megmutatja azt a pillanatot, amikor 1947-ben szüleivel és testvéreivel együtt elmenekült Felvidékről. Szekéren, szalma alatt új élet felé vették az irányt, s ezzel a döntéssel a család mintha újra megszületett volna.

Díjnyertes kortárs filmek a 21. Olasz Filmfesztiválon

A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén, a MittelCinemaFesten november 4–12. között a Puskin és a Tabán Moziban 12 kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Madarász Isti: a Tündérkert életem eddigi legnagyobb projektje

Madarász Isti, a Tündérkert rendezője a romániai Szatmárnémetiben a sorozat első két epizódjának premiervetítése előtti kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott, a sorozat élete eddigi legnagyobb projektje.

Ranódy László – a rendező, aki „filmre vitte a Nyugatot”

1983. október 14-én halt meg Ranódy László Kossuth-díjas filmrendező, akinek a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Hintón járó szerelem, a Pacsirta, a Hatholdas rózsakert vagy az Árvácska. Sokszor és szívesen nyúlt irodalmi alapanyaghoz, főleg a Nyugat szerzőinek műveihez.

Dusa Tibor akciófilmje nemsokára a mozikban

A 2021-es Pecakúrát jegyző Dusa Tibor új filmmel jelentkezik. A Slawa november 2-án debütál a mozikban.

Ezeket a magyar filmeket várjuk még idén

A magyar film már így is erős évet tudhat maga mögött, elég csak Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjére gondolni, amely alig egy hónapja nyerte el kategóriájának fődíját a Velencei Filmfesztiválon. Az év hátralévő részében is izgalmas alkotásokra számíthatunk. Mutatunk közülük hatot.

Jean Cocteau, a művészetek polihisztora

Hatvan éve, 1963. október 11-én hunyt el Jean Cocteau francia író, költő, színész, filmrendező és festő, a múlt század egyik legizgalmasabb és -sokszínűbb alkotója.

Lepattanó – a gombfocimozi forgatásán jártunk

Fanatikus gombfocisokról, papucshoz húzott zoknikról, szenvedélybetegségről és tériszonyos kutyáról is szó esik beszámolónkban.

Gyilkos munkakultúra, haláli bunyók – itt a 16. Koreai Filmfesztivál programja

Huszonnégy friss dél-koreai filmmel vár mindenkit a 16. Koreai Filmfesztivál október 13. és 20. között Budapesten. Premier előtt vetítik az Oscar-esélyes Előző életeket, amely csak jövőre kerül a hazai mozikba, és a fesztivál vendége lesz Park Ha-sun, A királyi ház titkainak sztárja is.

Tündérkert: politikai dráma és szenvedély a képernyőn

Báthory Gábor, a fiatal és vakmerő fejedelem sikeres hadjárata végén Kolozsvárra, az Imreffy-kastélyba érkezik, ahol barátok és ellenségek egyaránt tiszteletüket teszik. Azonnal kezdetét veszi a hatalmi harc a 17. századi Erdély körül… A kalandfilmbe illő történetet október 13-ától láthatjuk.

Szerelmes biciklisták és bájos sofőrök a magyar filmben

Bár az eltelt évtizedek alatt sokat változott a biciklik és autók felépítése, kinézete és funkciója, a filmekben mindig a modernitást, a progresszivitást képviselték. Emellett sok esetben az oly gyakori határidő-dramaturgia segédeszközei, melyek változatossá teszik a film végi nagy hajszát.

Három elnök, három szent – Charlton Hestonra emlékezünk

Száz éve, 1923. október 4-én született Charlton Heston Oscar-díjas amerikai színész, a Ben Hur és A majmok bolygója főszereplője.

Mi lesz veled, mozi? – A 999-es szoba premier előtti vetítésén jártunk

Wim Wenders 1982-ben megkérdezte kora nagy rendezőit, mit gondolnak a film jövőjéről. Lubna Playoust ugyanezt tette meg negyven évvel később. A kérdés nem változott, a feleletek igen. A 666-ostól a 999-es szobáig.