Film

Kétszázötven javaslat történelmi filmre

A magyar történelem sok olyan, emlékezni érdemes eseményt, kalandos történetet vonultat fel, amiből akár film is készülhetne. Deák-Sárosi László filmesztéta, Gáspár Ferenc író, Jenei Miklós történelemtanár és Szabó Győző magyar–olasz szakos tanár a 250 javaslat magyar történelmi filmre című kötetében ilyenekre hívja fel a figyelmet. Az Országos Széchényi Könyvtárban tartott könyvbemutatón május 24-én olyan, a könyvtárban őrzött forrásokat is megismerhettünk, amelyek hozzájárulhatnak a történelmi filmek hitelességéhez.

Portréfilm készült Bereményi Gézáról

A Bereményi kalapja a legendás dalszövegíró, filmrendező és szépíró Bereményi Gézát mutatja be interjúk, új Cseh Tamás-klipek, filmrészletek és archív felvételek segítségével. A Bereményi kalapja a Magyar Mozgókép Fesztiválon debütál, ezt követően a Margó Fesztiválon látható.

Ahol az E.T.-t is síri csendben nézik – Exkluzív interjú Kurta Nikével a cannes-i filmfesztiválról

„Akkora tisztelet övezi a filmet és a mozizást, hogy egy szabadstradon egy több ezerszer látott klasszikust sem volt szabad megzavarni. Hatalmas élmény volt megtapasztalni azt a szeretetet, ami a filmművészetet övezte, és azt érezni, hogy a film él, a filmre szükség van” – mondta a Kultúra.hu-nak Kurta Niké színésznő, aki a Hajszálrepedés című magyar rövidfilmmel versenyben volt a cannes-i filmfesztiválon. A Szelestey Bianka által rendezett 22 perces film szakítás történetének Kurta Niké és Váradi Gergely a főszereplői.

Akit foglyul ejtett Sissi szerepe – Negyven éve hunyt el Romy Schneider

Negyven éve, 1982. május 29-én halt meg a tragikus sorsú Romy Schneider, aki a romantikus Sissi-filmek üdvöskéjéből érett drámai színésznővé.

Ezequiel Salinas kapta az idei Zsigmond Vilmos Filmfesztivál fődíját

Ezequiel Salinas argentin származású operatőr kapta a 6. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál fődíját a Bíró Bálint rendezővel készített Félhomály (Dusk) című dokumentumfilmért, a seregszemle elismeréseit szombaton adták át Szegeden.

Száz éve született Sir Christopher Lee

Száz éve, 1922. május 27-én született Londonban Christopher Lee angol színész, Drakula egyik leghíresebb megformálója, aki eljátszotta a Bond-filmek egyik gonoszát, s szerepelt a Star Wars-, A Gyűrűk Ura- és A hobbit-filmekben is.

Elhunyt Gyarmathy Lívia filmrendező

Kilencvenéves korában elhunyt Gyarmathy Lívia Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes és kiváló művész, a magyar mozgókép mestere.

Ingyenesen nézhető magyar animációk gyermeknapra

A Filmión, a Nemzeti Filmintézet streaming platformján gyermeknap alkalmából csütörtöktől vasárnap estig ingyenesen nézhető a magyar animáció megteremtőjeként tisztelt Macskássy Gyula öt rövid mesefilmje és Dargay Attila Az erdő kapitánya című rajzfilmje a Kerek Erdő megmentéséről.

„Minket, anarchistákat nem nyugtalanítanak morálgiliszták” – Szittya Emil emlékezete

Kassák Lajos csavargótársa és mentora, Szittya Emil az avantgárd megkerülhetetlen alakja volt, mégis kevesen ismerik hazánkban. A Kassák kortárs művészeti díjnak köszönhetően most az Igor és Ivan Buharov kísérleti filmes formáció készít többcsatornás, mozgóképes installációt róla. Interjú Hevesi Nándorral.

Díjat nyert egy magyar filmterv Cannes-ban

Szabó Simon és Daoud Dániel filmterve, a Marad az űr nyerte el a legjobb kelet-közép-európai forgatókönyvnek járó Krzysztof Kieslowski-díjat, amelyet a 75. cannes-i fesztiválon adtak át.

Megérkezett a Magasságok és mélységek előzetese

Erőss Zsolt 2002. május 25-én, 10:30-kor első magyarként ért fel a Mount Everest 8850 méter magas csúcsára. Ezért ma, a huszadik évfordulón debütál a Csoma Sándor rendezésében készült Magasságok és mélységek című nagyjátékfilm előzetese.

Forog a Cicaverzum

Szeleczki Rozália első mozifilmje, a Cicaverzum már második hete forog Budapesten.

Hamarosan indul a Friss Hús – Filmeket ajánlunk

Június 2. és 8. között érdemes a Toldi mozi és a jubileumot ünneplő Friss Hús szabadtéri helyszínei felé venni az irányt, ugyanis végre újra megnézhetjük az elmúlt időszak legjobb rövidfilmjeit. Ajánlónk a magyar versenyprogram alkotásaiból.

„Lehet velem számolni a zenés színházon kívül is” – Beszélgetés Borbély Richárd színművésszel

Kazinczy Lajos, az 1848–49-es forradalom mártírja, a bohémből a hazáért életét adó hadvezérré váló fiatalember. Kovács Karcsi, a látszólag unott, a csajok és némiképp a politika iránt érdeklődő 20. század végi matekzseni. Tiszta morál és mocskos idők. A tizenötödik és A besúgó. A musical és a sorozat metszetében pedig Borbély Richárd.

Rangos díjakat hoztak el Cannes-ból a magyar cirkuszi filmesek

A Fővárosi Nagycirkusz munkatársai az elmúlt napokat az ünnepi, 75. alkalommal megrendezett cannes-i filmfesztiválon töltötték, melyen rangos elismeréseket vehettek át.

Vecsei H. Miklós főszereplésével készül a Semmelweis-film

Koltai Lajos az anyák megmentőjéről, a világhírű Semmelweis Ignácról rendez mozifilmet, és minden idők egyik legsikeresebb magyar labdarúgójáról, Románia egyik legnagyobb sportcsillagáról, Bölöni Lászlóról forgat dokumentumfilmet Szabó Attila a Filmintézet támogatásával.