Film
Mindenképpen túlszárnyalni – Humor és önirónia Reisz Gábor módra
Kisfiúként a festés vonzotta, de rájött, hogy az nem elég kifejező számára. A középiskolai évek alatt elég rossz verseket írt, egyetemistaként pedig azzal nehezítette az életét, hogy reggelente tornaórákat tartott. Pár évvel később viszont konkrétan tarolt első nagyjátékfilmjével.
A Jancsó-filmek színészbálványa – Kozák Andrásra emlékezünk
Az 1943. február 23-án szültetett színészlegenda több mint 120 színházi bemutatón szerepelt, színpadra állt az ország több teátrumában, de állandó színésze volt Jancsó Miklós filmjeinek is.
Az összetartás filmje lett – Látványos dokumentumfilm készült a Kékszalagról
Dér András érdekfeszítő filmet készített arról, hogy micsoda emberfeletti küzdelem előzi meg a legnagyobb hazai tókerülő vitorlásversenyt.
Nincs megalkuvás – Mécs Károly Jókai Mórról
A kőszívű ember fiai Jókai legismertebb regénye, amely a Baradlay család történetén keresztül mutatja be az 1848–49-es forradalom és szabadságharc időszakát. Várkonyi Zoltán 1965-ös filmváltozatában Baradlay Richárdot Mécs Károly színművész formálta meg.
Filmeket készített, hogy történetet mesélhessen: Szabó István, az első Oscar-díjas magyar rendező
Február 18-án nyolcvanöt éves Szabó István Kossuth-díjas filmrendező, az első Oscar-díjas magyar játékfilm, a Mephisto rendezője, a Magyar Mozgókép Mestere, a nemzet művésze.
Elfogytak a jegyek a Berlinalén szereplő magyar animációs film vetítéseire
Az idei Berlinale programjában szereplő magyar filmekre nagy a kereslet, a magyar filmiparral pedig a Variety fesztiválkiadványa több cikkben is foglalkozott. Összefoglalónk a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál pénteki történéseiről.
„Otthonról minden Nyugat” – A mozikban Cristian Mungiu új filmje, az R.M.N.
A gyergyóditrói Srí Lanka-i pékek hírhedt esetén alapuló R.M.N. felkavaró, tipikusan közép-európai társadalmi látlelet, amely bennünket is alapos önvizsgálatra késztet.
Március végén debütál a mozikban a Hat hét
Március 23-tól kerül országszerte a mozikba Szakonyi Noémi Veronika nyílt örökbefogadást feldolgozó Hat hét című drámája, amely nemrég megkapta a Magyar Filmkritikusok fődíját.
Klasszikus női döntés – Interjú Helmeczy Dorottya producerrel
Lánykori álma valósult meg, amikor producerként belépőt váltott a filmes világba, olyan attitűddel, hogy ha kidobták az ajtón, bement az ablakon. Helmeczy Dorottyát a szakmai ambíció mellett családközpontúság jellemzi.
Iskolai szünetben ment statisztálni, filmcsillag lett: 90 éves Kim Novak
Február 13-án kilencvenéves Kim Novak Golden Globe-díjas amerikai színésznő, az ötvenes-hatvanas évek egyik legragyogóbb filmcsillaga, Alfred Hitchcock Szédülés című filmjének főszereplője.
Főszerepben Debrecen: filmek, amelyek kötődnek a városhoz
Cikkünkben olyan magyar filmeket gyűjtöttünk össze, ahol valamiért fontos szerepet kap Debrecen.
Franco Zeffirelli 100
Száz éve, 1923. február 12-én született Franco Zeffirelli olasz rendező, aki maradandót alkotott a film, a színház és az opera világában is. A centenárium alkalmából a milánói Scala kiállítással tiszteleg emléke előtt.
„Olyan ritka manapság az efféle makulátlan történet” – Koltai Lajos a Semmelweis-filmről
„Engem az foglalkoztat, hogy az akadályok ellenére miként járhatja végig az ember a saját útját” – fogalmaz Koltai Lajos, aki szerint Semmelweis Ignác mániákus elhivatottsága filmvászonra kívánkozik. A láthatatlan gyilkos című alkotás rendezőjével beszélgettünk.
Fókuszban a rövidfilmírás a Balázs Béla-pályázaton
Az írókat és a forgatókönyvírókat szólítja meg a Friss Hús a legújabb pályázatával, amelyre március 3-ig várják a jelentkezéseket.
Joe Pesci, aki három másodperc alatt megköszönte az Oscar-díjat
Joe Pesci amerikai színész, aki Martin Scorcese filmjei révén lett Hollywood egyik „legkiválóbb mellékszereplője”, ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Oscar-díját a Nagymenők című gengsztermoziban alakított pszichopata bűnöző figurájáért nyerte.
Április elején debütál a mozikban Császi Ádám filmadaptációja
Április 6-án kerül a mozikba Császi Ádám rendezte, Cigány magyar című színházi előadás filmadaptációja, a Háromezer számozott darab című film, amely 2022-ben Tallinnban, az A-kategóriás Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon elismerő oklevelet kapott.