?A dán dogma néven elhíresült irányzat Lars von Trier és Thomas Vinterberg dán filmrendezők nevéhez köthető, akik 1995-ben Dogma 95 című kiáltványukban tették közzé radikális esztétikai elképzelésüket, mely szerint a mesterségesen megépített díszletek a filmforgatás során feleslegesek, a filmek lehetőség szerint eredeti helyszíneken forogjanak, a felvétel során mindenféle szűrők, optikai trükkök használata elvetendő, javallt viszont a természetes fényforrás, illetve a kézi kamera használata. Tartózkodjon továbbá a filmalkotó mind az utószinkron, mind a kísérőzene használatától, és az elbeszélés tere, ideje legyen valósághű? ? hangsúlyozták, majd a gyakorlatban is megmutatták, hogyan lehet eleget tenni ezen elvárásoknak. Thomas Vinterberg már 1998-ban elkészítette a Dogma mozgalom első filmjét, a Születésnapot, ?melyben a kamera mozgása rögtönzött, állandó imbolygással kíséri a színészek improvizatív játékát, szinte illetéktelen, indiszkrét megfigyelőként követve egy családi összejövetel nyers, drámai fordulatait?. A mozgalom alkotói úgy vélték, ez a sajátos jelenlét személyességet kölcsönöz a filmnek. Lars von Trier a pszichodrámához hasonlította a módszert, melyben a kamera nem megmutatja az eseményeket, hanem azok részévé válik és képes befolyásolni őket. ?A dokumentum-játékfilmekre emlékeztető filmes spontaneitás a dogma-filmek egyik legfőbb jellemzője.?
 |
| Születésnap Fotó: dfi.dk |
Lars von Trier szintén 1998-ban készítette el a dogma második, Idióták című filmjét, mely egy szinte teljesen valóságosnak ható csoportterápiába vezeti be a nézőt ? akinek igencsak nehezére esik végigkövetni a történetet. És itt el is érkeztünk ahhoz a kulcsfontosságú momentumhoz, mely a mesterségesség tagadása mellett leginkább jellemzi a mozgalom filmjeit: a nyers, finoman szólva drámai fordulatokkal tarkított, letaglózó történet. Ezek a történetek ugyanis cseppet sem olyanok, melyeket jó szívvel megnéznénk egy napsütéses délutánon. Ezek a filmek kendőzetlenül mutatják meg azokat a dolgokat, melyeket igazából nem akarunk látni.
A dán dogma elvei azonban nem előzmény nélküliek a filmtörténetben. Gondoljunk csak az európai új hullámokra? ?A mozgalom az amerikai blockbusterek, az óriási költségvetésű szemfényvesztő mozik korában a vásznon látható esendő ember hiteles megjelenítéséért szállt síkra?, akárcsak az olasz neorealizmus, a cinéma verité vagy a Budapesti Iskola alkotói.
Születésnap
A Születésnap az irányzat első filmje, mellyel Thomas Vinterberg valóban tanúságot tesz arról, miképpen kell dogma-filmet készíteni. Improvizatív színészi játék, imbolygó, természetesnek ható kamerakezelés jellemzi, melynek hatására a néző tényleg úgy érzi, ott ül azon a bizonyos családi összejövetelen, ahonnan legszívesebben inkább elmenekülne. Nézzük is a történetet. Közeli és távoli családtagok egy hatalmas kúriában gyűlnek össze, hogy megünnepeljék Helge 60. születésnapját. Michael és bátyja, Christian is megérkeznek a vidéki házba, az eseményt azonban beárnyékolja az a nemrégiben történt tragédia, hogy testvérük, Linda öngyilkos lett. E hír hallatán a nézőben több kérdés is felmerül. Vajon mi húzódhat meg a háttérben? Mi lehet a pompázatosnak ható felszín alatt?
 |
| Fotó: theredlist.com |
Idióták
Lars von Trier dokumentarista hűséggel és leplezetlenséggel forgatott filmjének középpontjában egy különös kommuna, az ?idióták? csoportja áll, melynek tagjai az idiotizmus rejtett értékeit kutatják. Tehát akármilyen furcsán is hangzik, a filmben olyan egészséges embereket láthatunk, akik a nyilvánosság előtt megjátsszák magukat és úgy tesznek, mintha szellemileg sérültek lennének. Ebbe a csoportba kerül be Karen, aki kezdetben csak külső szemlélő, később azonban részesévé válik a szokatlan és visszatetsző kísérletezésnek. Az Idióták ?amatőr színészei páratlan erővel hitelesítik saját kommunájuk kapcsolatrendszerét: a megírt dialógusokat rendezői instrukciók és megszakítások nélkül vették fel?.
 |
| Fotó: screenrobot.com |
Olasz nyelv kezdőknek
Az irányzat filmjei között szerencsére találunk olyat is, mely kevésbé nyomasztó, polgárpukkasztó, sőt. Épp ilyen a 2000-ben készült Olasz nyelv kezdőknek, melynek főszereplője Andreas, aki egy dániai külvárosban kap segédlelkészi állást, ahol a barátságos szállodaportás rábeszélésére beiratkozik egy olasz nyelvtanfolyamra. A tanulócsoport ? akárcsak a valóságban ? a lehető legkülönfélébb emberekből áll, de egyvalami összeköti őket: mindannyian a tanfolyamnak köszönhetően kapnak lehetőséget arra, hogy megismerjék önmagukat (és a szerelmet). Igen, ebben a történetben előkerül a szerelem is, emellett pedig olyan egyszerű, sérülékeny, magányos, szeretetéhes karaktereket láthatunk, akik akár elsétálhatnának mellettünk az utcán.
 |
| Fotó: slantmagazine.com |
Premier
Dömötör Tamás 2006-os filmje ? melyben Udvaros Dorottya is feltűnik ? remek példája az irányzatnak. A történet szerint új Nemzeti Színház épül Magyarországon, a bemutató előadásra pedig egy híres dán rendezőt szerződtet az igazgató. A színészek és az épület befejezésén dolgozó munkások mindent megtesznek azért, hogy a nyitás tökéletes legyen. A darab szépen formálódik, ám néhol kísértetiesen hasonlít a művészek való életéhez, így végül már nem a siker kérdéses, hanem az, hogy megérik-e a premiert.
 |
| Fotó: port.hu |
A Dogma-mozgalom két elindítója mind a mai napig tevékeny: azt nem mondhatjuk, hogy nem szakadtak el saját programjuktól, de továbbra is olyan megosztó és erőteljes alkotásokat készítenek, melyek bizonyosan nem hagyják feledésbe merülni a nevüket. Nézzünk is két példát.
Dogville ? A menedék
Lars von Trier 2003-as filmje egy Dogville nevezetű bányászfaluban játszódik a harmincas évek Amerikájában. Lakóit és életvitelüket az egész történetet végig kísérő narrátor mutatja be a nézőknek: elmondja, hogy szegény, békés, becsületes polgárok, akik szeretik ? és bármi áron megvédik ? a városukat. Azt a várost, amelyből mi amúgy egy képkockát sem látunk. Trier filmje ugyanis egy színházteremben játszódik, és a környezet csupán krétacsík a fekete padlón, ahogy a növények és a kutya is. A rendező nem egy szépen megfestett városkába kalauzol minket, hanem díszletek közé, ahol a történetről és a szereplőkről semmi sem vonja el a figyelmet. Márpedig ebben a filmben a szereplők olyan dolgokat élnek át és olyan döntéseket hoznak, melyek láttán legszívesebben becsuknánk a szemünket?
 |
| Fotó: imdb.com |
A vadászat
Thomas Vinterberg 2012-ben készült filmjének főszereplője Lucas, egy kis helyi közösség megbecsült tagja. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, ahol remekül érzi magát, hiszen a gyerekek és a kollégák is kedvelik. Épp kezd talpra állni a válása után, randevúzik az egyik munkatársnőjével, ám mikor már úgy tűnik, jól alakulnak a dolgok, akkora szörnyűség történik, hogy el se hisszük. Lucas legjobb barátjának kislánya azt állítja, hogy a férfi tett vele valamit. Valamit, amit csak a felnőttek szoktak. A füllentés visszafordíthatatlan következményekkel jár, Lucas pedig megtapasztalja, milyen sötét is lehet az emberi természet. Vinterberg tehát nem ment messze azoktól a kérdésektől, melyek a Dogma-mozgalom megszületésekor foglalkoztatták, A vadászat viszont nem csak a rendezés tekintetében kiemelkedő: Mads Mikkelsen játékát nem szabad kihagyni!
 |
| Fotó: imdb.com |
A film történetének egyik legnehezebben emészthető részlete a Dogma-mozgalom, melynek alkotásai az emberi természet legsötétebb bugyraiba kalauzolják a nézőt. A két alapító, Lars von Trier és Thomas Vinterberg ugyan elszakadt a mozgalom kiáltványában megfogalmazottaktól, ennek ellenére a mai napig olyan filmeket készítenek, melyek őszintén, kendőzetlenül mutatják be mindazt, amit máshogy nem lehet. És ezzel kortárs rendezőként ? szerencsére ? nincsenek is egyedül.
Készítette: Tóth Eszter
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára
