A filmezés fura világa teljesen rabul ejtett - interjú Ónodi Eszterrel

Új filmjében Ónodi Eszter énekesnőt alakít, aki egy trió tagjaként haknizza körbe a Balatont. A színésznővel azonban nemcsak a Swingről beszélgettünk, hanem szóba került minden más is, ami kultúra: színház, cirkusz, könyvek, első filmforgatás, de még legkedvesebb koncertélményei is.

Mit jelent számodra a kultúra?

Valami érték generációról generációra való hagyományozását, aminek persze folyamatosan meg kell újulnia és lépést tartania az aktuális világgal, ami körülveszi. Illetve olyan tartalmat, ami ha belecsepegtetődik az ember fejébe, akkor az több lesz tőle, kap valami útmutatást az életére, vagy az épp aktuális lelki, érzelmi állapotára, és a segítségével könnyebben eligazodik a problémáiban.

Most került mozikba az új filmed, a Swing. Mi fogott meg a forgatókönyvében?

Tulajdonképpen az előtt igent mondtam a filmre, hogy a forgatókönyv a kezembe került volna. Fazekas Csabával már dolgoztam együtt korábban, a Boldog születésnapot! című első nagyjátékfilmjén. Nagyon jó munka volt, szerintem szuper végeredménnyel. Csaba azon kevés rendezők egyike, akinek látatlanban igent mondanék egy felkérésre. Már jó pár évvel ezelőtt tudtam, hogy fontolgatja ezt a filmet, és amikor elolvastam a forgatókönyvet, az csak megerősített abban, hogy jól döntöttem.

Vannak rokon vonások közted és a karaktered, Kati között?

Persze, több apró vonás is van, hiszen nekem is van gyerekem, és előfordul, hogy nekem is gondot okoz a család és az úgynevezett karrier összeegyeztetése. Kati figurája viszont úgy érzem, hogy nálam egy kicsit egyszerűbb, közönségesebb lélek, amit pont nagyon szerettem is benne: egy értelmiségi nő okoskodása helyett a szó legjobb értelmében lehetett egy kicsit játszani, bohóckodni.

Hogy jöttetek ki a stábbal?

Közhelyesnek fog hangzani, de tényleg nagyon jó volt a csapat. Nem volt olyan a gépezetben, aki valamilyen módon elkülönült volna, vagy ne tudta volna felvenni a tempót, legyen szó akár a sminkszekcióról, a világosítókról, az operatőrről, a ruhásokról, vagy persze a többi színészkollégáról. Franciskát leszámítva már mindenkivel dolgoztam együtt filmen vagy színházban, így gyakorlatilag senkivel nem kellett összecsiszolódni.

Törőcsik Marival min dolgoztál együtt?

Közös filmünk még nem volt, de színházban többször is játszottunk együtt. Most hirtelen kettő jutott eszembe: a kilencvenes évek végén a Katonában játszottuk a Szent György és a Sárkányt, amiben meghívott vendégként ő volt a főszereplő, és én is játszottam benne. Pár évre rá a Szegedi Szabadtéri Játékokon megcsináltuk a III. Richárdot, ami később átment a Nemzetibe is, de abban én már nem játszottam.

Mennyi ideig tartott a Swing forgatása?

Körülbelül bő egy hónap, illetve előtte a készülés, a dalok és a koreográfia megtanulása.

A tanulás hogy zajlott?

A forgatáson még nem volt meg a filmben hallható hangkeveréses zenei alap, a számok eredeti verziójára playbackeltünk. Megkaptuk a dalokat CD-n, és hallgattuk őket orrba-szájba. Hívogattuk egymást Csákányi Eszterrel, hogy ez lehetetlenség, és találjunk ki valamit ezekre a nagyon gyorsbeszédű angol és olasz nyelvű szövegekre. Szinte levegővételnyi pontossággal kellett őket megtanulni, hiszen amikor fölvettük, borzasztóan fontos volt, hogy működjön a szájszinkron. Nekem ez volt a legnehezebb, nem pedig a lépések megtanulása, abban már volt tapasztalatom. Bár eddig nem sok zenés munkám volt, de koreográfussal azért dolgoztam már együtt, ilyen gyors tátogásban viszont még nem vettem részt.

A kosztümök kiválasztásába mennyire szóltatok bele?

Lakatos Márk volt a jelmeztervező, akivel szintén ezerszer dolgoztunk már együtt. Tudta, hogy mi az, ami nekem is és a többieknek is jól fog állni. Voltak rendes ruhapróbák, ahol össze kellett hangolni a három nő fellépő ruháit, illetve volt a történetben egy stílusváltás is. Én például nagyon kétes ízlésű szettekkel kezdtem a filmet, ami egyfajta karaktert jelentett. Utána jön az átváltozás, amikor Márk kicsit gatyába ráz minket, és onnantól egy fokkal ízlésesebb, csinosabb nőt mutatok. Külön ki kellett ezt is találni: milyen a film első felében a piros hajú nő ruhatára, és milyen a második felében a vöröses szőkéé.

Te is a premieren láttad először a filmet?

Én sajnos még nem láttam, mert játszottam aznap este. Körülbelül fél évvel ezelőtt láttam egy munkakópiát, aminek még nem volt meg a fényelése meg a hangkeverése, sőt, még a vége sem ez volt. Egyszer majd beülök egy mozi hátsó sorába, és megnézem én is.

Most miken dolgozol?

Pont ma megyek egy utószinkronra Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családban című filmjéhez, aminek már leforgattuk a képi anyagát, de még tartanak az utómunkálatok. Ez a következő film, amiben látható leszek. A Katona József Színházban októberben mutattuk be A két Korea újraegyesítése című darabot, aminek semmi köze Koreához, párkapcsolati témákat feszeget 20 egymástól független jelenetben, nagyon szórakoztatóan. Hála istennek, úgy tűnik, hogy a közönség is szereti, mert februárig előre elfogytak rá a jegyek. Ezen kívül épp most próbálok a Kamrában Ascher Tamással: az Abigail bulija Mike Leigh tévéjátékának színpadi változata, egy ötszereplős kamaradarab.

Szórakozásból is el szoktál járni színházba?

Igen, abszolút. Elsősorban a saját színházamban, a Katonában szoktam megnézni a kollégákat, de még itt is sok adósságom akad. Pintér Béla Társulatának előadásaira is rendszeresen szakítok időt, illetve a párom munkáit is igyekszem megnézni. Nemrég nagy élményem volt, mind színészként, mind nézőként: pár héttel ezelőtt tervbe vettem, hogy megnézem a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet, és olyat tapasztaltam, amit eddig soha. Szombat este elmentem az Urániába, ahol közölték velem, hogy egy darab jegy sincs már rá, de még a pótszékek is elfogytak. Gyorsan foglaltam helyet a Művészbe, hátha odaérek a félórával későbbi vetítésre. Szerencsére odaértem, és ott is azt láttam, hogy az utcán állt a sor. Ez óriási boldogsággal töltötte el a szívem, mert arra gondoltam, hogy akkor talán van még remény és igény a magyar filmekre.

Neked is tetszett?

Nagyon bájos, szerethető első film. Az volt az érzésem, hogy igazi öröm mozi, lehetett látni, hogy a csapat, akik csinálták, tényleg jóban vannak. A kreativitás, egy jó forgatókönyv, és egy jó rendezői vízió megcsinálta a filmet. Nem akarnék azért abba a demagógiába kerülni, hogy lám-lám, nem is kell pénz a magyar filmre, mert nulla forintból is össze lehet hozni. Nem jó, ha ez egy hivatkozási alap. Bár ezen a filmen ez nem látszik, de gondolom, ők is sokkal boldogabbak lettek volna, ha a költségvetés rendesen kistafírozza őket.

Emlékszel rá, hogy annak idején hogy élted meg a te első filmforgatásodat?

Nagyon jó élmény volt. A főiskolán leginkább színházi képzésben részesültünk, a színpad volt az, amit tanultunk és megszoktunk. Aztán az első forgatási napomon ott találtam magam a díszletben, ami nem csak egy papírmaséból kivágott jelzés-díszlet volt, hanem igazi korhű bútorok és kosztümök. Amellett, hogy adott ez az igazi és reális miliő, ott vannak a lámpák, a világosítók, a fártsín, az egész teljesen normális tartozékai. Nagyon megmaradt bennem, ahogy ott állok egy negyvenes évekbeli kosztümben, mellettem egy tréningruhás világosítóval, és fogom a porcelán étkészletet, előttem pedig a három napos flódni, amit már a forgatás elején megvettek. Van az egésznek egy fura világa, ami teljesen rabul ejtett.

És ha nem színház vagy mozi, de valami kulturális élményre vágysz, akkor hova szoktál menni? Múzeum, koncertek?

Talán múzeumba jutok el a legkevesebbszer, viszont ha tehetném, akkor sokkal több koncertre elmennék: mindenféle műfajra, komolyzene, jazz és a könnyebb műfajok egyaránt. Tulajdonképpen a múzeumokat is kedvelem, de szerintem, ha egy képzőművészeti alkotás vagy egy festmény igazán megfog, az előtt sokáig kell állni, időzni, viszont a kultúrafogyasztó ember a múzeumi nagy tömegben nem igazán tud benne elmélyülni.

Milyen koncertekre jártál főiskolás korodban?

Akkor szinte ennyi szabadidőm sem volt, mint most. Pár éve voltam egy Zagar koncerten, amit a párom rendezett, és nagyon tetszett. Vagy voltam egy David Byrne koncerten, ahová szintén a párom miatt mentem, aki nagyon komoly zenefogyasztó. Az is fantasztikus műsor volt. Sajnos, akiknek a koncertjére igazán elmennék, már nem élnek, például Nina Simone. Néha elkezdek koncertvideókat nézni a Youtube-on, ott is lehet izgalmasakat találni.

Mi az a koncert, amire visszamennél az időben?

Volt például Tom Waits-nek egy viszonylag késői New York-i koncertje, nagyon sok színházi és cirkuszi elemmel, amikor már elhajlott az alternatív szcéna felé, érdekes volt ezt látni. Frank Sinatrát is imádom, csodálatos énekes. Ebben a korszakban pont a Swing miatt kezdtem el kutakodni.

Említetted a cirkuszi elemeket, az Aglaja kapcsán pedig te is belekóstolhattál a cirkuszi világba. Szereted egyébként, szoktál cirkuszba járni?

Ha járok, akkor inkább a gyerek miatt, régebben pedig természetesen az Aglaja miatt. Nekem a zsigeri borzongás egy kicsit néha sok, de a jó cirkuszt azért szeretem. Érdekes, hogy az utóbbi pár cirkuszi élményem során mindig valami más volt a kedvenc típusom: volt, hogy a lélegzetelállító ugrócsoportok, most pedig a bohócokat szerettem meg. Nagyon ősi humor az, amit ők képviselnek, de meg tudtak nevettetni. Annyira egyszerű az egész, ilyenkor mindig rájövök arra, hogy a nevettetés meg a szórakoztatás tulajdonképpen nem nagy dolog, de ha valaki pontosan tudja csinálni, akkor fantasztikusan működik, méghozzá kortól, nemtől és országtól függetlenül.

Olvasni miket szoktál? Mit olvastál legutóbb?

Nemrég a kezembe került Andrássy Ilona grófnő első világháborús naplója, amiből egy könyvbemutatón olvastam fel részleteket. Csak pár oldalt kaptam meg belőle, de annyira megtetszett, hogy alig várom, hogy elkezdjem a többit is. Egészen különleges nő lehetett, grófi sarj, Esterházy Pál felesége. A férjét besorozták a háborúban, és megtehette volna, hogy nem megy el, de úgy érezte, hazafiúi kötelessége, hogy ő mutasson elsőként példát és elmenjen harcolni. Szerelmi házasság volt az övék, és a felesége azért, hogy a férje közelében lehessen, besoroztatta magát ápolónőnek. Persze szétválasztották őket, a férfi Galíciába ment, ahol meg is halt, a grófnő pedig az olasz fronton lett hadiápolónő, és rémületes dolgokat írt le, hogy mi minden történt ott. Ezt a könyvet biztosan el fogom olvasni. Egyébként sokszor olyanokat olvasok, amik egy-egy szerephez jelentenek inspirációt. Van egy nagy adósságom is, minden évben megfogadom, hogy nyári olvasmányként befejezem a Háború és békét, de eddig mindig közbejött valami munka, úgyhogy ez még hátravan. Egyébként szeretem a nagyregényeket is, a kortársat is, és most az Andrássy Ilona könyv kapcsán rájöttem, hogy az életrajzi könyv is nagyon jó műfaj.

Weininger Andrea