Az NFI célja, hogy rendkívüli jövedelempótló gyorssegély útján támogassa a megbízás nélkül maradt filmeseket. Az NFI várja a stabil gazdasági helyzetű filmes vállalkozások és magánszemélyek felajánlásait is.
Az NFI közleménye szerint a Filmipari Segélyalapot a hazai mozgóképszakmát tömörítő Magyar Filmakadémia fogja működtetni, az igénylés feltételeinek kidolgozása folyamatban van. Várhatóan április 15-től lehet jelentkezni, a részletekről hamarosan a Magyar Filmakadémia honlapján tájékozódhatnak a nehéz helyzetbe került filmesek.
„A koronavírus járvány kitörése óta az NFI vezetésével közösen azon dolgozunk, hogy a forgatások elmaradása és a várható csúszások miatt a filmipar szereplőit érintő veszteségeket mérsékeljük. Kezdeményeztük több film forgatásának és gyártáselőkészítésének átütemezését, amelynek köszönhetően a produkciók felkészülhetnek a veszélyhelyzet feloldását követő időszakra, hogy akkor minél hamarabb, minél több film gyártása elindulhasson, munkát adva mihamarább az ágazat szereplőinek. A filmtámogatási tevékenységünk továbbra is folyamatos. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy ezek az intézkedések sem tudnak teljes mértékben segítséget nyújtani a megbízás nélkül maradt filmeseknek, ezért úgy döntöttünk, hogy a bevétel nélkül maradt kollégák rendkívüli megsegítésére kezdeményezzük a Filmipari Segélyalap létrehozását” – mondta Káel Csaba.