Az augusztus 17-én a Fehér Ló Közösségi Házban látható alkotás az utolsó kalotaszegi prímásról, Fodor Sámuelről szól. A filmvetítés után nyitják meg a Kalotaszegi cifra szoba népművészeti kiállítást, szintén a Fehér Ló Közösségi Házban. Másnap 17 órától a Flesch Központban Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikusművész Gesta Hungarorum című kiállítása nyílik, amelyet szeptember 13-áig lehet megtekinteni. A tárlaton Sebestyén Gyula Gesta Hungarorum című eposzához készült illusztrációkat mutatják be. A 18 órakor kezdődő nyitó ünnepségen két város, a lengyel Piotrków Trybunalski és a mosonmagyaróvári Mosonyi Mihály Zeneiskola hatvan növendéke ad együtt koncertet a Flesch Központ színháztermében.

 

A Szent István király út augusztus 19-én és 20-án szabadtéri fesztiválhelyszínné alakul, ahol két színpadot is felállítanak. Mindkét nap reggeltől estig játszóház várja a legkisebbeket óriás fajátékokkal. Fellép augusztus 19-én a Makám együttes, később a Hórihorgas Mulattatók érkeznek, akik gólyalábas lovagi viadalt mutatnak be, a moziban pedig a Lúdas Matyit lehet megtekinteni. A könnyűzenei koncertek sorát Bereczki Zoltán nyitja, majd a Moson Big Band és Horváth Meggie is fellép. Később a Madách Színház a Meseautó című produkciót adja elő, az estét pedig Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar koncertje zárja. Másnap, augusztus 20-án délelőtt ünnepi szentmisét és kenyérszentelést tartanak a mosoni Nepomuki Szent János Plébániatemplomban. A városi ünnepség ezt követően a Szent István szobornál folytatódik.

 

A Szent István király úton augusztus 20-án több mint húsz mesterséget ismerhetnek meg a látogatók, elkészítik a Szigetköz legnagyobb halászlevét Buday Péter mesterszakács segítségével, kora délután pedig a Bóbita Bábszínház óriásbábos játékkal és lovagi tornával lepi meg a legkisebbeket. A délután nagy részében fúvós fesztivált tartanak, ahol a két házigazda, a Kühne Koncert Fúvószenekar és a MOFÉM Fúvószenekar mellett a németországi Stadtkapelle Bopfingen és a szlovákiai Myjava Fúvószenekar lépnek fel. Az esti koncertsorozat előtt a Fehér Ló Közösségi Házban Vecsei László Ezékiel Szerelmes városok című kiállítása nyílik. A könnyűzenei koncertek sorát ByeAlex és a Slepp fellépése nyitja, később a Wellhello és a Kelemen Kabátban ad koncertet.

Forrás: MTI

Fotó: Nyári Fesztivál?Szent István Napok Facebook-oldala