Can Togay János nevéhez többek között a Bereményi Géza rendezte A Hídember című, Széchenyi István életrajzát feldolgozó film forgatókönyve és a Cipők a Duna-parton ötlete kötődik sok más, nem kevésbé izgalmas dolog mellett. Első, Fénykutya és vonat című kötetéhez Tandori Dezső írt fülszöveget, a mostanihoz Bereményi.

A beszélgetés kezdetén szó esett arról, hogyan fogadja a közeg, hogy Togay a filmkészítés és a színészkedés mellett egyéb területeken is kipróbálta magát, hiszen Magyarországon általában egyfajta dologban való részvételt várnak el az embertől, a közeg nem tűri, hogy valaki sokféle területen legyen otthon. Togay elmondta: egy időben még lelkiismeret-furdalást érzett, miért is nem tud ő kizárólag egyetlen dologgal foglalkozni.

„A válasz nagyon egyszerű: ha valami érdekel, foglalkozom vele, tehát némi hadakozás után megadtam magam magamnak” – jegyezte meg. Megemlítette, hogy első kötete kéziratát elküldte az egyik kiadónak, majd hamarosan azt a választ kapta, hogy suszter, maradj a kaptafánál, mint filmes, ne kontárkodj bele az irodalomba.

Can Togay

A kötet több verse, akár egész ciklusok visszanyúlnak a szerző fiatalkoráig, színhelye éppenséggel a Kádár-kori Magyarország. Arra a kérdésre, hogy visszasír-e valamit abból a korszakból, a szerző úgy felelt, hogy igenis meg nem is, nyilván érzelmi okokból igen.

Felvetődött, milyen meghatározó erőssége a könyvnek a visszarévedés, a plasztikus megjelenítés, olyannyira, hogy a vers olvasásakor szinte azonnal visszarepülünk a megjelenített időszakba.

„Van, hogy írás közben fedezem fel azt, amit akkor és ott, megtörténte pillanatában nem vettem észre”

– hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy ez a gyakorlati elve ezeknek az erős képiséggel dolgozó szövegeknek.

Karafiáth rákérdezett arra, mi az oka annak, hogy míg az első kötet Can Togay, addig a második már Can Togay János néven jelent meg. Togay kifejtette, hogy az Egy tél az Isten háta mögött című filmje idején kezdte el a Jánost használni, hogy ha külföldön bemutatnák a filmet, tudják Magyarországhoz kötni. Jelen helyzetben, ha az olvasó kézbe veszi a könyvet, könnyebben azonosul vele, ha a fülének ismerős nevet olvas le a borítóról. „A sorközösség jelzése a János” – jegyezte meg találóan.


Can Togay János megemlítette, jelenleg is dolgozik egy németül íródó életrajzon, munkacíme: Egy gyermekkor Európában. Gyerekkora figurái, akkori életének fontosabb alakjai mind-mind szerepelnek benne.

A magyar nyelvvel kapcsolatban elhangzott, hogy szülei egy orvos tanácsára kezdtek hozzá magyarul beszélni, dacára annak, hogy ők nagyjából a nyelv harminc százalékát birtokolták. „Az ember az anyanyelvét gyerekkorában tanulja meg, az esetek többségében a szülőtől, aki a gyerekhez képest virtuóz a nyelvben, tehát olyan automatizmusokat ad át, hogy azt később a gyereknek nem kell elsajátítania. Nálam ez gyökeresen másképp nézett ki,

innen-onnan szerzett tudásból építettem fel a nyelvem” – idézte fel.

A beszélgetés vége felé megtudtuk, a szerző még nem vehette kézbe a kötetét, megjelenése számára egyelőre délibáb. Miután első verseskötete megjelent, több évig tartó szünet következett.

Karafiáth reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a szerzőben nincs lezárásérzet, mire Can Togay János utalva egyik versére csak annyit válaszolt: „az úszó úszik lankadatlan”.