Karafiáth Orsolya
Petőfi Sándor sztár lett a pesti Madame Tussauds-ban
Kortárs magyar költőkkel ünnepli a magyar költészet napját a Madame Tussauds Budapest. A produkció vendégei, Karafiáth Orsolya és Kemény Zsófi, a kortárs magyar líra két jelentős alakja Petőfi Sándor viaszfiguráját is meglátogatták a korabeli Pilvax kávéházi hangulatot megidéző díszletben.
Karafiáth Orsolyával és Varró Dániellel indul a Centrál Színház költészeti sorozata
Március 24-én költészeti sorozatot indít a Centrál Színház. Minden hónapban egy közkedvelt magyar költő lesz az est vendége. Az első két alkalommal Karafiáth Orsolya és Varró Dániel a meghívottak. Az este moderátora Nyáry Krisztián, a játékmester Papp János. A Lehet egy költővel több? sorozattal havonta egyszer várják a nézőket.
A Katona József Színházban mutatja be új lemezét Kamondy Ágnes
Szcenírozott lemezbemutató koncertet tart Pest fölött az ég címmel a nyolcvanas évek alternatív zenei életének közismert dívája, a sokoldalú zeneszerző-szövegíró, énekesnő Kamondy Ágnes október 31-én a Katona József Színházban. Az egyszerre színházi és koncertélményt nyújtó előadást Vörös Róbert rendezi.
Jón Kalman Stefánsson lesz a Könyvfesztivál díszvendége
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2024. szeptember 26. és 29. között rendezi meg a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenárison, amelynek díszvendége az izlandi író, költő Jón Kalman Stefánsson lesz.
Így látják a kortárs művészek a Bakonyt és a Balaton-felvidéket
Hogyan fogadja be Bukta Imre festőművészt és barátait Vöröstó? Miként születik meg egy kórusmű előadása a Szent Mauríciusz Kolostor zeneszerető közösségei és a világ egyik vezető barokk együttesének közös alkotófolyamatában? November 24-én este a Capa Központban megtudhatjuk.
„A kávéház azért jó, mert az ember nincs otthon, és még sincs a szabad levegőn” – Irodalmi kávéházak egykor és ma
Királyhegyi Pál író, újságíró, humorista címbeli idézete vajon érvényes még? A legendás budapesti irodalmi kávéházi kultúra ma is él, vagy már csak a nosztalgikus megemlékezések tartják fent? A Nemzetközi Könyvfesztivál egyik kerekasztalbeszélgetésén többek között ez volt a téma.
Filmszerű versek, versbe való jelenetek
Nemrég jelent meg a mindkét szülő részéről török származású, Magyarországon nevelkedett, többféle területen sikereket elért Can Togay János második, Átmeneti ember című verseskötete a Scolar Kiadónál. Az online megtartott Margó Fesztiválon bemutatott kötet szerzőjét Karafiáth Orsolya író, költő, publicista kérdezte.