„A kávéház azért jó, mert az ember nincs otthon, és még sincs a szabad levegőn” – Irodalmi kávéházak egykor és ma

Nyáry Krisztián adott rövid történeti betekintést a kávéházi kultúra kialakulásába. Pest-Buda rendkívül gyorsan fejlődött a 19. században, talán csak Chicago körözte le. A gyors egymásutánban felépülő bérházak abban különböztek bécsi rokonaiktól, hogy kifelé palotáknak tűntek, befelé viszont már egyáltalán nem voltak azok. A nem túl jó minőségű, sötét, kicsit penészes, poloskás lakásokból a frissen beköltöző értelmiség – amelynek egy része nem is magyar anyanyelvű volt – a kávéházak kényelmébe és multikulturális közegébe menekült. Egyfajta kiterjesztett nappaliént működtek ezek, ahol nemcsak kávét inni, vagy enni, de dolgozni is lehetett. A megnövekedett igényre nagyon hamar ráépült a vendéglátós iparág: a 20. század elejére a Nagykörúton belül szinte nem volt olyan épület, amelynek az aljában ne működött volna kávéház. Ugyanúgy megvoltak a maguk kedvenc helyei a tisztviselőknek, az iparosoknak, a rendőröknek, mint az íróknak. Az irodalmi kávéházak persze nem a szegény írókból, költőkből éltek, hanem azokból, akiket odavonzottak. Például a fiatal hölgyekből, és az őket követő módosabb urakból. Az éhes irodalmárok így egy fajta mágnesként működtek: még Petőfi, a puszták romlatlan vadvirága is ezeken a helyeken írta halhatatlan műveit.

Mára azonban megváltoztak a kultúrafogyasztási szokások. Bár a könyvcsinálás még ma is szinte ugyanúgy működik, mint ahogy Gutenberg több száz éve kitalálta, de a közvetítő közeg, a kulturális sajtó – könyves műsorok, újságmellékletek, folyóiratok – hatóköre igen lecsökkent. A személyes találkozások iránti igény viszont megnövekedett mind az olvasók, mind az írók részéről. Ez segítette az irodalmi kávéházak feléledését, amelyek helyet tudnak biztosítani bemutatóknak, könyves esteknek, fellépéseknek. 

Három Holló

Wilhelm Droste első kávéházalapítói tapasztalatait még Hamburgban szerezte. Mint Ady Endre és Krúdy Gyula rajongója, beleszeretve az egykori kávéházi, és a rendszerváltás előtti presszó kultúrába, Budapestre költözve vendéglátásba kezdett. Először az ELTE tanáraként a „Droste-kávéházat” nyitotta meg, amely a német tanszék egyik zugában bújt meg. Majd 1998-ban az Andrássy út – Hajósi utca sarkán álló Goethe Intézet aljában, az egykori Három Holló helyén megnyitott Eckermannal az értelmiségiek törzshelyét hozta létre. A bérleti díjak drasztikus emelkedése miatt az intézettel együtt kénytelenek voltak elköltözni a Ráday utcába, ahol kávézója Jedermannként folytatta pályafutását. 2017-ben már Három Holló néven, a Piarista közben nyitotta meg legújabb vendéglátóipari egységét, ahol szinte minden nap valamilyen kulturális program várja a betérőket. 

A századfordulós Három Holló „reklámarca” Ady Endre volt, aki Nagyváradon, Párizsban is nagy kávéházba járó volt, Pesten viszont valamiért nem szerette őket. Míg Kosztolányi a New Yorkban tanyázott, ő a szemben lévő Meteorba, a prostituáltakhoz tért be rendszeresen. A Három Holló viszont nem kávéház, sokkal inkább kisvendéglő volt, ahol mindig jófajta pálinkával és borral várták a költőt. Ezért ha lenne rá lehetősége, Droste egy időgéppel ide repülne vissza, hogy aztán Adyval együtt átmenjenek a Meteorba, majd a Rudas fürdőbe.

Írók Boltja

Gazdag múltja van az Andrássy úti Írók Boltjának is, amely a legendás Japán Kávéház épületében, József Attila egykori törzshelyén van immár hetven éve. Erre a legbüszkébb Nagy Bernadette, Detti, akinek neve elválaszthatatlan a ma már irodalmi intézményként is felfogható üzlettől. 1981-ben kezdte meg itt a munkát, mint a szépirodalmi részleg vezetője, ami révén számos kortárs alkotót megismert. A nyolcvanas évek közepén kezdett el rendezvényeket szervezni: évi harminc-negyven könyvbemutatóról ma már oda jutottak, hogy szinte minden napra jut egy esemény. Ezek több mint tíz évre visszamenően megtekinthetőek a You Tube csatornájukon, ami így egy értékes irodalmi archívumként is szolgál. 

Mándy Iván 1993-ban az Írók Boltjában, egy bemutatóval ünnepelte a születésnapját és Detti szeretett volna adni neki valamit. Egy üveggolyót nyújtott át neki, ebből alakult ki aztán az Üveggolyó rend. A díjat már több mint harminc olyan kortárs szerző kapta meg, akik kiemelkedő irodalmi tevékenységük mellett bensőséges kapcsolatot ápolnak a bolttal. Könyves ösztöndíjjal is támogatják a tehetségeket, de még a törzsvásárlóknak is jár elismerés, akiket a könyvek mellett közel háromszáz folyóirattal, finom kávékkal és teákkal is várnak. 

Bár Detti már nyugdíjba ment és átadta a stafétát a fiatalabbaknak, még ma is gyakran bejár az Írók Boltjába. Ha tehetné, szívesen visszarepülne a Japánba, hogy József Attilával személyesen is találkozzon, akit arra bíztatna, hogy írja tovább a Szabad-ötletek jegyzékét, amelyet ott írt a kávéház egyik sarkában.  

Magvető Café 

Nyáry Krisztián a Líra kreatív igazgatójaként azt látja, hogy bár a kiskereskedelem minden szegmenségben visszaesés van, a könyveladásokban ez még nem csapódott le. Sőt, még bővülés is tapasztalható, holott folyamatosan csökken azok száma, akik legalább évi egy könyvet elolvasnak. Ez nem hazai sajátosság, hanem világtendencia. A magyar felnőttek ötvenhárom százaléka egyáltalán nem olvas, ugyanakkor van tíz százalék, akik nagyon sokat: évi harminc-ötven könyvet is. Ez nemzetközi összehasonlításban is kimagasló, a franciáknál például ez az arány csak másfél százalék. A könyves, irodalmi szakmában dolgozóknak ezért arra kell törekedniük, hogy ez a réteg ne csökkenjen tovább, hiszen ők azok, akik megveszik a könyveket, eljárnak a  könyvtárakba, irodalmi kávéházakba. 

A Magvető Cafét is azért indították el 2017-ben, hogy létrehozzanak egy közösségi pontként szolgáló rendezvényteret, könyvesboltot és kávézót, ahol az írók, a műveik és az olvasók találkozhatnak. Szerinte azért is fontosak a személyes kapcsolódások, mert a mai fiatalok nem tudják, hogy ahhoz, hogy valaki író legyen, nem kell meghalni. A kötelező olvasmányok között a „legfrissebb” alkotó a 102 éve született és 42 éve elhunyt Pilinszky János. Talán nem meglepő, hogyha megtehetné, a 19-20. század fordulójára térne vissza, az Operával szembeni Drechsler-be, mert oda a régi, nagy generáció – élükön Jókai Mórral – és a fiatalok, például Krúdy Gyula is jártak.

Nyitott Műhely

Finta László azonban maradna a jelenben, és csak annyit szeretne, hogy eljuthasson az Írók Boltjába, a Magvető Caféba és a Három Hollóba is. Ugyanis mióta 23 éve elkezdte a Nyitott Műhelyt, nem nagyon jár máshova. Szegő János ezen a ponton közbe is szúrta szúrta, hogy Lacit a beszélgetésen látni olyan, mint egy kardszárnyú delfint a négyeshatoson, aki csoda, hogy a természetes élőhelyén kívül még vesz levegőt.

Pedig botcsinálta kávéház-tulajdonosként kezdte: egy bőrös műhelyt nyitott meg, amelynek fehér falai rögtön megihlették képzőművész barátait és meg is szervezték az első kiállítást. Amelyet hamarosan újabbak követtek, ma már a négyszázötvenedik tárlatnál tartanak. Majd jöttek a koncertek, a könyves események, így a kulturális rendezvények nagyon hamar kiszorították az eredeti funkciót. Ma már nagyjából kétszer annyi programterv érkezik, mint amennyit be tud fogadni a Nyitott Műhely. Azt örömmel látja, hogy a fiatalok is elkezdték felfedezni a helyet, sok elsőkötetes szerző szeretne nála bemutatkozni. 

Győri Könyvszalon

Horváth Sándor Domonkos is hisz a sokszínű kulturális kínálatban. Több mint három évtizede könyvtáros és a Győri Könyvszalont, a legnagyobb győri összművészeti fesztivált is ő szervezi, amelyen három nap alatt mintegy százhúsz program van. Szerinte az ilyen rendezvények nagy előnye, hogy a központosított marketinggel sokkal szélesebb rétegeket el lehet érni, mint egy-egy magányos könyvbemutatóval. 

Könyvtárosként azt látja, hogy a mostani rettenetes gazdasági helyzet talán egyetlen előnye, hogy nő a könyvtárak látogatottsága. A kultúrafogyasztóknál az olvasás, mint helyettesítő jószág jelenik meg, hiszen könyvtárba járni még mindig jóval olcsóbb, mint mondjuk moziba vagy színházba. Talán ezért is népszerűek azok a könyves események, ahol az irodalmárok fellépőtárssal, jellemzően zenésszel készítenek műsort. Ezekkel a fiatalokat is sokkal könnyebb bevonzani, főleg, ha van a könyvtárban egy kávézó is, ahol lehet közösségi életet élni. Horváth Sándor Domonkos szerint a jó kávéház ott van, ahol kiváló a kávé, finom a süti, és barátok, könyvek között lehet üldögélni. Ezért nem is menne más korba, maradna a jelenben, egy ilyen helyen. 

Slam Poetry

A fiatalok körében népszerű a slam poetry is, amely viszont nem írott műfaj. A nyolcvanas években Marc Smith „találta fel” Chicagóban, a stílus elválaszthatatlan a kocsmáktól és kávéházaktól. Magyarországra Petrányi Zsolt hozta el, 2006-ban a Műcsarnok pincéjében került sor az első Budapest Slam eseményre, a költők és rapperek csatájára, majd szépen lassan a slam meghódította a közönséget. 

Vajna Balázs szerint a fiatalok kultúrafogyasztására nem jellemző az olvasás, sokkal inkább videókat néznek, podcastokat hallgatnak, vagy beülnek egy slam estre. Viszont azt látja, hogy például Simon Márton vagy Sümeg Márk Saiid meg tudják szólítani azokat is, akik egyébként nem érdeklődnek az irodalom iránt, így a slam egyfajta edukációs szerepet is betölt. Mégsem egy slam poetry eseményre ülne be, ha időgépével bárhova visszarepülhetne, hanem egy klasszikus kávézóba, például az aranykorát élő Japánba. 

Az első Műcsarnokos slam eseményen Karafiáth Orsolya is ott volt, aki mint önálló irodalmi entitás – író, szerkesztő, olvasó – vett részt a beszélgetésen. Bár sok elődjétől eltérően nem szeret kávéházakban alkotni, mert zavarják a vizuális ingerek és hangok, de azért sokszor felbukkan ezeken a helyeken moderátorként vagy vendégként. Szerinte az irodalmi kávéházaknál az a fontos, hogy otthon érezzék magukat az olvasók, nem nyomasszák őket azzal, hogy fogyasztaniuk és vásárolniuk kell. Íróként pedig azt szeretné érezni, hogy szeretik és számít, amit csinál. 

Korábban az írói beszélgetések, interakciók terepe is volt a kávéház, ezért nosztalgiával gondol vissza a Aloe nevű helyre, ahol minden csütörtökön szerkesztőségi fogadóórákat tartottak. Ma már nem járnak össze az irodalmi alkotók, ami szerinte nem jó tendencia. Így talán nem véletlen, hogy az 1995-2005 közötti időszakba, az Eckermannba repülne vissza, amikor még irodalmárként is elhitte, hogy szép lesz a jövő, és bármi lehetséges. 

Az Irodalmi kávéházak – régen és ma – A 150 éves Budapest ünnepére beszélgetés résztvevői Wilhelm Droste (Három Holló Kávéház), Karafiáth Orsolya (író, szerkesztő), Nyáry Krisztián (Magvető Café), Nagy Bernadette (Írók Boltja), Finta László (Nyitott Műhely), Horváth Sándor Domonkos (Győri Könyvszalon), Vajna Balázs (Slam Poetry Egyesület), valamint a moderátor Szegő János (szerkesztő, irodalmár) voltak. 

Nyitóképen vendégek a Centrál Kávéházban az 1910-es években. Fotó forrása: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum