SZL_Budapest_2021.jpg

Városképek, városi terek – Szilágyi Lenke fotókiállítása

A szentendrei Ferenczy Múzeum októberben nyíló, Bolyongó című tárlata Szilágyi Lenke fotóművész eddig kiállításon nem szerepelt alkotásaiból válogat. A fotókon a városképek és a városi terek dominálnak, a képek dinamikája, motívumai és ritmusa a helykeresés, a bolyongás érzését idézi meg.

A debreceni születésű művész a nyolcvanas évektől a hazai művészeti élet meghatározó alakjainak fotósa lett: portréfotókat készített színészekről, zenészekről, írókról. Szociofotói és tájképei mellett több tucat filmhez, színházi előadáshoz készített standfotókat. Több évtizedes fotóművészeti munkáját számos díjjal, ösztöndíjjal ismerték el.

Szentendrén a kilencvenes évek alternatív kulturális helyszínén, a Dalmát Pincében már nemegyszer bemutatkozott, később csoportos kiállításokon a Vajda Lajos Stúdióban, majd a MűvészetMalomban is szerepelt fotóival. A Ferenczy Múzeumi Centrumban mindeddig nem volt egyéni tárlata.

Ez alkalommal a városi tér struktúráira, látványaira és a távlatok, városi léptékek között megélhető emberi pillanatokra érzékeny fotóit mutatják be a Ferenczy Múzeum Szentendre termében. A közelmúlt színes, digitális felvételei mellé a régmúlt fekete-fehér képeit társítva a fotós tapintatosan elbeszélő, következetes látásmódjára irányítják a figyelmet.

Fotó: Szilágyi Lenke
Fotó: Szilágyi Lenke

„Örkény István Kulcskeresők című drámájában a Bolyongó egy rejtélyes, megfoghatatlan identitású alak, metaforikus figura, akiről maga Örkény úgy fogalmazott, hogy ő »a mi álmodni tudásunk«. Egy hívatlanul érkező, lakótelepi jótevő, akinek nincs neve, a semmiből jön, és belenéz az emberek életébe. Ez a figura már régen megtetszett nekem, kicsit én is ilyen láthatatlan megfigyelő próbálok lenni, miközben az embereket nézem, ahogy a város díszleteiben bolyonganak.” (Szilágyi Lenke)

Mintha egy fényképalbum lapjait terítették volna ki a falakra: a kiállítás gondosan, egymást erősítő belső rendben épül fel. Ennek a belső rendnek műfaji kiterjesztését jelenti a kiállításba beválogatott, három fotófilmmé formált fényképsorozat is, amelyekben a ritmus és a városi „terephangok” erős narrációt építenek.

Az aktív, alkotó, a fotókat maga válogató művészt a kiállításhoz készített interjú idézi meg, melynek részletei az egyes terekhez társítva olvashatók.

A látogatók kreativitását montázsjáték mozgatja meg a tárlaton, valamint egy izgalmas képkereső kalandon keresztül élhetik át a bolyongás élményét a kiállításban.

Szilágyi Lenke Bolyongó című fotókiállításának megnyitója a Ferenczy Múzeumban (Szentendre, Kossuth Lajos u. 5.) október 29-én, csütörtök délután hat órakor kezdődik. A vendégeket köszönti: Borbély-Tardy Anna igazgató, megnyitja: Karafiáth Orsolya író, költő, zenei közreműködő: Hajnóczy Csaba. A kiállítás 2026. október 30. – 2027. február 21-ig, csütörtöktől vasárnapig, 10–18 óra között látogatható. A kiállítás az NKA támogatásával valósul meg.