Szilágyi Lenke
Városképek, városi terek – Szilágyi Lenke fotókiállítása
A szentendrei Ferenczy Múzeum októberben nyíló, Bolyongó című tárlata Szilágyi Lenke fotóművész eddig kiállításon nem szerepelt alkotásaiból válogat. A fotókon a városképek és a városi terek dominálnak, a képek dinamikája, motívumai és ritmusa a helykeresés, a bolyongás érzését idézi meg.
Hírmozaik – október 1.
Sopotnik Zoltán a tatabányai Család- és Gyermekjóléti Központnak adományozza a Csáth Géza-díjjal járó pénzjutalmat, átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait, negyvenöt filmmel várja a közönséget a III. Budapest International Film Festival – hírösszefoglalónk.
Szeptember 27-én történt
„A művészek mindig azt hiszik, hogy jelentősen bele tudnak szólni a dolgokba, de lassan rájöttem, hogy semmi közöm semmihez. Imádkozhatsz bárkinek bármiről, egyik fülén be, másikon ki” – fogalmazta az 1921. szeptember 27-én született – és 2014-ben elhunyt – kétszeres Kossuth-díjas filmrendező, Jancsó Miklós. A Magyar Mozgókép Mestere címmel kitüntetett művész nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Oldás és kötés, az Így jöttem, a Fényes szelek, a Szegénylegények, a Szörnyek évadja, a Magánbűnök, közerkölcsök és a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten.
Szeptember 27-én történt
1921-ben ezen a napon született a magyar mozgókép egyik legnagyobb alakja, Jancsó Miklós filmrendező, aki 2014 óta nincs közöttünk. „Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani” – nyilatkozta a filmkészítésről néhány évvel a halála előtt.
Tíz év kihagyás után újra odaítélték a Pro Cultura Urbis-díjakat
Szilágyi Lenke fotóművész, Kieselbach Tamás műkereskedő, művészettörténész, valamint a Hosszúlépés. Járunk? városi sétaszervező cég alapítói és munkatársai kapták idén az elismerést.
Személyesen – Szilágyi Lenke fotóművész
Szilágyi Lenke fotóművész neve összefonódott a portréfotózással: a nyolcvanas évek óta készít képeket színészekről, zenészekről, írókról, leginkább fekete-fehérben. De gyakran találkozhatunk filmes standfotóival, színházi felvételeivel is. Szenvedélyes túrázó, hegymászó, és bár nem tartja magát természetfotósnak, időnként azért az útjain is előveszi a gépét. Most e képei közül is beszélt nekünk néhányról.
Nyugatról nézve – Keletről nézve
A 20. század egyik elismert német fotóművésze, Lothar Wolleh és napjaink egyik legjelentősebb magyar fotográfusa, Szilágyi Lenke művészportréiból nyílik kiállítás szeptember 9-én a berlini magyar intézetben.
A posztszovjet világ lakóinak mindennapjai – Szilágyi Lenke fotói
A Posztszovjet – Szilágyi Lenke fotói 1990–2002 kiállítás fényképei érzékenységgel és megértéssel mesélnek a vidéki életről és a helyi emberekről.
Ahol Tandori képversei és Szilágyi Lenke fotói egymást szolgálják
A tavaly elhunyt Tandori Dezső életművének izgalmas szeletére, a vizuális munkáira reflektál a kortárs magyar fotográfia egyik legkülönlegesebb alkotója, Szilágyi Lenke. A kiállítás kurátorával, Szarka Klára fotótörténésszel beszélgettünk.