Lenin_museo_foto_Eino_Ansio.jpg

Finnországban bezár Európa utolsó Lenin-múzeuma

Finnországban rövidesen bezár Európa utolsó Lenin-múzeuma – jelentette be az intézmény igazgatója szerdán. A lépés bírálatokat és összeesküvés-elméleteket vált ki Oroszországban.

Az 1946-ban Tamperében alapított Lenin Múzeum az utolsó még működő múzeum, amelyet a 20. században a szovjet vezetőnek szenteltek. A dél-finnországi városban álló épületben találkozott 1905-ben első ízben az akkor száműzetésben élő Lenin és Sztálin az első bolsevik konferencia alkalmával. A múzeum neve nem tükrözi azt a történelmet, amelyről be szeretnénk számolni – mondta az AFP francia hírügynökségnek Kalle Kallio igazgató.

„Sokan azt hiszik a neve miatt, hogy ez egyfajta gonosz varázserővel bíró templom” – tette hozzá.

A közfinanszírozásból működő intézmény, amely semmilyen kapcsolatban nem áll a Kremllel, már 2016-ban úgy döntött, hogy a kommunista forradalmár élete helyett a szovjet történelemre helyezi a hangsúlyt. Ennek ellenére tehernek bizonyult a múzeum neve, különösen a 2022. évi Ukrajna elleni orosz invázió után.

Sok látogatónk van, de nem iskolák, mert a tanárok nem akarják megkérdezni a szülőket, hogy elhozhatják-e ide a gyerekeket – magyarázta Kalle Kallio. Az igazgató szerint a múzeum átnevezése félreértésekre adna okot, és tovább táplálná az összeesküvés-elméleteket Oroszországban, amellyel Finnországnak 1340 kilométer hosszú közös határa van.

A Gulág miniatűr makettje a múzeumban, a sztálini fogolytáborokba sok finnt hurcoltak el. Fotó: Eino Ansio
A Gulag miniatűr makettje a múzeumban, a sztálini fogolytáborokba sok finnt hurcoltak el. Fotó: Eino Ansio

„Oroszországban úgy terjedt el a hír, mintha ez egy újabb barátságtalan lépés lenne Finnország NATO-csatlakozása után, és ezt a döntést Washingtonban hozták volna” – mondta a múzeumigazgató. A létesítmény november 3-án zár be, és 2025 februárjában újra megnyitják Nootti, azaz (diplomáciai) Jegyzék néven. A múzeum elsősorban a Finnország és Oroszország közötti kapcsolatokat mutatja be a 20. és 21. században. Időközben a múzeum látogatottsága rekordot döntött: tódulnak az emberek, hogy egy utolsó pillantást vessenek rá a bezárás előtt – mondta Kalle Kallio.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – október 13.

Hallatta hangját a fotográfustársadalom, Kádár lemeze az Operában, XV. Wine & Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonja, francia irodalmi díjat kapott Proust-fordításaiért Jancsó Júlia.

Hírmozaik – október 12.

Ikonikus művekkel érkezik a Zeneakadémia Liszt Születésnapi Fesztiválja, művészet a piacon, hat színház, hat este, egy fesztivál, az Utas és holdvilág angol változata a londoni Liszt Intézetben kerül színpadra.

Megérkezett a Szárnyas fejvadász 2099 teljes előzetese

A Prime Video kínálatába érkező Blade Runner 2099 a korábbi filmekből ismert, lenyűgözően komor atmoszférát ígéri, a főszerepben pedig Michelle Yeoh és Hunter Schafer párosát láthatjuk, a producer Ridley Scott.

Alig jelent meg a legutóbbi lemeze, s a Rolling Stones már a következő albumán dolgozik

A Rolling Stones újra stúdióba vonult, erről Courtney Pine szaxofonos beszélt nemrég. A dzsesszzenész elárulta, hogy mindössze néhány hete vett fel dalokat Mick Jaggerrel, alig három hónappal azután, hogy a Stones kiadta 25. stúdióalbumát, a Foreign Tonguest.