Finom kegyetlenség ? KISDED JÁTÉKOK

Az izraeli írónő darabjából készült előadás egy kamaszlány megerőszakolásának történetét, majd a két évvel később sorra kerülő tárgyaláson a lány újabb meghurcoltatásának eseményeit meséli el. Az idősíkok váltakoznak, fokozatosan derül ki, mi is történt valójában. Ez utóbbi mondat azonban csak hangsúlyozott befogadói naivitás esetén írható le teljes joggal: nemigen van olyan eleme a cselekménynek, mely már az első percektől ne lenne tudható vagy legalábbis kiszámítható. Tipizált figurák mozognak egy leegyszerűsített, meglepetések és fordulatok nélküli, közhelyes tanulságokat iskolás didaxissal megfogalmazó történetben.

Az iskola nemcsak nekem jutott eszembe a szövegről: az alkotói nyilatkozatokból tudható, hogy a KoMa Társulat a későbbiekben iskolákban is játszani kívánja a darabot, dialógust kezdeményezve az ifjú nézőkkel. Maximálisan el tudom képzelni, hogy e vállalkozás sikerrel járhat, hogy az osztályfőnöki órák szentenciáit, a szülői, tanári intelmeket majd valóban élővé, átélhetővé és személyessé tudja tenni az iskolai közegben megszólaló előadás. (Mely nem mellesleg szerencsésen folytatja a KoMa ama törekvését, hogy kivigye a színházat a (kő)falak közül, s a hagyományostól eltérő környezetben, színhelyen lelje meg közönségét.) Ám ez a háttér és ez a törekvés a Trafóban tartott bemutató estéjén értelemszerűen hiányzik, a homogén felnőttközönség előtt az előadás ?csak? színházként hathat.

Ami alighanem reménytelen feladat. A szöveg ugyanis nemcsak a fordulatokat nélkülözi, de mivel csaknem minden eleme közhelyes és egyértelmű, sem az elvonatkoztatásra, az elemelésre, sem a személyessé tételre nem ad lehetőséget. Helyenként kifejezetten naturalisztikus megoldásokra csábít ? ezekkel a KoMa előadása szerencsére nem él. Zrínyi Gál Vince rendezése finoman stilizál; kikerüli a naturalizmust, de megtartja a reálszituációkat, miközben óvatosan reflektál a színházi alaphelyzetre is. A játszó színészek (akiknek keresztneve megegyezik a játszott figurákéval) nem igyekeznek mindenáron kamasznak tűnni, de megteremtik a kamaszok magatartási attitűdjeit. A tárgyalás jeleneteiben az erőszaktevő fiúkat játszók alakítják saját ügyvédjeiket, míg a megerőszakolt lányt játszó színésznő alakítja a fiúkat vádló ügyésznőt. S látunk egy-két ötletet, képet, melyek, ha csak percekre, másodpercekre is, de kicsit mégis elemelik a történetet: a leghatásosabb talán a nem bekötött szemmel zajló szembekötősdi jelenete.

A színészi játék mértéktartó, visszafogott. Kovács Krisztián a lány érzelmeivel visszaélő, aljasul manipuláló bandavezért, Egger Géza a szerelmes és mindenki által megalázott, frusztrált fiút, Lőrincz Sándor és Kroó Balázs az egymással örökké versengő, fél szemmel mindig a vezérre figyelő bandatagokat jelenítik meg pontosan, míg ügyvédként valamennyien a nyers aljasság és cinizmus hangjait szólaltatják meg. Valamivel élesebben válik el a Guary Szandra által játszott két figura: a különc, koraérett, de naiv, érzéseinek kiszolgáltatott, törvényszerűen vesztébe futó lány és a manipuláció képességét az ügyvédeknél nem alacsonyabb színvonalon birtokló ügyésznő. Ehhez az alakításhoz kötődnek az előadás talán legerőteljesebb pillanatai (a már említett szembekötősdin túl a tánc vagy a reményvesztett kifakadás a tárgyaláson), de összességében Guary Szandra játékára - miként a többiekére is - a tudatosan vállalt visszafogottság, a relatíve szűk skáláról választott színészi eszközök jellemzőek. Ami híven tükrözi azt a feltételezhető alkotói elgondolást, mely a történettel nem sokkolni, hanem elgondolkodtatni akar, amely nem gyomorba vágni, felkavarni próbálja a nézőjét, hanem a cselekmény analízisébe kísérli meg bevonni. S ez az, ami valóban sokkal inkább működhet és hathat majd egy sajátosan interaktív iskolai közegben, mint a Trafó falai között.