Éneklő gyermekek, Fischer Iván, Snétberger Ferenc és további zenészek képviselték Magyarországot az ARTE kulturális csatorna Europe@Home című sorozatában.

Fischer Iván és Snétberger Ferenc élő szereplésével a magyar zenei örökséget mutatta be legutóbbi adásában az ARTE kulturális csatorna Europe@Home című sorozata. A februárban indult műsorban Daniel Hope hegedűművész hétvégéről hétvégére berlini lakása nappalijába invitálja Európa országainak zenei képviselőit, hogy közösen játszanak el vagy hallgassanak meg jellemző műveket és beszélgessenek az adott ország zenei hagyományairól.

A március 28-i adásban a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója többek között a Kodály-módszerről, a cimbalom történetéről és zenekara kísérletező kedvéről beszélt, Snétberger Ferenc pedig gitárimprovizációt adott elő.

Az angol nyelvű műsorban felvételről hallható Lisztes Jenő cimbalommuzsikája, magyar népzene és Mahler 7. szimfóniájának Scherzo tétele a BFZ, valamint egy kórusmű a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak előadásában, végül a házigazda Daniel Hope, Jacques Ammon zongoraművész kíséretében, Fischer Iván Táncszvitjének két tételét adta elő.

„Magyarország fantasztikusan gazdag zenei kultúráját mindenekelőtt Kodály Zoltánnak és az ő zenei nevelés melletti elköteleződésének köszönheti.”

– mondta az ARTE weboldalán június végéig megtekinthető műsorban Fischer Iván.

Az előadás ide kattintva elérhető.

Nyitókép: Snétberger Ferenc, Fischer Iván, Daniel Hope és Jacques Ammon