A TáncPark a Nemzeti Táncszínház Millenárisra költözése óta létező programsorozat, mely minden évben új, színes és sokszor megismételhetetlen táncművészeti előadásokat kínál közönségének. A Nemzeti Táncszínház TáncParkja az idén kapcsolódik a Társulatok éve programjához, így helyet adva a fő táncirányzatoknak, az állandó társulatoknak, mindezt úgy, hogy a hazai programok között unikumnak számító rendezvény a kikapcsolódást, egyben nívós programot kereső közönség igényére szabva a könnyedebb előadásoknak ad helyet. 

A hagyományokhoz hűen a TáncPark műsorában idén is helyet kapott flamenco, tangó, kortárs- és néptáncelőadás.
Duna fergeteges. Fotó: Dusa Gábor

A sort a néptánc nyitja: a Magyar Állami Népi Együttes Körtánc címmel, énekkel és lélekemelő tánccal alapozza meg a TáncPark hangulatát. Néptánc zárja a sort is, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja címmel egy lendületes és sokszínű folklórválogatással érkezik. Még két nyárest magyar néptáncé a Millenárison: a Duna Művészegyüttes Duna fergeteges című előadásában a közelmúlt legvirtuózabb és leglátványosabb koreográfiákból alkotott újat és megismételhetetlent. A szegedi betyárkirály ihlette Rózsa Story című, akrobatikai elemekkel fűszerezett műsorával fellép az Urban Verbunk is.

FlamenKoktél címmel a FlamenCorazonArte Táncszínház andalúz ihletésű estje és az Argentin Tangó Táncszínház, Budai László és vendégei Tango no Tango című modern tangó show-ja  gondoskodik a latinos, forró hangulatról.

A Nemzeti Táncszínház nem hagyhatja ki a nyári programjából sem a kortárs műveket.

A Kulcsár Noémi Tellabor Lacus Pelso címmel premierrel készül a TáncParkra. A társulat a Balaton latin nevét választva címként a nyaralásaink helyszínének emblematikus pillanatait fogalmazza meg a tánc eszközeivel. A kortárs ötöst a PR-Evolution Dance Company Esti Koktél című sanzonestje és táncszínháza, majd a Gangaray Dance Company Agora I. című darabja, a mozdulatok klasszikus és elegáns kompozíciója követi.

A Duda Éva Társulat a Ramazuri  című tánc-cirkuszi felfordulással csatlakozik a kortárs sorhoz, valamint Esszencia címmel új bemutatóval készül a Feledi János – Feledi Project, amely, kiegészülve az Oláh Dezső Vibratone Quartettel, Bartók népzenei gyűjtéseit alapul véve mutatja meg a zene és a tánc különleges és megkérdőjelezhetetlen összetartozását.

Az esemény részletes programja itt böngészhető végig.

Nyitókép: Ramazuri (Duda Éva Társulat). Fotó: Gordon Eszter