Fluxus leginkább a kísérleti színházhoz hasonlít, ugyanis a művész itt is bevonja magát az alkotás folyamatába, az ő közreműködésével zajlik le egy előre megtervezett esemény. A Fluxus célja a művészeti élet és a hétköznapi élet, a művész és a befogadó közötti szakadék áthidalása. A fogalmat azonban nagyon nehéz definiálni, leginkább az akcióművészethez hasonlítható, de valójában szinte az összes művészeti ágat, így az irodalmat, a zenét is ötvözi a képzőművészettel. Az mindenesetre biztos, hogy a 20. század egyik legelementárisabb, merev definíciókkal aligha leírható mozgalma a Fluxus, amely a dada, a szürrealizmus és az 1960-as évek mulandó anyagokat felhasználó törekvéseinek folytatásaként is értelmezhető. A Fluxus-manifesztum olykor rebellió, máskor csupán minimalista jelhagyás, azaz életérzés kifejezése; olykor komoly filozófikus üzenettel bír, máskor üzenet nélküli. Akár azt is megkockáztathatjuk, hogy a Fluxus a cselekvésről szól, nem más, mint egy attitűd, egy másfajta szemléletmód, egy másik életstílus, másfajta gondolkodás. A Fluxus mindkét ága ? az európai és az amerikai is ? hasonló gondolkodású művészek barátságából és együttműködéséből született, és egy bensőséges körré, excentrikus emberek laza szövetségévé nőtte ki magát, akik a fősodor ellenében jöttek össze, hogy jól érezzék magukat.
Nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy vajon a Fluxus az 1962-es wiesbadeni Internationale Fluxus Festpiele Neuester Musik fesztivállal kezdődött-e ? ahogy az egyik legenda meséli ?, amikor George Maciunas, litván művész azt mondta: ?Legyen Fluxus és lett Fluxus?, vagy egymástól függetlenül létezett az irányzat az USA-ban, Japánban, Franciaországban, Hollandiában, Dániában, Csehországban, Magyarországon és Németországban már jóval 1962 előtt. A Fluxus szó Fluxus eleme arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy különbözőségük ellenére elfogadták a George Maciunas által teremtett fórumot, hogy egy közös színteret hozzanak létre. A barátság és az együttműködés, a szeretet-gyűlölet viszony egy szellemileg összetartó közösségben, ahogy a dadaisták és a szürrealisták körében is, kezdettől a Fluxus mozgalom, a performansz és intermédia munkák alkotóeleme volt. A Fluxus konceptuális beállítottságában két hatás, a 20. századi művészet két meghatározó szellemi atyjának, Marcel Duchampnak és John Cagenek az újító szelleme játszott közre. Az egománia és a művész géniuszként való dicsőítése ellenében Duchamp felfogása, miszerint az alkotói aktus két pólus ? a művész és a néző ? együttes hatása, éppoly meghatározó volt a Fluxus akciókban, mint a véletlen-elv és a precizitás. Akárcsak az a szemlélet, hogy az út célja maga az utazás, a hétköznapok poétikájára és a matematikai precizitásra való érzékenység, mely a Zen távol-keleti filozófiáját jellemzi, valósul meg a Fluxusban az időhöz kötöttség és a meditáció sajátos felfogásával együtt: azaz egy életfelfogásban.
A gyűjtemény tárgyainak játékos csoportosítása a kiállításban arra ösztönzi a látogatókat, hogy a megismerés és az érzékelés egy új dimenzióját megtapasztalja. Az összművészeti kavalkádban bemutatkoznak a Fluxus mozgalomhoz köthető happeningek, irodalmi alkotások és művészkönyvek, az eat art, a zene valamint politikai aspektusok is. A gyűjteményéből válogatott több száz munka a Fluxus széles palettáját mutatja be, a leghíresebb nemzetközi és magyar alkotók munkáin keresztül. Maria és Walter Schnepel, Brémában élő házaspár nagy lelkesedéssel gyűjti évtizedek óta a Fluxus mozgalomhoz tartozó művészek munkáit. A kollekció nagy részét az 1960-as évektől kezdve európai, amerikai és japán művek alkotják. 2013-ban a házaspár Budapesten létrehozta a Maria és Walter Schnepel Kulturális Alapítványt, melynek feladata a gyűjtemény megőrzése, gondozása és a műalkotások nyilvános hozzáférhetővé és kutathatóvá tétele, így kikölcsönzése múzeumoknak és kiállításoknak. A gyűjtemény több mint 40 olyan művész munkáit foglalja magában, akik a Fluxus-mozgalomhoz tartoztak vagy tartoznak, illetve közel álltak vagy közel állnak ehhez a mozgalomhoz. A gyűjtemény egy része katalógusokból, szakirodalomból, művészkönyvekből és egyéb dokumentumokból áll. Lényegében valamennyi munka a Fluxus mozgalom fő korszakából, az 1960 és 1990 közötti évekből származik.
Művészek
Dietrich Albrecht, Altorjay Gábor, Hans Peter Alvermann, Eric Andersen, Arman, Ay-O, Joseph Beuys, George Brecht, Marcel Broodthears, Claus Böhmler, John Cage, Guglielmo Achille Cavellini, Guiseppe Chiari, Christo, Philip Corner, Marcel Duchamp, Selmar Feldman, Robert Filliou, Jochen Gerz, Wolfgang Hainke, Richard Hamilton, Ian Hamilton Finlay, Al Hansen,Geoffrey Hendricks, Dick Higgins, Dorothy Iannone, Ray Johnson, Joe Jones, Mauricio Kagel, Allan Kaprow, Bengt af Klingtberg, Ute Klophaus, Alison Knowles, Arthur K?pcke, Milan Knížák, Takehisa Kosugi, Lakner László, Manfred Leve, Richard Lindner, Bernhard Luginbühl, George Maciunas, René Magritte, Charlotte Moormann, Boris Nieslony, Ann Noël, Jürgen O. Olbrich, Claes Oldenburg, Yoko Ono, Hans Otte, Nam June Paik, Ben Patterson, Pernecky Géza, Robert Rauschenberg, Man Ray, Willem de Ridder, Dieter Roth, Takako Saito, Thomas Schmid, Pavel Schmidt, Paul Sharis, Mieko Shiomi, Daniel Spoerri, Karlheinz Stockhausen, André Thomkins, Nathalie Thomkins, Jean Tinguely, TÓT Endre, Timm Ulrichs, Ben Vautier, Wolf Vostell, Robert Watts, Stefan Wewerka és Emmett Williams.
A kiállítás szeptember 22. és november 26. között tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.
Forrás: MTI/Ludwig
Fotó: Mónus Márton/MTI
