Igazgatóváltás volt a Csokonai Nemzeti Színház élén. Hogyan élte meg a változást?
Ráckevei Anna kollégám, partnerem, ismerem őt Új Színházbeli stúdióskodásom óta, Gemza Péterrel debreceni éveim alatt pedig több darabban dolgoztam együtt. Mindkettejüket a barátomnak nevezhetem, így szurkoltam annak, hogy ők nyerjék el a színház vezetésének lehetőségét. Mára Anna az igazgatóm, Péter pedig a művészeti vezető, szakmai szempontból ez volt az egyetlen olyan felállás Vidnyánszky Attila távozása után, ami maradásra késztetett. Ha nem ők nyertek volna, én sem lennék már Debrecenben. Nem barátságból maradtam, hanem mert bízom a két ember ízlésében, színházi lojalitásában, elhivatottságában. Hogy e szakmai szempontok mellett az emberi tényező is mellettük szól, az szerencsés egybeesés.
Mitől különleges a debreceni színház, a debreceni színjátszás?
Vidnyánszky Attila vezetése alatt nagy változáson ment keresztül a színház, és ezáltal a közönség, a publikum összetétele is. Ez szép, nemes feladat volt, igazi küzdelem. Nem csak a mi részünkről, hanem a nézőkéről is, közösen változtunk. Mostanra a debreceniek ?mindenevők?. Nem mindenki eszik persze minden fogásból, de egyre nyitottabbak az újdonságokra. A debreceni színház különlegességét a nézők és a játszók egyre mélyülő kapcsolata adja.
Milyen jellegű szerepeket kedvelsz inkább?
Továbbfűzve kicsit az előző kérdésre adott válaszomat, szerencsére itt Debrecenben meg sem tehettem, hogy valamilyen stílust ne játsszak. Ez a kevélység természetesen benne van egy frissen végzett egyetemistában, én is saját mélységeim boncolgatására vágytam. Dolgoztam Vidnyánszky Attilával vígjátékban, drámában, nagyszínpadtól stúdióig, Silviu Purcarete Moliére komédiát rendezett, Horváth Csaba fizikai-színházában is volt szerencsém több alkalommal dolgozni, játszhattam Gogol Revizorját Vlad Troickij rendezésében. Ha hiteles színházi gondolkodók fognak bele valamibe, akkor mindegy a műfaj. Hogy milyen szerepeket kedvelek? Amelyikben munka van, amit nem lehet megkerülni, amelyik nem hagyja, hogy este ?csak úgy? bemenjek a színpadra.
?A szerepek lehetőségek arra, hogy az ember minél többet megmutasson magából.? ? nyilatkoztad egyszer. Melyik volt az a szerep, amelyik segítségével a legtöbbet tudtad magadból megmutatni?
Valére Novarina rendezte nálunk saját darabját, a Képzeletbeli operettet, Rideg Zsófia pazar fordításában. Nehéz nyelvezetű, igazán absztrakt előadás volt, egy képzőművészeti alkotás, ami nagy küzdelmet igényelt, hogy emberként, színészként megtaláljuk benne a helyünket, az utunkat. Ebben a darabban volt egy monológom, egy nevekből, igékből, regénybekezdésekből álló szöveg. Az olvasópróbán elsőre végig sem tudtam olvasni ezt a háromoldalnyi tömény szöveg-ömlést, és nem ment egyszerűen az összefüggések nélküli szövegben megtalálni a saját rendszeremet. Aztán e fura szöveg okozta élmény, az elmondás révülete olyan utakat nyitott meg bennem, amiért egész életemben hálás leszek. Hiszen magammal küzdöttem, az első öt-hat előadáson nem én mondtam a monológot, ő mondott engem. Aztán mikor először sikerült átlátnom az elejétől a végéig, igazi repülést, önfeledt szórakozást kínált számomra. S mikor ebbe a nézőket is be tudtam vonni, az 18 perc extatikus repülés volt? Szerencsére aki látta, hallgatta, hasonló élményről számolt be. Megmászhattam hát saját magam hegyeit, és ezt meg is tudtam egy idő után osztani. Azóta várom, keresem az ilyen kihívásokat.
Lesz a közeljövőben hasonló kihívás?
Épp most kezdtünk bele Gemza Péter rendezésében egy izgalmas vállalkozásba, Samuel Beckett Első szerelem című novelláját mutatjuk be októberben. Szintén nagy lélegzetű, összetett szöveg. Reményeim szerint megint olyan helyekre juthatok magamban, ahol még nem jártam.
Több szakmai díjat is nyertél már. Mennyi jelentőséget tulajdonítasz ezeknek?
Örülök nekik. Van abban valami, hogy a díjak olyankor jönnek, ha az ember nem számít rá, de mindig jól esik. Hadd legyek kicsit érzelgős. Szeretem látni, érezni szüleimen ilyenkor a büszkeséget. Semmi mással nem tudom meghálálni nekik ? nem, mintha elvárnák ? a bizalmat, a támogatást, amit kaptam tőlük, amíg eljutottam mondjuk épp egy díjig. A díjak állomások, ahonnan lehet menni tovább. Persze megmutatják, hogy van értelme továbbmenni.
Barna Péter
