A Káva Kulturális Műhely ismét várja az érdeklődőket Határes(e)tek workshop sorozatának következő alkalmára, mely november 25-én lesz. A téma ezúttal a kreatív mozgás lesz – a fogócskától a művészi táncig.

A mozgás – legyen tudatos vagy sem – a mindennapi életünk fontos részét képezi. Mozgással kommunikálunk, játszunk, táncolunk, edzünk, harcolunk, illetve akár gyógyíthatunk is. A saját testünk a személyes emlék- és élménygyűjteményünk. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a test egy templom, de máshonnan szemlélve akár egy játszótérnek is tűnhet.

A workshop holisztikus szempontból közelíti meg az emberi mozgás különböző aspektusait.

Az előképzettség nélküli érdeklődőknek is bátran ajánlott foglalkozás könnyed ráhangoló bemelegítéssel kezdődik, majd különböző mozgásjátékokon keresztül irányítja a figyelmet olyan képességek, illetve kommunikációs lehetőségek felé, ami – a szervezők reményei szerint – sokak felüdülésére szolgálhat. A tréninget Újvári Milán táncművész tartja.

Nyitókép: Káva Színház