- Miért az Urbi et Orbi?
- Korábban már foglalkoztunk Pilinszky János másik művével, a Gyerekek és katonákkal. Szerettem volna újra találkozni Pilinszkyvel, az ő szövegével. Bár végül a színművet fokozatosan mellőztük, de a kiindulásunk mindenképpen az volt, illetve annak vizsgálata, mit jelent nekünk ma városban, vagyis az emberek közösségében és a világban, az univerzumban élni.
- Hogyan dolgoztok? Már a kiindulásul használt Pilinszky-mű sem könnyű.
- Miután elolvastuk, sokat beszélgettünk róla, meg másról is, majd kialakítottuk azokat a témaköröket, melyeket a mi előadásunkban érinteni akartunk. Gondolkodtunk, hogy milyen forma lenne a legmegfelelőbb, így jutottunk el a gyónáshoz, a vallomáshoz mint helyzethez. A próbafolyamat utolsó fázisában a térbeli munkára került a hangsúly. Addig inkább a gyakorlatokon keresztül kerestük azokat a helyzeteket, amikor valaki magáról beszél. Én irányítottam, de mindenki hozzátette a magáét az extrától a lágy dolgokig. Ebben a munkamódszerben fontos az őszinteség és az autentikusság. Az előadásban elhangzó vallomások is a próbák alatt születtek meg.
- Leírtátok végül a szöveget?
- Nem szabad megírni! - ebben maradtunk. Idáig már több mint harmincszor játszottuk, de sosem lehet pontosan tudni, mi fog történni a következő pillanatban. Biztatom is a színészeket, ha úgy érzik, térjenek el a korábbiaktól, akár az előadás alatt is változtassanak. Ettől válik élővé. Vannak konkrét feladatok, amiket el kell mesélni, amiket a többiek kihoznak mindenkiből, de hogy hogyan jutnak el a végére, ez elég szabad. Ez a szabadság ugyanakkor nehézség is. De ettől válik őszintévé, ettől lesz köze a valósághoz az előadásnak.
- Különféle fesztiválokon föliratozva is játsszátok, szerbül vagy angolul. Akkor mégiscsak van rögzített szöveg.
- Ilyenkor elmondjuk az elején a nézőknek, hogy a fölirat nem pontosan követi az előadást, a színészek eltérhetnek ettől.
- Húszévesen vettek föl az újvidéki művészeti akadémia drámai tanszékének rendezői szakára. Majd hirtelen megszakítottad a tanulmányaidat, a színházi munkáidat, s évekre visszavonultál, alkalmi munkákból éltél...
- Jött a háború, meg amúgy is elbizonytalanodtam. Szinte minden barátom elment, elköltözött, sokan Magyarországra. Hat évet töltöttem színházon kívül. Aztán visszamentem, folytattam tanulmányaimat, és 2000-ben kitűnő eredménnyel diplomáztam.
- A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója vagy két éve. Mekkora ez a társulat? Hány színészed van például?
- Négyen vannak, azok, akik az Orbi et Urbiban játszanak. Lehet, hogy nemsokára lesz ötödik színésztagunk is. Ezen kívül van egy hangosító, egy világosító, két díszítő, ketten a titkársági ügyeket intézik, félállásban dolgozik a szervezőnk, meg a takarító. Ennyi.
- Miből tartjátok fönn a színházat?
- Szabadka költségvetési intézménye vagyunk, ami valamifajta biztonságot nyújt. Ez nagyon kevés pénzt jelent, de különféle pályázatokkal, támogatásokkal egészítjük ki, a magyar állam, a kulturális minisztérium is segít bennünket. És szerencsére jó a kapcsolatunk a helyi közönséggel is, ők a legfőbb kritikusaink, jó jelzéseket kapunk tőlünk, hogy meddig lehet elmenni, meddig lehet feszíteni a húrt.
