40 éves a Bikini első lemeze, a Hova lett… Jár érte Nagy Ferónak egy születésnapi fűrész, ha már hallható e címen egy felvétel az albumon. A fűrésznek egyéb szerepet is szánt a zenekar: a Kicsinál szódát című dalukat kettévágták, az A oldal utolsó felvétele a B oldal első számaként folytatódik.
A Hova lett… egyezményesen „minden idők egyik legjobb magyar albuma”. Számos lap összesítő listáján lett az elmúlt évtizedekben dobogós vagy éppen első, érdemes tehát így, negyven év távlatából is megvizsgálni, hogy vajon kiállta-e az idő próbáját. A legfontosabb kérdés nem is ez – hiszen nyugodtan kijelenthetjük, hogy igen, kiállta a próbát –, hanem az, hogyan lehetett egyáltalán Nagy Ferónak nagylemeze? Nos, talán azért, mert Erdős Péter, a Magyar Hanglemezvállalat egyik vezetője, aki szívből gyűlölte Nagy Ferót, úgymond tartozott a Németh testvéreknek, Németh Alajosnak, a zenekar alapítójának és Német Gábor dobosnak, akik a magyar rocktörténet legjobb ritmusszekcióját nyújtották. (Már korábban a Dinamitban is meggyőző játékerőt mutattak, és külön-külön is kipróbált, megbecsült muzsikusok voltak, akik, ha kellett, stúdiózenészi munkákat is megcsináltak a Lemezgyárnak, többek között Szűcs Judit lemezein is dolgoztak. Valószínű, hogy Erdős abban bízott, hogy a professzionális zenészek majd kordában tartják az akkor kreativitásának csúcsán lévő Nagy Ferót.) Nos, nem így lett, a Hova lett… a magyar pop egyik legprovokatívabb albuma lett, ami talán azért tudott átmenni a a „kopasz cenzorokon”, mert úgy pozicionálták, mint valamiféle dadaista vicclemezt, ahogy a Bizottság ugyanebben az időben megjelent bemutatkozó albumát is.
A Hova lett… stílusgyakorlatok gyűjteménye. Van itt táncdalfesztivál-paródia (Nem leszek sohasem a játékszered), kínai népdal hatású felvétel (Otyi-Tyotyi – Ping-pong), orosz népdal (Долина), ska jellegű szám (Viva Carramba!), esti mese paródia (Gyerekmese), filmzene hatású nyitány (Jó szelet kívánok) és persze néhány punk-rock dal is (Maradj már, Program, A zenekar üzenete). Illetve van egy hangjáték is (Jaiaó, eládió), amely egy őrszobai vallatás monológja. Itt azért be tudjuk azonosítani a The B-52’s Planet Claire című dalának gitárriffjét, csak ravasz módon a Bikini lassabban játssza. És van itt techno hatású (!) felvétel, például a Gyerekmese elektronikus effektekből indul ki, de ott a szintén elektro hatású Ó, igen, felborult „ideges” new wave-je. A lemez valóban szórakoztató, sziporkázóak a szövegei, és a zenés gegjei is emlékezetesek, ugyanakkor nemzetközi viszonylatban is kivételes a ritmusszekciója. Kvázi-punk-lemez ilyen jól, ilyen professzionális hangszerelésben ritkán szólal meg. Egy-egy dalon belül is számos meglepetésbe, nem várt fordulatba futhatunk bele, például az Otyi-Totyi meghökkentő dadaizmusa után egyszer csak szembe jön velünk egy – Feró kifejezését kölcsönvéve – büntető jazzes betét. És tegyük még hozzá azt is, hogy az 1983-ban a skát és a punkot ötvözni (Viva! Carramba!) nemzetközi szinten is innovatív megoldás volt.
Figyelemre méltóak az album effektrétegei is, amelyektől az egész album olyan, mint valami hangjáték. Hallunk itt puskalövést, az erdő hangait, a tenger hullámzását, harangzúgást, favágást imitáló hangokat, és maga a szóda is a Gyerekmese című felvétel előtt (tehát az album végén) fogy ki, jelezvén, hogy most egy időre kifogyott a muníció. De persze tudjuk, hogy már 1984-ben XX. századi híradó címmel megjelent a Nagy Feró-féle Bikini második albuma, hasonlóan sziporkázó megoldásokkal.
Néhány éve az Akvárium Klub teraszán üldögéltem Nagy Feróval, egy beszélgetős estre készülve. Akkor árulta el, hogy miért lépett ki a Bikiniből. A hivatalos indoklás szerint mindig is a Beatricét akarta megcsinálni, és amikor az Ifipark záró rendezvénysorozatán 1984 szeptemberében a Bikini mellett fellépett a Beatrice is, úgy érezte, hogy nemcsak ő, de a közönség is a Beatricét várja tőle. Nos, az is bántotta, hogy Németh Gábor, a zenekar nemzetközi porondokon is elismert, zseniális dobosa Feró dalszövegeit csak bohóckodásnak tartotta, szerinte a professzionális zenélés sokkal fontosabb eleme a produkciónak. Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, ami után Feró végső elhatározásra szánta el magát, és 1987 körül tényleg összehozta újból a Beatricét.
Mit is mondhatnánk erre? A lényeg, hogy 1983-ban volt szél a vitorlában, buborék a szódában, és volt egy fűrész is a születésnapi ajándékok között.
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
