„A magyar üvegművészet világhírű, itthon mégis kevesebb figyelmet kap, mint külföldön, ezért a kortárs magyar üvegművészek gyakran ismertebbek New Yorkban vagy Japánban, mint Magyarországon” – mondja Bodonyi Emőke művészettörténész, a tárlat kurátora, akivel a kiállítás kapcsán az üvegművészet helyzetéről is beszélgettünk.
Már az egyiptomiak is
Bár az ókori egyiptomiak is alkottak már üvegből portrét, a különleges és sokoldalú anyagnak hosszú utat kellett bejárnia, hogy ne csupán mindennapjaink hasznos tárgyai készüljenek belőle, hanem saját jogukon elismert művészeti alkotások is, és hogy az üveg művészi üzenet közvetítésére alkalmas anyag is legyen.
A kortárs üvegművészet újjászületése részben az amerikai stúdióüveg-mozgalomnak volt köszönhető, de azzal nagyjából egy időben és attól nem függetlenül európai útkeresések is jellemzők voltak. „Az 1950-es évek végén, a 60-as évek elején induló amerikai stúdióüveg-mozgalom képviselői el akartak szakadni az ipari technológiától, és olyan kemencéket építettek, amelyekkel kisebb stúdiókban is lehetett üveget olvasztani, ami szabadságot adott. A mozgalomban eleinte nem is a végső forma volt az érdekes, hanem a megformálás menete, a szimpóziumok fő funkciója pedig a saját technikák bemutatása és a tapasztalatcsere” – mondja Bodonyi.
A stúdióüveg-mozgalom atyja, Harvey K. Littleton feltérképezte Európa nagy üvegművészeti központjait, és például az olaszországi Muranóban az üveg szabad felhasználásának lehetőségével szembesült. Eközben Európában is a szakirodalom figyelmének előterébe került olyan nemzetek, elsősorban a cseh, a svéd, a holland, a német és az olasz művészete, amelyeknél már az 1940-es, 50-es években gyakorlat volt az üveg szabadabb felhasználása, és felértékelődtek a nagy európai nemzetközi üvegkiállítások is.
A kortárs magyar üvegművészet is bekapcsolódott a nemzetközi vérkeringésbe. Z. Gács György – aki már nagyon hamar plasztikák anyagaként kezelte az üveget – 1965-ben az Iparművészeti Főiskolán megalapította a Szilikát Tanszéken belül önállóan működő üveg szakot, körülötte pedig megjelentek az olyan, mára jelentős életművű, külföldön is híressé váló fiatal művészek, mint Bohus Zoltán, Lugossy Mária vagy Buczkó György. „A 20. századi magyar üvegművészet történetének egyik emblematikus eseménye volt az 1984-ben Londonban rendezett, Az új magyar üveg című kiállítás Bohus Zoltán, Buczkó György, Kertészfi Ágnes, Lugossy Mária és Mészáros Mária részvételével” – idézi fel Bodonyi Emőke.
Üveg hat főre
Az üveg technikai, tudományos és művészeti felhasználást áttekintő International Year Of Glass 2022 részeként a szentendrei kiállítás is felkerült az üvegművészet nemzetközi térképére – hangsúlyozza a kurátor. Látogatói számára ma már evidensnek tűnik, hogy ezek a műtárgyak autonóm értékű képek és plasztikák.
Az Üveg hat főre alapkoncepciójához tartozik, hogy nincs sem technikai, sem tematikai megkötés, ezért egymástól eltérő technikákat, felfogásokat reprezentáló művek kerültek egymás mellé.
A kiállításon a középgeneráció tagjai jelennek meg. Ők az 1980-as, 90-es években kezdték a pályájukat, és azt a nyitottságot, szellemi frissességet kapták az elődöktől, hogy az üveggel azt lehet csinálni, amit akarnak, szabadon nyúlhatnak hozzá. Az üvegművészek műtermeiben általában nem sorakoznak az alkotások, mert munkáik szinte azonnal gyűjteményekbe, külföldre kerülnek, a tárlatokon ezért mindig a legújabb alkotásaikkal találkozhat a közönség, és ez nehéz helyzetbe hozhatja a kurátort, mondja Bodonyi Emőke.
Művészek és technikák
„Az üvegművészekről elmondható, hogy mindenkinek saját technikája van, és azt ő tudja a legjobban” – hangsúlyozza aztán. A formába olvasztás technikáját használja az itt kiállító Melcher Mihály, aki szívesen utal vissza az egyiptomi technológiára: negatívban elkészíti a formát, és ebbe teszi az üvegtörmeléket, ami hő hatására összeolvad. „Az a nagyobb méret azonban, ami Melcher munkásságában megjelenik, több évtizedes munka, kísérletezés eredménye, hiszen hatalmas tapasztalat áll amögött, hogy pontosan tudja, milyen tempóval, sebességgel kell a kemence hőmérsékletét fölvinni, majd ugyanolyan pontossággal csökkenteni. Az eredetileg festőnek készült és Szentendre közelében, Csobánkán élő művész kötődését a városhoz az Hommage a Deim Pál című munkája is tükrözi” – teszi hozzá a kurátor.
Melcher formába olvasztásos technikájához Sipos Balázs formába öntése, a casting áll a legközelebb. Unikornisa kifejezetten erre a kiállításra készült: itt a negatív formába lassú folyamat eredményeként folyt bele a megolvadt üveg. „Forró fürdő című munkájánál az is tetten érhető, hogy nála a formába öntéssel tisztább lesz az üveg, a koncepciónak pedig lényegi eleme, hogy beengedje a tekintetet. Ez a plasztikája kifejezetten halmozza a poénokat. Az egyik ilyen az, hogy dobozként is használható, mert a teteje levehető, amivel egy kicsit visszahozza a régi bonbonierek hangulatát, visszakacsintva az üvegművészet funkcionális használatára. Az Unikornis mögött elhelyezett üveghasáb pedig a forma- és színkísérleteire példa.”
A hagyományos hutaüveggel Smetana Ágnes dolgozik a kiállítók közül. Ehhez speciális környezetet kell biztosítani, ahol ezerháromszáz fokon alakíthatja a művész a folyékony üveget. Smetana Bárdudvarnokon készíti fúvott üvegeit. (A település, ahol 1990 óta működik hazai üvegművészeti alkotótelep, azért is fontos hely, mert évente nagy nemzetközi szimpóziumoknak ad helyet.) Az üveg színezésének, formázásának technikáját Smetana is hosszú évek alatt kristályosította ki. „Plasztikáit a természet, annak közvetlen szépsége és látványa, például a kerítés tövében szelíden növekedő virágok inspirálják. Korábban készült szívvirágai a szentendrei tárlatban újraértelmeződtek: az installáció a fölfelé szálló üvegszívekkel a Lájkolom címet kapta, és egy életstílust modellez.”
Borkovics Péter alkotásait szintén a természet inspirálja, a természet a kiindulópontjuk, de őt a felfedezett törvényszerűségek foglalkoztatják. „Műveiben tetten érhetők a gyerekkori emlékek, amikor a patak felszínén kialakuló gyűrűket egy apró fűszállal megakasztotta, megzavarva a körkörös forma természetes menetét. Síküveglapokat olvaszt össze, és egy megfelelő pillanatban belenyúl a kemencében olvadó üvegbe, megzavarva a természetes olvadás menetét, struktúráját, teljesen új organikus rendszert teremtve.”
A Tápiószecsőn élő Hegyvári Bernadett saját üveghutával dolgozik, így teljes függetlenséget élvez. Kifejezetten erre a kiállításra készült Triptichonja a fent-lent játék bizonytalanságát, a nézőpontváltás lehetőségét villantja fel. „Fúvott üvegből készült tárgyait hol felül-, hol alulnézetből látjuk, a csendéletegyüttesek egy lakótér különböző egységeit idézik megváltoztatott nézőpontból. A szokatlan megközelítés azt sugallja, hogy a néző lebeg a tárgyak között, és váltogatja a nézőpontokat.”
László Kyra üvegképei rogyasztásos technikával készültek, amihez speciális kemencére van szükség. „Üvegből készült képei belső monológok, belső tájakra visznek. Az ő munkáiban szintén felfedezhető annak a kettőssége, hogy üvegképei akár falba, ajtóba, ablakba is beépülhetnének díszítőelemként, ugyanakkor falra akasztva autonóm értékű önálló műtárgyak, mint az itt látható Csöndszoba.”
Érkezés című, szintén rogyasztott plasztikája valójában már egyetlen képjel, teljes elvonatkoztatás, amely megmutatja, hogy ezt is lehet üvegből csinálni. A tárlatot lezáró falon való elhelyezése pedig egyfajta végpontja az üvegről való gondolkodásnak, továbbá mintegy lezárása a kiállításnak.
Nyitókép: Ferenczy Múzeumi Centrum/Deim Balázs
