Fókuszban a kulturális és tudománydiplomácia

Egyéb

A Balassi Intézet külföldi magyar intézeteinek igazgatói találkozóján a résztvevők a kulturális és tudománydiplomácia magyar külügyi stratégiát támogató szerepéről értekeztek.

Az egész napos rendezvény megnyitóján köszöntőt mondott Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki a külügy, a külgazdaság és a kultúrdiplomácia KKM-en belül létrejött hármasával kapcsolatban azt mondta, a struktúra jól működik, a különböző területek szoros egymásra épülése pedig Magyarország érdekeit szolgálja.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében a kultúráról, mint eszközről beszélt.

?A kultúra hatékony eszközként való felfogása nemhogy nem elavult, de friss válaszokat is szolgáltathat aktuálpolitikai kérdéseinkre, kiemelt figyelemmel az égető szociálpolitikai, demográfiai problémákra, kormányzati célkitűzéseinkre, amelyek végrehajtásában az állami intézményrendszer egészének részt kell vállalnia? ? fogalmazott.

Az államtitkár mérőszámokkal, konkrét adatokkal is alátámasztotta, hogy a kulturális terület valóban az ország erős oldala, ezáltal erős eszköze is lehet. Kiemelte például a turizmust ? amely a magyar GDP kilenc százalékát teszi ki ? és a kreatívipart, amelynek gazdasági hozzájárulása dinamikusan növekszik.

Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója az új struktúra kapcsán megjegyezte, a KKM fenntartásában működni számos előnnyel jár, egyszerűbb a korábbi rendszernél, ráadásul bevett nemzetközi modell. Mint mondta, ez által lehetőség nyílik rá, hogy ugyanazon cél érdekében mind a humán, mind az infrastrukturális, mind a pénzügyi erőforrásokat mozgósítani tudják. A strukturális változások természetesen új kihívásokkal és feladatokkal is járnak.

A főigazgató ezek között említette például a nagy kulturális intézményekkel való stratégiai együttműködések kialakítását, valamint a kulturális és oktatási szakdiplomaták helyzetének erősítését is.

?Tartalmi minimumot kell meghatározni a kinti magyar kulturális intézetek számára, hogy tudatosabban tervezhetőek legyenek a programok, és érzékelhetőbbé váljon, hogy a 23 intézet ugyanazt az országot és kulturális diplomáciai célkitűzésrendszert képviseli" ? fogalmazott.

Fotó: Csákvári Zsigmond