(MTI) - A Balassi Kiadó gondozásában megjelent kötet csütörtöki budapesti bemutatóján Paksa Katalin népzenekutató kiemelte, hogy bár Sárosi Bálintnak 1996-ban már jelent meg a magyar hangszeres népzenével foglalkozó könyve, az a mostani munka előzményének tekinthető, annak több fejezetét új nézőpontból átdolgozta a szerző.
A kötetből idézve felvetette, hogy hajdan - az ókorban - azt tartották: a zenélés szabad emberhez méltatlan foglalkozás, illetve annak való, aki rangosabb munkát végezni nem tud. Sárosi Bálint hozzátette: még az ő gyermekkorában is az volt a vélekedés, hogy zenész ne legyen például hentes, kovács azonban lehet, mert az elég piszkos munka.
A kutató elárulta, hogy következő munkájában a két világháború közötti dalkincset dolgozza föl. "Ne fosszuk meg az embereket a dalkincsüktől" - vélekedett a zenetudós, megjegyezve, hogy az Akácos út kezdetű nótát sem kell megvetni, csak azért mert nem régi stílusú pentaton dallam, hiszen a pentaton is lehet silány. A cigányzene pedig érték, mert itt született, csak ízléssel kell játszani, egyébként pedig Debussyt is lehet rosszul tolmácsolni - fűzte hozzá Sárosi Bálint.
A könyv jegyzetekkel, példatárral ellátott tudományos munka, ugyanakkor számtalan érdekes, olvasmányos részletet is tartalmaz. Kiderül például belőle, hogy arisztokrata családok - például az aszódi Podmaniczkyak - miként vettek párfogásukba cigánybandákat, hogy milyen vonópárbajokat rendeztek neves prímások, vagy hogy ki volt az a gőgös klarinétos, aki külön kocsin küldte haza a hangszerét.
