106b8175-4816-4e87-a8c4-dc50f132d48f_16.jpg

Magyarországon is megjelenik a Nick Cave életéről szóló képregény

A rock and roll egyik kulcsfigurája, Nick Cave október 13-án újra az Arénában lép fel zenekarával, a Bad Seedsszel. Erre az alkalomra időzítette a Troubadour Comics a Nick Cave pályafutását bemutató Uram, kegyelmezz című képregényének megjelenését.

A Troubadour Comics október 12-én Budapesten, a Nemdebárban mutatja be a német grafikus, képregényrajzoló Reinhard Kleist félig biográfiai, félig mítoszteremtő elemekkel tűzdelt alkotását. A kötetről  Nick Cave azt mondta: „Féligazságok és teljes kitalációk füzére, de mégis közelebb áll az igazsághoz, mint bármelyik biográfia, az biztos!”

A képregényt a koncert előtt egy nappal, október 12-én 17.00 órától a Nemdebárban mutatja be Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója, Pritz Péter újságíró, a képregény fordítója, és György Zoltán, a Troubadour Comics vezetője. Az Uram, kegyelmezz mellett a Troubadour Comics bemutatja a kiadó többi kötetét is, a Csernobilt, az Állatfarmot és A legyek urát is. Az esemény után DJ Láthatatlan zenél.

Ez is érdekelheti

Szeptember 22-én történt

„Azt hiszem, mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert, és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben” – fogalmazta az 1910. szeptember 22-én született – és 2006-ban elhunyt – Kossuth-díjas költő, író, Faludy György.