A találkozó keretén belül a szervezők bemutatkozási lehetőséget adnak olyan - elsősorban szólistáknak - akik a verséneklés és a históriás énekek, történeti dalok előadásában szeretnék magukat megméretni és a nagyközönség előtt bemutatkozni. Olyan fellépőket várnak, akik a Vas megyében született, vagy a megyéhez kötődő katonaköltők és költők műveit zenésítik meg és adják elő.
 
 
A találkozóra nevezni lehet minden olyan előadónak, szólistának, kisegyüttesnek (max .5 fő), akik maximum 10 percben, akusztikus és autentikus hangszereken, saját komponálású zenei kísérettel ellátott verseket, vagy históriás énekeket, történeti dalokat adnak elő, amelyeknek szerzői az alább olvasható listán találhatók.
 
A szervezőkhöz október 31-ig (elérhetőséggel és címmel ellátva) kell eljuttatni cd-n vagy nyilvános internetes fájlmegosztón letölthető anyagot, mp3 formátum.
 
A legjobb produkciók előadói legkésőbb november 30-ig értesítést és meghívást kapnak a rendezőktől a Magyar Énekmondók XII. Találkozójára.
 
Részvételi díj: 5000,-Ft /fő, mely összeget, az értesítést követő jelentkezéssel egyidejűleg kell befizetni a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ számlájára.
 
Ajánlott szerzők vagy szövegek
Dozmati regösének
Ismeretlen diák: Csepreg város krónikája
Tinódi Lantos Sebestyén
Wathay Ferenc
Faludi Ferenc
Dukai Takács Judit
Berzsenyi Dániel
Pálóczi Horváth Ádám
Petőfi fiatalkori versei 1839 - 1840
Szelestey László
Kunoss Endre
Székely László
Gazdag Erzsi
Weöres Sándor
Nagy László
Héra Zoltán
Nagy Gáspár