A tervek szerint csütörtökön folytatják az Alec Baldwin főszereplésével készülő, de másfél évvel ezelőtt egy halálos baleset miatt leállított Rust című westernfilm forgatását - közölte a film produkciós vállalata.

A film forgatása Montana államban folytatódik, és Alec Baldwin játssza továbbra is Harland Rust szerepét, illetve a film co-producere marad – írta a The Guardian című brit lap.

A Rust egy jelenetének felvételekor 2021 októberében az új-mexikói Santa Fében Baldwin véletlenül éles lőszerrel töltött revolvert használt, és lelőtte az operatőrt, Halyna Hutchinst, valamint megsebesítette a rendezőt, Joel Souzát. Az eset miatt január végén gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat Baldwin és a produkció fegyverekért felelős kellékese ellen. Mindkét vádlott ártatlannak vallotta magát. Februárban a Santa Fé-i ügyészség törölte a Baldwin ellen felhozott vádak egy részét, ami jelentősen csökkenti a kiszabható büntetés hosszát.

Alec Baldwin azt állítja, hogy ő nem húzta meg a ravaszt, a fegyver véletlenül sült el. Az FBI törvényszéki vizsgálata szerint ugyanakkor a fegyver nem sülhetett el magától. A megsebesített rendező, Joel Souza szintén jelezte, hogy részt vesz a film forgatásának befejezésében. Halyna Hutchins életét külön dokumentumfilmben is megörökítik.

A film produkciós vállalata, a Rust Movie Productions márciusban megállapodást kötött az új-mexikói munkavédelmi hatóságokkal az eset kapcsán felmerült „súlyos” szabályszegések ügyében. A megállapodás értelmében a céget 100 ezer dolláros pénzbírság fizetésére kötelezték.

Fotó: AFP/Santa Fe Megyei Seriff Hivatala