Maria Vlagyimirovna Romanova "nagyhercegnő" 2005 decemberében fordult bírósághoz azzal, hogy nyilvánítsák politikai üldözés áldozatává a család megölt tagjait, és a vonatkozó törvényeknek megfelelően ennek alapján rehabilitálják őket. Az ügyészség ezt 2006 februárjában azzal utasította el, hogy II. Miklós cárt és családtagjait nem bírósági ítélet alapján végezték ki, így az 1918. július 16-ra virradó éjszaka történteket szándékos gyilkosságnak kell tekinteni, s a bűnügyek áldozatainak nem jár rehabilitáció.
A Romanov család túlélő tagjai, ügyvédeik és a jogvédők úgy vélekednek: II. Miklós represszió áldozatává vált, s az ügyészség elutasító döntése azt tanúsítja, hogy a testület nem kívánja politikai és jogi értelemben elítélni a néhai szovjet rendszert.
Tavaly novemberben aztán az illetékes moszkvai bíróság Marija Vlagyimirovna Romanova megkeresésére törvénybe ütközőnek minősítette az ügyészség korábbi döntését. Az ügyészségnek idén júniusban közvetítették az ítéletet, amely arra kötelezi, hogy három hónapon belül, vagyis szeptember 25-ig mondja ki a rehabilitációt, vagy adja vissza az ügyet a bíróságnak.
A család eredeti beadványában 54 dokumentumot idézett annak alátámasztására, hogy cárt és közvetlen családtagjait a Népi Komisszárok Tanácsa, illetve az urali területi tanács határozatára ölték meg. E dokumentumok között szerepel, hogy Jakov Szverdlov akkori államfő a szovjet hatalom foglyainak minősítette a cárt és családtagjait, s hogy a területi tanács jelentette: kivégzésükkel "teljesítette a forradalom akaratát", továbbá szerepel a Pravda című központi orgánum másnapi cikke is, amely szerint a kivégzés "csehszlovák bandák közeledése", valamint "ellenforradalmi összeesküvések feltárása" végett volt szükség. Ezt követően a családnak kiadták az áldozatok halotti anyakönyvi kivonatát.
A felperesek arra hivatkoznak, hogy bár bírósági ítélet valóban nem született az ügyben, akkoriban minden hatalom a tanácsoké volt, és a sztálini repressziók mára rehabilitált áldozatait sem bírósági ítéletek alapján ítélték el, illetve végezték ki. A gyilkosság helyszínéül szolgáló házban 1932-ben a Forradalom múzeumát rendezték be, majd 1977-ben a Szovjetunió Kommunista Pártjának politikai bizottsága Jurij Andropov javaslatára döntött az épület lebontásáról. Helyén ma templom áll.
1991-ben találták aztán meg a 9 elégetett és savval leöntött holttest maradványait, amelyek alapján az áldozatokat - II. Miklós cárt, feleségét, lányaikat, Anasztáziát, Tatyjánát és Olgát, azok nevelőnőjét, a család orvosát, szakácsát és lakáját - többek között a Romanovokkal rokonságban álló brit Fülöp herceg DNS-mintáinak segítségével azonosították. Mária nagyhercegnő és Sándor trónörökös maradványait máig nem találták meg. A cárt 1998-ban temették újra a szentpétervári Péter Pál erődben, a cári család tagjainak hagyományos temetkezési helyén.
A felperes Marija Vlagyimirovna II. Miklós unokatestvérének, az 1928-ban Párizsban elhunyt Kirill Vlagyimirovics nagyhercegnek az unokája, magát nagyhercegnőnek és a cári család fejének tekinti, de ezt a család másik két ága nem ismeri el. A cári birodalom törvényei alapján azonban a mai kutatók vélekedése szerint a Romanov család élő leszármazottai közül senki nem jogosult semmiféle cím viselésére, vagy egyéb követelésre, mert mindannyian rangon aluli házasságokból születtek.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Horváth Júlia, Moszkva)
