A Duna fővárosi, átkelőhelyek létesítésére különösen alkalmas, szigetekkel tagolt szakasza már az őskor óta minden szempontból ideális feltételeket kínált a megtelepedéshez. A folyó a pliocén/pleisztocén korszakváltás idején, a levantei időszak elején jelent meg, nagyméretű kavicsdelták kialakítása kíséretében. A Duna völgyének többé-kevésbé a mai geomorfológiai viszonyoknak megfelelő átalakulása nagyjából az óholocén vége felé következhetett be, aminek egyik fontos eredménye lett a soroksári Duna-ág kialakulása. Csepel-szigeten a szabadkikötőkől északra fekvő rész a magas ártérhez tartozik, de sűrűn szabdalják az alacsony ártérhez tartozó holtmederágak, amelyeket a régészeti munkáink során is meg tudtak figyelni.
A 2008-ban a létesítményhez csatlakozó út építését megelőző ásatáson feltárt i.e. harmadik évezred végéről és a második évezred első feléből származó, korabronzkori település jelenségek is különböző korú, sokszor régészeti leleteket is tartalmazó, áradásos rétegek alól kerültek elő. A korszak itt élő népcsoportjai lakóhelyüket általában a parthoz közeli részeken alakították ki, melyeket a Duna ismétlődő áradásai gyakran elöntöttek. Cölöpvázas házaik nyomát megőrző, a földbe mélyített cölöpgödrök itt, a telep és a hozzá tartozó hulladék vagy tároló gödrök gyakori megújítása miatt csak ritkásan kerültek elő. Meglétüket azonban részben a területen szétmosódott, illetve planírozási gödrökbe eltemetett tapasztásmaradványok is igazolják.
A majd' száz itt előkerült objektum többsége hulladék-, vagy tároló gödör lehetett, azonban egy részükről joggal feltételezhetjük, hogy eredetileg agyagkitermelésre használhatták. A nagyméretű amorf beásásokban emellett sokszor lehet munkavégzésre utaló jeleket is találni. Több mint valószínű, hogy az áradások nem túl nagy időközökkel követhették egymást, s alkalmanként 10-15 centiméternyi hordalékkal boríthatták el az egész települést. Az ott élők pedig újra és újra visszaköltöztek az ár visszahúzódása után, hogy újjáépítsék házaikat.
A település keleti szélén, a "sziget" partja mentén, először lankásan, majd egyre meredekebben mélyült, az altalajba egy árok, amely egykor minden bizonnyal egy folyóág természetes medre lehetett, de a későbbi emberi beavatkozás révén minden bizonnyal vízelvezető, esetleg árvízvédelmi szerepe is lehetett.
A Csepel-sziget régészeti leletgazdagságát számos korábban elvégzett feltárás bizonyítja. A terület mindkét partján kilométer hosszan megtalálhatók a különböző korú: ős-, népvándorlás- és középkori települések láncolata és temetők. Az északi szigetcsúcsról ennek ellenére korábban csak szórványleletekről voltak ismereteink. A sziget északnyugati csúcsán jelenleg már épülő szennyvíztisztító telep helyén előkerült leletek azonban új megvilágításba helyezték a területet. A 2008-ban folytatott ásatások, régészeti kutatások legnagyobb jelentőségét is az adja, hogy a sziget észak-keleti partvidékén korábban még nem tudtak hasonló típusú telepeket regisztrálni. A feltárás eredményei alapján feltételezhető, hogy a jelenlegi lelőhelytől délre elterülő, korábban még sohasem kutatott területeken is lehet hasonló leletekre számítani.
