Fonyód és Balatonszemes csatlakozik a klasszikus zenét népszerűsítő Klassz a pARTon! Fesztiválhoz, amely július 11. és augusztus 4. között várja az érdeklődőket az ország 15 településén – jelentették be a szervezők kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Idén 51 program, 42 szólista és 19 zenekar fellépése várja a fesztivál látogatóit, akik ingyenesen ismerkedhetnek meg a klasszikus zenével – hangsúlyozta É. Szabó Márta, a fesztivál producere, a Cimbora Alapítvány elnöke, hozzátéve: a járvány évei után az eseménysorozat ismét a fővárosban, a Pesti Vigadóban indul útjára.

Idén négy külföldi művészt látnak vendégül: a Gli Archi Ensemble szicíliai kamarazenekart, Nicolas Krauze francia karmestert, Peter Caelen holland zongoraművészt és Giuseppe Nova olasz fuvolaművészt. Kiemelte: a Balaton északi partján hét, a déli parton hat település ad otthon a koncerteknek.

Minden évben megemlékeznek valamelyik híres magyar művészről, a tavalyi fesztivált Fischer Annie és Kocsis Zoltán zongoraművész emlékének szentelték. Ebben az évben Tatán, az Öreg-tó partján rendezendő programok kapcsolódnak a város által indított Fellner Jakab-emlékévhez. A 300 éve született építész a késő barokk copf stílus egyik legkiválóbb magyarországi mestere volt, akinek több épülete áll a Tatán.

Idén két új helyszínen, a fonyódi Panoráma Strandon és a balatonszemesi Páduai Szent Antal-templomban is készülnek programokkal.

Fonyód a régió fontos oktatási és kulturális helyszíneként örömmel csatlakozott a fesztiválhoz – hangsúlyozta Erdei Barnabás alpolgármester, kiemelve: a település állandó lakosainak száma 5200 fő, ami nyáron 25-30 ezer főre duzzad. Fonyódon a Cimbora Együttes interaktív verskoncertje, Tóth Levente Triója és A varázsfuvola című opera játékos-interaktív változata szerepel a programban, amely a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program támogatásával valósul meg.

Folyamatosan változnak a kultúrafogyasztási szokások, egyre inkább háttérbe szorul az olvasás és komolyzene hallgatása is – hangsúlyozta Vikman Pál, az EKF zenei projektmendzsere. Mint mondta, el kell vinni az emberekhez az élőzene varázsát, a Klassz a pARTon! pedig odamegy, ahol az emberek vannak.

Érdi Tamás zongoraművész, a fesztivál művészeti vezetője többek között azt mondta, hogy az immár nyolcadik alkalommal megrendezendő fesztivált a varsói szabadtéri Chopin-fesztivál koncertjei inspirálták. Kiemelte: a nyárestéken felcsendülő klasszikus zene gyógyító hatású a lélekre.

A nyitókép a tavalyi fesztiválon készült. Fotó: Oláh Gergely Márton