A tárlat a két művész festői világát állítja szembe. A megnyitón Seregi Tamás filozófus, irodalomtörténész, az ELTE Esztétika Tanszékének adjunktusa tart beszédet.
A kiállítás címe nem egy eldöntendő kérdés, nem arról szól, hogy szükség van-e a formára vagy sem. Annál inkább vizsgálja a tárlat az absztrakt festészet megközelítésének különböző lehetőségeit. Sipos Aliz megtagadja a formát, munkájában kontrollvesztett kitörések, ösztönszagú mozdulatok, kumulálódó feszültség hasad fel képekké. Suhajda Gábor festményein ezzel szemben merev élesség, steril térbeliség, perfekcionista tervezés szorongja át magát harmonikus, olykor nyüzsgő formákká.
Ami ennél fontosabb és talán meglepőbb is: habár a képeik köszönőviszonyban sincsenek egymással, sőt szinte tüntetnek egymás ellen, mégis mindketten azt állítják, hogy ugyanazt festik.
Sipos Aliznak a kortárs művészet a létezés legkomfortosabb, legvalósabb síkját jelenti. Egy olyan helyet, ahol bármit gondolhat és megtehet. Itt épít, rombol, sír, nevet, ítélkezik, tiszteleg, gyászol és ünnepel – ennél semmi sem igazibb számára. „A festészet gyakorlása tökéletes provinciája annak, hogy elérjem magam, s elérhetővé váljak másnak is, ezáltal a műbefogadás során mások is jelen legyenek, s elérjék magukat” – vallja.
Suhajda Gábor világát a nyugalom és a feszültség egyensúlya vezérli. Formái az alkotás kezdeti fázisában uralkodó érzelmek és gondolatok mentén rendeződnek el, néha sajátos szabályok szerint, néha teljesen véletlenszerűen. Élvezi, hogy műveivel senkinek és semminek nem kell megfelelnie, és mindenféle értelmezési kényszertől függetlenül alkothat. „A befogadást egy tudattalan élménynek szánom, ahol nem a gondolataink, hanem az agyunk automatikus működései hoznak létre érzeteket a színek, formák és elképzelt terek láttán” – mondja.
A kiállítás március 4. és 21. között látogatható.
Nyitókép: Sipos Aliz Menta és Suhajda Gábor. Képek: Kispont Galéria
