?Király Ferenc olyan nagyformátumú képzőművész, aki mind a szlovén, mind a magyar művészeti életben a legmegbecsültebbek közé tartozik? ? hívta fel a figyelmet beszédében L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára. Hozzátette: kiváló a két ország közötti kapcsolat, januárban közös szlovén?magyar kormányülésen tekintették át az aktuális ügyeket. Ennek eredményeként további kulturális együttműködések jönnek létre ? például gondolkodnak a lendvai vár közös felújításában. ?Ennek az együttműködésnek a politika szintjén is túlmutató jelentőségű állomása ez a kiállításmegnyitó? ? mutatott rá az államtitkár.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a művész munkái ?megszólítanak bennünk valami olyat az élettelen valóságon keresztül, amely a lelkünkbe hatol ? nem hiába ő az első muravidéki Munkácsy-díjas művész?.


dsc_6349__copy__600x399.png
Metka Lajnšček

Király Ferenc sokoldalú művész, aki nemzetiségileg vegyes környezetben alkot. Ez azért fontos, mert Szlovénia és Magyarország között a két nemzeti kisebbség különös kapcsolatot jelent ? emelte ki Metka Lajnšček, a Szlovén Köztársaság Budapesti Nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. ?Ez a kiállítás kitűnő példája a jószomszédi kapcsolatok ápolásának? ? tette hozzá.

Damjana Pečnik, Szlovénia Köztársaság Kulturális Minisztériumának államtitkárasszonya megjegyezte: Király Ferenc nemcsak saját műtermében alkot, hanem a lendvai kulturális élet meghatározó szerepelője, a nemzetközi művésztelepek társszervezője is minden évben.

?A remény, a keletkezés és a szerelem: ez a három kulcsszava Király Ferenc művészetének? ? mondta P. Szabó Ernő művészettörténész. ?A remény, hogy a 21. század elején is lehetséges olyan művészetet létrehozni, amely a teljesség megragadását célozza. A keletkezés, hiszen az organikus formákban benne rejlik a születés, a kibontakozás folyamata. Végül a szerelem, ugyanis műveinek jó része a szerelemről szól, az emberi érzelmeket kifejező testről, a női szépségről és az erotikáról? ? fejtette ki a művészettörténész.

Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója elmondta: Király Ferenc szobrai ?lélekkel, szívvel, szeretettel teli alkotások, olyan művész alkotásai, aki lélekkel lát?.

A tárlat 2016. június 2. és július 31. között tekinthető meg a Várkert Bazárban.

 

----------------------------------------------------------

Király Ferenc

Munkácsy Mihály-díjas muravidéki szobrászművész

 

Király Ferenc 1936-ban született Alsólakosban. Képzőművészeti tanulmányait Ljubljanában kezdte és a zágrábi Képzőművészeti Akadémián folytatta, ahol 1964-ben Frane Kršinić professzornál szerezte szobrászművész diplomáját. Tanulmányait utazásai során Észak-Amerikában, Afrikában, Kis-Ázsiában, Izraelben, Egyiptomban és Európa számos országában folytatta. A Szlovén Képzőművészek Szövetsége, valamint a Muravidéki és Prlekijai Képzőművészek Egyesületének tagja. Az 1972-től működő Lendvai Nemzetközi Művésztelep megálmodója, a lendvai Galéria-Múzeum egyik kezdeményezője és alapítója, majd 1973-tól húsz éven át vezetője. Számos önálló és csoportos tárlaton vett részt itthon és külföldön. Több jelentős díjat és elismerést kapott: 1989-ben elnyerte a muraszombati 9. Kisplasztikai Biennálé vásárlási díját, 1994-ben a Képző- és Iparművészeti Lektorátus Díját, 2005-ben pedig Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki. Lendván él és alkot.

Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond