unnamed

A magyar művészet és kultúra világa újra és újra nekifut, hogy eszközeit és inspirációit az 1956-os forradalom örökségének szolgálatába állítsa, és ennek jele ez a kiállítás is ? fűzte hozzá Balog Zoltán.

A miniszter kiemelte: a nemzetnek és az országnak arra van szüksége, hogy mindenki odategye a saját emlékét 1956-ról az igazság felmutatására. A művészet ? amely mindannyiunkat gazdagít ? személyes inspirációból jön, és ebből közösségi emlékezet, közösségi meggyőződés és közösségi katarzis lesz ? fogalmazott, hozzátéve: a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) lehetőséget ad arra, hogy a tárlaton megjelenő személyes inspiráció elinduljon azon az úton, amely elvezet a nemzettudatig.

unnamed2

Fekete György, az MMA elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: ez a tárlat a nemzethalál feletti végső győzelemről szól, és a művészet sokszínű eszközével erősíti azt a kötelességérzetünket, hogy 1956 örökségéhez méltón éljünk, alkossunk és fogjuk egymás kezét ebben a viharos európai szélben.

A tárlatot megnyitó Kovács István költő, történész, az MMA rendes tagja elmondta, hogy a kiállított műalkotások döntő hányada a pillanatok alatt összeomló zsarnoki hatalomról, a küzdelemről és a megtorlásról szól. Kitért arra is, hogy a lyukas zászló több művészt is megihletett, valakinél meghatározó motívumként szerepel, másnál maga a zászló a mű, és ?kimetszett közepe komor támaszpontja a Budapestet november 4-én lerohanni felsorakozó tankoknak?.

unnamed3

A 2017. január 8-ig látogatható kiállításon a Magyar Művészeti Akadémia rendes, levelező és nem akadémikus köztestületi tagjainak munkái, köztük szobrok, festmények, fotók és rajzok szerepelnek.

A tárlat kurátora Sturcz János művészettörténész, az MMA levelező tagja, Szemadám György képzőművész, az MMA elnökségi tagja és Szenes István belsőépítész, az MMA rendes tagja.

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond