Mikor született meg a Forrás Galéria?
Mi 2007 óta vagyunk itt, mint Forrás Galéria. Ezt megelőzően már 2000 óta céggyűjteményekkel foglalkoztunk, vállalati gyűjteményeket építettünk magyar és nemzetközi cégek számára. Én eredeti végzettségem szerint közgazdász vagyok, a gazdasági szférában dolgoztam marketing vezetőként, ott kialakult egy kapcsolati háló, amit aztán jól tudtam hasznosítani a gyűjtemények összeállításánál. Erőteljesen piacvezetők voltunk, hiszen 36 ilyen gyűjteményt állítottunk össze.
A céggyűjteménynél alapvetően mindig van egy koncepció, egy gondolatiság, egy értékrend, amit a vállalat kommunikálni akar a világ felé. Ezt erőteljesen meghatározza a szektor, amelyben a vállalat működik, a termék, amelyet forgalmaz, a környezet, ahonnan jön. Más része a művészetek támogatása, illetve az, hogy egy ilyen gyűjtemény befektetésnek is tekinthető.
Meddig tartott ez a korszak?
2005 környékén volt egy fordulópont, azt láttuk, hogy alólunk - és úgy általában is, - kezdett elfogyni a piac, hiányoztak azok az új multinacionális cégek, amelyek műalkotásokat gyűjtenének. Ugyanakkor egyre több magánszemély lépett ebbe az irányba a magángyűjtés területén, részükre már érdemes volt egy bázist, egy gyűjteményi központot létrehozni, ahonnan az ő gyűjtésüket segíteni tudtuk. Erre korábban ilyen léptékben nem volt igény.
Ezek szerint Önhöz fordultak a magángyűjtők. Ez hogyan történt a gyakorlatban?
Először megismerkedtünk és hosszan beszélgettünk a gyűjteni szándékozóval. Meg kellett fogalmaznia, mi az, ami fontos neki az életben, mi az, ami motiválja, mi az az értékrend, ami alapján éli az életét. A műgyűjtésnek a legerősebb mozgatórúgója a gyűjtőben megjelenő vágy a világ leképezésére - ebbe beletartozik az autója, a háza, az öltözködése, az életformája -, az, hogy milyen művészetet tart fontosnak. Ha ez nagyjából hasonló volt kettőnk között, akkor tudtunk együtt dolgozni, tudtunk művészetről is együtt gondolkodni, és közös munkával létrehozni egy gyűjteményt.
Egy gyűjtemény létrehozása befektetési céllal történik vagy saját kedvtelésre?
Először is kell egy hallatlan elhivatottság, megszállottság ebben az ügyben. Hogy befektetésnek mennyire lesz jó, azt a mai művészettel kapcsolatban kevésbé lehet látni, a kortárs művészet jelenti mindig a legnagyobb kockázatot, de egyben a legnagyobb értéknövekedés lehetőségét is hordozza. A művészeti piac nemzetközi befolyásolói nem tekintik Magyarországot művészeti centrumnak, sokkal inkább perifériának. Talán épp ezért elmúlt évtizedek legmarkánsabb, legkiemelkedőbb életművei kevésbé figyeltek a trendekre és egy sajátos egyéni világot teremtettek, mely egyszerre nemzetközi beágyazottságú és sajátosan magyar ?ízű?. Ez nemzetközileg is egy kiemelkedő érték.
Mi a kortárs magyar művészettel - ideértve az egységes Kárpát-medencét ? foglalkozunk, a magyar gyűjtök elsősorban magyar műtárgyak iránt érdeklődnek.
Felosztható valamilyen módon a modern művészet?
Véleményem szerint sokféleképpen, de két markánsan különböző művészeti megközelítésről mindenkép érdemes röviden szót ejteni.
Az elsőre jellemző, hogy általában (de nem mindig) figuratív, autentikus alapokból indulóan keres választ azokra a kérdésekre, amely az alkotó saját közösségét foglalkoztatja. Sok esetben szakrális - Európában keresztény ? vonatkozású. A közösség összetartozását, értékrendjét fogalmazza újra, kortárs módon. Az elfogadásához és befogadáshoz a hitből és hagyományból merít.
A másik csoport általában avantgárd alapú, a művész saját individuumára, egyéni problémáira, frusztrációira keresett válaszok jelennek meg az alkotásokban. Az egyén belső vívódásai, az elidegenedés foglalkoztatja, a közösségnek inkább a lebontásában, mint építésében érdekelt. Ez utóbbi csoport követi a nemzetközi stílusokat, trendeket, ezért, az ebben a csoportban alkotó művészek nemzeti hovatartozása szándékoltan nem felismerhető.
Milyen alkotások láthatók a Forrás Galériában?
Mi az első csoportot választottuk. Azon művészeket ? néhány kivételtől eltekintve ?, akik a körülöttünk lévő társadalmi változásokra sajátos olvasatban, többségében figuratív módon keresik a válaszokat. Ebbe beletartozik festmény, grafika, fotó, szobor, de akár a textilművészet is. A magyar képzőművészet nagyon sokrétű és szerteágazó, számos kiemelkedő tehetségű alkotót tudhat magáénak.
Mit nyújt a galéria a csatlakozó művésznek?
Az az általános, hogy a galériások kizárólagosságot kérnek a művésztől. Én ennek nem vagyok a híve, mert azt gondolom, egyenlőtlen eséllyel indul neki a piacnak egy művész és egy galériás. Ha egy galériás a szokásos kizárólagosságot kéri a művésztől, de nem biztosítja neki az alkotás feltételeit, akkor ezzel a helyzettel akár vissza is élhet. S tudjuk, hogy Közép-Európában nem szokták a galériások biztosítani a művész alkotói, egzisztenciális feltételeit. A tengeren túl a jobb galériákban bevett gyakorlat, hogy havi apanázst kapnak a művészek, s ezért meghatározott ciklusonként - fél- egy- kétévente -, anyagot kap a művésztől a galéria, amelyből kiállítást rendez. Az eladásból részesül a művész és a galéria, természetesen ekkor ez utóbbi kapja a bevétel akár 60%-át. Úgy gondolom, ez inkább hasonlít két egyenlő fél megállapodására, mint a hazai gyakorlat, ahol a galériás feltételeket szab a művésznek - hol adhat el, milyen feltételekkel, mennyi képet kell festenie stb. ?, meghatározza a művek árát, s ezért cserébe évente - minden további kötelezettség nélkül - rendez neki egy kiállítást.
Mi nem kötünk senkit a galériához, s mégis él az együttműködés a művészekkel, hisz ha egy irányba haladunk, úgyis kölcsönösen támogatjuk egymást.
Ezek szerint az Önök művésze akár el is adhat a műterméből?
Elméletileg igen, a gyakorlatban azonban a galéria gyűjtői tudják, hogy a főműveket már az alkotási folyamatban lekötjük, és azt a mi raktárunkban, és nem a műteremben találják majd meg.
Nemcsak Budapesten, a Távol-Keleten is vannak sikeres kiállításaik.
Az elmúlt években tíz országban mutattuk be a kortárs magyar művészetet, de a leghangsúlyosabban Kelet- és Közép-Ázsiában vagyunk jelen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából 2011-ben volt egy kiállításunk a pekingi Szépművészeti Múzeumban: ez volt a nyugati világ eddigi legnagyobb kiállítása, területileg 2600 nm-en, 8 csarnokban voltunk jelen 33 magyar művész 303 alkotásával. A magyar vizuális művészetet mutattuk be, amely szélesebb, mint a képzőművészet, hiszen kinyúlik az iparművészet, az organikus építészet, a videó és fotóművészet területére is. Nagy sikerünk volt, a kínai állami tévében fő műsoridőben jelentünk meg, a múzeum átlagos látogatottsága másfélszeresére nőtt, amire még addig nem volt példa. Ezt követően a pekingi nemzetközi művészeti vásáron, ahol díszvendégek voltunk, megkaptuk az egyik legmagasabb kínai állami kitüntetést ezen a területen, a Legbefolyásosabb Galéria címet. Nyolc kortárs magyar művész alkotásai bekerültek a kínai Szépművészeti Múzeum európai gyűjteményébe, Közép-Európából jelenleg a legnagyobb számban a magyar kortárs képzőművészet van jelen. Ezzel elindult egy olyan folyamat a nemzetközi kapcsolatokban, amely azóta is tart, s melynek elsődleges haszonélvezői a Kárpát-medence magyar művészei.
Készítette: Tölgyesi Tibor
Képek: Forrás Galéria
