Kiszely Ágnes az MTI-nek elmondta: az új évad első eseményeként, augusztus 22-én, a 20. Ljubjanai Mini Fesztiválon mutatkozott be társulatuk a Hogyan fogjunk csillagot? című darabbal. Theo, a földre szállt kisangyal égi-földi kalandjait és egy kisfiúval kötött barátságát Gimesi Dóra írta és Kuthy Ágnes vitte színre. A fesztiválszereplést követően két új előadásuk próbái már elkezdődtek a bábszínházban. Kolozsi Angéla japán, korjak, angolai, norvég, skót és magyar népmesékből szőtt Macskablöff című előadását Szörényi Júlia állítja színpadra. A három rövid, szórakoztató, ám tanulságos történetet egybefűző, az óvodás korosztály számára készülő egyszemélyes előadást Fülöp József játssza. A zöld madár tolla vándormese, amelynek motívumai a dél-amerikai indiánok mondái között éppúgy megtalálhatók, mint az európai népek meséiben. Szász Ilona produkcióját Rumi László rendezésében láthatja majd az iskolás közönség. A dupla bemutatót szeptember 29-én tartják. A szintén óvodásoknak készülő Babaróka című előadás főhőse a hároméves kis róka először megy kölyökőrzőbe, ahol nem lehet vele a Mamaróka. Az előadást Ellinger Edina rendezi.


csillag_600x399.png
Hogyan fogjunk csillagot?

 

Jankovics Péter rendezi az Eddmegleves című előadást, amelynek kislány főhőse nagyon szeretne már felnőtt lenni. A történet arra keresi a választ, hogy találkozhat-e a gyermekek és a felnőttek világa, abban bízva, hogy létezik egy olyan ?dimenzió?, amelyben megszületik közöttük az összhang. Az iskolásoknak a svéd Sven Nordqvist történeteiből már jól ismert Pettson és Findusz történetét is műsorra tűzte a kecskeméti teátrum. A kissé bogaras barkácsoló mester, Pettson és az örökké nyüzsgő macska, Findusz egymásra találásának története valójában egy szülő-gyermek viszony bemutatása. Életük köré a szerző varázslatos mesevilágot teremt, tudatosan keverve a valóságost a képzeletbelivel.


lepke_600x399.png
A lepkeoroszlán

 

Az igazgató kiemelte, megújul a Ciróka Bábszínház Mikuláskuckója is. Látogatói idén karácsony előtt egy izgalmas időutazáson vehetnek részt, hiszen visszarepülhetnek több száz évet, például, hogy megtudják, honnan kapta nevét Kecskemét. A gyermekekre most feladatok is várnak, hiszen nélkülük nem lehet sikeres ez a nem mindennapi vállalkozás ? mondta Kiszely Ágnes. A kecskeméti bábszínház a korábbi előadásaiból újra műsorára tűzi a Hogyan fogjunk csillagot?, az Almafácskát, a Rigócsőr királyt és A lepkeoroszlánt. A Bertie és egy fehér oroszlánkölyök életre szóló barátságának története tavasszal a kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé fődíjas előadása lett gyermekszínházi előadás kategóriában.

 

A Ciróka Bábszínház idei évadában is lesz új babaelőadás, de folytatódnak a nagysikerű kórházi előadások és az osztálytermi bemutatók is. Az idei évadban a Címzett: Anyegin, az Egymás és az Így volt darabok után Ivanics Tamás ezúttal egy Shakespeare-darabot vesz alapul. Hamlet történetét arra használja fel, hogy a felnőtté válás témáját és annak nehézségeit dolgozza fel a fiataloknak. Kiszely Ágnes emlékeztetett, a teátrum Pestiek a Budai utczában című sorozatát 2004-ben azért hívta életre, hogy színesítse a város felnőtteknek szóló programkínálatát. Az idei, 15. évadát szeptember 15-én este, a színházak éjszakáján a Hírös Gasztroszínház Food Tourist című darabjával kezdte meg. Az előadásban keveredik egymással íz, illat, hang és mozdulat, miközben testközelből élvezhetjük a színész jelenlétét, a jelenetek közt pedig egy-egy finom falat ízét és a kiváló borok zamatát ? tette hozzá.


csigahaz_600x399.png
Csigaház

Az igazgató kiemelte, hogy szeptember 20-án Szófiába utaznak vendégszereplésre, ahol a Szófiai Nemzetközi Bábfesztiválon a Csigaház című babaelőadást mutatják be. A fogadtatását kíváncsian várják, mivel a négy éven aluliaknak szóló előadások Bulgáriában még kevésbé ismertek. Vendégszereplésre hívták továbbá a társulatot a budapesti Thália Színházba is, ahol A lepkeoroszlánt játsszák majd. Kolozsi Angéla Michael Morpurgo azonos című gyermekregényéből írt meséjét Vidovszky György vitte színre. Kiszely Ágnes elmondta: a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóját szervezésükben október 3. és 6. között rendezik meg Kecskeméten, a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának 25. évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként. A találkozóra meghívást kapnak a műfaj intézményes formában működő hazai és határon túli magyar képviselői mellett a független társulatok is.

 

A további részletek ITT találhatók.

 

Forrás: MTI

Fotó: ciroka.hu