Fotós az állatok szolgálatában

Egyéb

Számos állatfaj él a Földön, melyek létezése természetes számunkra, ám sajnos előfordulhat, hogy utódaink már csak fényképről ismerhetik őket. Napjainkban több ezer fajt fenyeget a kihalás veszélye, amelynek legfőbb oka az élőhelypusztulás és az orvvadászat. Joel Sartore fotográfus létrehozott egy virtuális bárkát Photo Ark elnevezéssel, és ezzel egy hosszú éveken át tartó projektbe kezdett. Célja, hogy minél több jelenleg élő állatfajt dokumentáljon, különös hangsúlyt fektetve a veszélyeztetett fajok megörökítésére. Sartore felkeresi a világ különböző állatkertjeit, rezervátumait, vadasparkjait és mentőközpontjait, hogy portrét készítsen az ott élő állatokról. Több tíz országban járt már és eddig 24 500 fotón 7407 fajt örökített meg. Mindeközben előadásokat is tart és nyilatkozataiban felhívja a figyelmet élővilágunk megismerésének fontosságára, az edukáció jelentőségére, az állatok védelmére, valamint arra, milyen sokat jelenthet a nemzetközi összefogás. A projekt a National Geographic Society támogatásával valósul meg.


mhorr_gazella_600x399.png
dámgazella

 

A híres fotográfus hazánkba is ellátogatott és számos felvételt készített a Fővárosi Állat- és Növénykertben található állatokról. Az Állatkertben látható mintegy 900 faj közül száznál is több képe került fel a Photo Ark fedélzetére. Ezen fajok egy része olyan ritkaság, amely csak kevés állatkertben látható, így Budapest volt a legalkalmasabb helyszín a felvételek elkészítésére. Kiváltképp ilyen a mhorr gazella, amely patás a természetből már teljesen kipusztult, a Fővárosi Állatkertben azonban rendszeresen szaporodik. Így Joel Sartore az egyik fiatal, növendék állatot is lencsevégre kaphatta. Számos hazai madárfajt is a Fővárosi Állatkertben készült képek képviselnek a bárkán, így a batlát, a gyurgyalagot, a kuvikot, a sarlósfecskét, a vörös vércsét és a zöld küllőt is. Ezek a madarak nem mind láthatóak a kert gyűjteményében, mert közülük többen mentett állatként érkeztek és felgyógyulásuk, megerősödésük után visszakerültek a szabad természetbe.


gyurgyalag_600x399.png
gyurgyalag

 

?A Photo Ark fedélzetén lévő fajok közül több mint száz olyan akad, amelyről Joel Sartore a mi állatkertünkben készítette a képeket. Magyarországon nálunk látható a legváltozatosabb gyűjtemény, sőt állatkertünk fajgazdagsága európai összehasonlításban is kiemelkedő. A veszélyeztetett fajok védelme mellett az élővilág sokféleségének bemutatása is fontos küldetésünk, így örömmel vettünk részt ebben a kezdeményezésben? ? mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Sartore magyarországi látogatásáról felvétel is készült, amelyet a Nat Geo Wild csatornán, a Photo Ark című műsorban láthatunk majd. A szombatonként látható sorozatban a nézők a fotóssal együtt bejárhatják a világot, megismerhetik a különböző fajokat és különleges természetvédelmi missziókba is bepillanthatnak, például nyomon követhetik, ahogy egy állatvédő csapat igyekszik minél több barna kivi-tojást megmenteni Új-Zélandon.


perzsa_leopard_600x399.png
perzsa leopárd

 

?Szeretném, ha a fényképeim érzelmileg is megérintenék az embereket és megkedvelnék ezeket az állatokat. Mert, ha nem szeretik, akkor nem is fogják megvédeni őket. Fontos a megismerés, hogy lássuk, milyen sokszínű Földünk élővilága, hogy rácsodálkozzunk a körülöttünk élő fajokra, és ezáltal fontossá váljon számunkra az állatok védelme? ? vallja Joel Sartore.

 

A National Geographic kiadványaiban rendszeresen hírt ad a Photo Ark projektről, és nemzetközi #SaveTogether kampányával igyekszik felhívni a figyelmet az ügy fontosságára. A Photo Ark sorozatot szombatonként 18 órakor vetíti a Nat Geo Wild. A hazánkban készült felvételeket a harmadik epizódban, november 11-én mutatják be.