img_0418_600x407.png
L. Simon László

L. Simon László országgyűlési képviselő hangsúlyozta: Bálint Ágnes művein nemzedékek nőttek fel. Csukás Istvánnal ők voltak azok, akik megteremtették a műfajt itthon és olyan szinten művelték, hogy versenyképessé tudták tenni a magyar rajzfilmgyártást, illetve a magyar gyermekirodalmat a nagy nemzetközi riválisokkal szemben is.

img_0540_600x619.png
Csukás István író

Csukás István író Bálint Ágnesre emlékezve azt mondta: fantasztikus munkatárs, önzetlen, sokoldalú, a természetet szerető kolléga volt. Felidézte: Bálint Ágnesnek már 14 éves korában megjelent első meseregénye, és ő találta ki az akkori magyar televíziónak a gyerekosztályt is, amelyet Cicavíziónak nevezett el, és ahol később együtt is dolgoztak.


img_0500_600x329.png
Novák Katalin

Bálint Ágnes műveivel és életével is azt példázta, miért is jó családban élni ? fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára október 27-én Kápolnásnyéken, az író két ismert mesehőse, Frakk és Labdarózsa domborműveinek avatásán. Novák Katalin azt mondta: a Bálint Ágnes-művek olvasásával ráeszmélünk, hogy a családi kapcsolatok ? például, hogy mit jelent anyának, apának, testvérnek vagy gyermeknek lenni ? miként hálózzák be életünk mindennapjait és milyen fontosak számunkra. Úgy fogalmazott: Bálint Ágnes olyan édesanya volt, aki alkotni is tudott és családjában is aktívan jelen volt, ezzel mindannyiunk számára példaképet jelenthet.


img_0590_600x427.png
Kontur András szobrászművész (bal szélen)

A tíz éve elhunyt írónő munkásságáról szólva Novák Katalin azt mondta: nem könnyű időszakban alkotott, mégis olyan értékeket tudott megjeleníteni, amelyek ma is maradandóak és azok lesznek még a további generációk számára is. Az államtitkár rámutatott: a mai gyermekek számára sok korábban használt kifejezés elvesztette jelentését, mert másmilyen világba születtek. De Frakk, Lukrécia vagy Vízipók olyan hősök, akik a mai napig együtt élnek velünk, ott vannak a hétköznapokban a mai gyerekeknek is ? jelentette ki.


img_0637_600x407.png
Bálint Ágnes lányai: Sárváryné Németh Ágnes és dr. Németh Anna (balról jobbra)

Bálint Ágnes József Attila-díjas író, szerkesztő, dramaturg, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós műsorkészítés egyik megalapozója tíz éve, 2008. október 24-én hunyt el.

Két mesehősének, Frakknak és Labdarózsának domborműveit Kontur András szobrászművész készítette vörös márványból. Az alkotásokat a kápolnásnyéki Halász-kastély udvarában, egy játszótér mellett helyezték el.

Forrás: MTI

Fotó: Kőmives András