Mutánsok, Robotálom és egy Vadállat a moziban

Egyéb

A Francia Intézet szervezésében idén február 28. és március 10. között tartják a 14. Frankofón Filmnapokat: a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Turbinában 24 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Romain Duris, Vincent Cassel, Eva Green és François Civil főszereplésével Martin Bourboulon A három testőr: Milady című látványos alkotása nyitja február 28-án 18 órakor a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a 14. Frankofón Filmnapokat. A Dumas-regény legújabb filmes feldolgozásának második része legalább olyan látványosnak ígérkezik, mint a tavaly bemutatott első.

Az idei program egyik legizgalmasabb darabja az anyai szeretet és ragaszkodás pontos és torokszorító természetrajzát ábrázoló Mindent egy lapra című film Delphine Deloget rendezésében, Virginie Efirával a főszerepben. A történet főhőse, Sylvie egyedülálló anya, két fiút nevel. Egy éjszaka a kisebbik egyedül marad a lakásban, és megsérül. A hatóságok kivonulnak és elviszik a gyereket. Sylvie igaza biztos tudatában harcba száll, hogy visszakapja a fiát.

Szintén a tavalyi cannes-i filmfesztiválon debütált Thomas Caillet Mutánsok című fantasztikus filmje Romain Durisszel a főszerepben. Rejtélyes, járványszerű jelenség van terjedőben. Bizonyos emberek átalakulnak: szó szerint előbújik belőlük az állat. A kór François feleségét is elérte, és a férje minden követ megmozgat, hogy segítsen rajta. De ebben a különös lények lakta világban nemcsak az ő élete változik meg gyökeresen, hanem 16 éves fiuké is.

Tavaly Cannes-ban négy díjat kapott Kaouther Ben tunéziai–francia dokumentumfilmje, a Négy nővér, amelyben Olfa négy lánya közül kettőt, ahogy az anyjuk mondja, „felfalta a farkas”, a dzsihád farkasa. A két fiatalabbat kimentette a gyermekvédelem. Nehéz történet ez reményről, lázadásról, hagyományról, erőszakról, testvéri szeretetről és magáról a tunéziai társadalomról. Cannes-ban mutatták be a Bonnard – Egy festő szerelme című romantikus életrajzi filmet a nagy francia festőről, Pierre Bonnard-ról és feleségéről, Marthe-ról, valamint a Salem című költői és hipnotikus erejű, felkavaró alkotást is, amely arról szól, hogy az ember még a legnehezebb helyzetben sem adja fel a reményt.

Torontóban debütált a 2019-ben Cannes-ban a zsűri nagydíjával kitüntetett Nyomorultak rendezője, Ladj Ly legújabb filmje, a Nemkívánatos személyek, amelynek főszereplője, Haby aktívan részt vesz a közösség ügyeiben, így igencsak felháborodik, amikor rájön, hogy az új polgármester területrendezésre készül.

A tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt a Vadállat című bűnügyi-romantikus sci-fi Léa Seydoux-val, Bertrand Bonello rendezésében. A műfajok izgalmas keveréke a 21. század egyik legnagyobb hatású és legvirtuózabb rendezőjének boszorkánykonyhájából. A közeli jövőben, amikor már mindent a mesterséges intelligencia irányít, az érzelmek veszélyforrást jelentenek. Szintén ott debütált az Őszi sanzon Guillaume Canet-val, amelyben Mathieu és Alice több mint egy évtized után véletlenül újra találkoznak, valamint az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon díjazott Robotálmok vicces, ugyanakkor szívhez szóló családi film egy kutya és egy robot különös barátságáról.

Jelenet a Vadállat című filmből. Fotó: Carole Bethuel