Diamond Beauty.jpg

Plasztikafüggő műkörmösről szóló film nyert díjat a Friss Húson

Szerda délután osztották ki a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjait. A legjobb magyar és külföldi film, legjobb animáció és a legjobb színészi alakítások mellett elismerték a legjobb magyar forgatókönyv- és filmtervet, valamint számos közönség- és különdíjat is kiosztottak.

A nemzetközi versenyprogram zsűrije az Even Though It’s Night és a The Miracle című filmeknek ítélte a szekció két különdíját, a legjobb nemzetközi rövidfilm ezer euróval járó díja pedig Arnas Balčiūnas Through Gloomjáé lett.

A Friss Hús diákzsűrijének díját a Harmadnap, Török Marcell mozija kapta. A Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének különdíját a Cipők és paták című film nyerte, az egyesület legjobb kisfilmnek felajánlott díját pedig a Diamond Beautynak, Korom Anna alkotásának ítélték.

A magyar versenyprogram hivatalos zsűrijének díjairól Rimantė Daugėlaitė, a Vilniusi Nemzetközi Rövidfilmfesztivál vezetője, Luce Grosjean, a Miyu Distribution alapítója, Lenka Tyrpaková, a Finále Plzeň nemzeti filmfesztivál művészeti igazgatója és Tóth Barnabás filmrendező, forgatókönyvíró, színész, producer döntött. A legjobb színészi alakítások díját Ionescu Raul, az egyik idei Friss Csillag adta át egy-egy zsűritag kíséretében. A legjobb női színész Vetlényi Lili lett Beleznai Márk Felfáztam című filmjében nyújtott alakításáért, a legjobb férfi színésznek járó elismerést pedig Az utca másik végében játszó Nagy Zsolt kapta.

A legjobb magyar élőszereplős rövidfilm díját – a vele járó 300 ezer forintos jutalommal – a már említett Diamond Beauty kapta. Korom Anna mozijának középpontjában a Nyertes Zsuzsa által alakított 55 éves, plasztikafüggő műkörmös áll, aki egy nap Tinderen megtalálja fiatalkori szerelmét. „A zsűrire, amely egyhangúlag hozta meg döntését, mély benyomást tett a film merész, mégis érzékeny megközelítése, a vizuálisan lenyűgöző történetvezetés és a főszereplő, Nyertes Zsuzsa erős alakítása” – indokolta meg választását a zsűri.

A Friss Hús Pitchfórum zsűrije, Berkes Júlia producer, Lukácsy György forgatókönyvíró és Vácz Péter animációs filmrendező gratulált minden résztvevőnek: „az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnyéből válogathattunk” – mondták. A zsűri 200 ezer forinttal járó különdíját Vas Marianna Mirhó című filmterve kapta, amely a zsűri szerint „remek alaphelyzetből indulva bont ki egy titokzatos világot, amelyben nagy tér nyílik a színészi játéknak és a vizuális megfogalmazásnak”. A Lovas Nándor-díjat, azaz a fórum fődíját Hárshegyi Vivien Margareth című pitche nyerte.

A Pitchfórum mellett idén másodszor a kisfilmes forgatókönyvek fejlesztése is hangsúlyos szerepet kapott: a Balázs Béla Rövidfilmíró Pályázat és Workshopon a Friss Hús szervezői hagyományteremtő szándékkal új forgatókönyvíró tehetségek felkutatását és projektjeik fejlesztését tűzték ki célul. A több mint nyolcvan beérkezett pályamű közül tíz került be a workshopra, amely a Friss Hús ideje alatt zajlott Kerékgyártó Yvonne író-rendező szakmai vezetésével, Benkő Orsolya dramaturg és Maruszki Balázs forgatókönyvíró mentorálásával. A nyolc döntős közül ketten pénzdíjat nyertek, fejenként 150 ezer forintot. A győztesek Bódi Zoltán Ahová születni kell, illetve Gergely Zoltán Csodálatos fasírt című projektjei.

A díjak és díjazottak teljes listája a fesztivál weboldalán található.

Ez is érdekelheti

Tóth Barnabás: A sakk szexi is lehet

Elnyomásról, tartásról és kiszolgáltatottságról szól Stefan Zweig Sakknovellája, a Mesterjátszma című pszichothriller alapja, a Hajduk Károly, Váradi Gergely, Mácsai Pál és Varga-Járó Sára főszereplésével készült filmbe azonban jó néhány csavar is került. Tóth Barnabás rendezővel beszélgettünk.

Fiatal csillagok, body horror és népmesei motívumok az idei Friss Húson

Az idei Friss Hús magyar versenyprogramjában 38 hazai alkotás – köztük jól ismert, nemzetközi fesztiválokon is díjazott művészek és most bemutatkozó filmesek munkái, élő szereplős filmek és animációk – szerepel. A filmrajongók ezeket, illetve a később nyilvánossá váló mellékszekció és nemzetközi versenyprogram darabjait május 30. és június 5. között tekinthetik meg a Puskin moziban.