Fritz Lang Metropolisa a némafilmkorszak egyik legikonikusabb műve, az expresszionista mozgóképek alfája és ómegája, nem mellesleg a sci-fi műfaj markáns kiindulópontjainak egyike. Ma, közel száz évvel az elkészülte után is csak legekkel lehet beszélni róla. A vitathatatlanul kultikus pozíció aktív hatástörténettel egészül ki, amire remek példa a német filmgyártás elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb vállalkozása, a Volker Kutscher regényfolyamából készült Babilon Berlin című sorozat, amely fölött – Schreiber András szavaival élve – „Fritz Lang szelleme kísért”. Szerencsére mi, magyarok sem maradunk ki a jóból: pár hete mutatták be a film alapjául szolgáló regény javított és átdolgozott kiadását, mely a Multiverzum Kiadó gondozásában jelent meg.
A Goethe Intézetben tartott bemutatót természetesen filmvetítés zárta, de előtte Tarcsa Zoltán, a kötet fordítója és a Multiverzum vezetője rövid, ámde annál informatívabb előadásban ismertette a film és a regény keletkezési körülményeit, a kópiák utáni, krimibe illő nyomozást, valamint az irodalmi alapanyag és az adaptáció közti különbségeket.
Egy gigantikus filmszörnyeteg halála és feltámadása
Történetünk 1924-ben indul, amikor Fritz Lang és felesége, Thea von Harbou forgatókönyvíró New Yorkba utaznak. A nyüzsgő metropolisz (!) eget ostromló épületekkel tarkított látképe lenyűgözi őket – olyannyira, hogy nemsokára megszületik az utazás inspirálta alkotói kollaboráció ötlete (a Metropolis nem az első és nem is az utolsó közös projektjük: több Lang-film forgatókönyvét is Von Harbounak köszönhetjük). Egy évvel később egy német folyóirat folytatásokban közli a feleség regényét, 1927-ben pedig megtartják a közösen kidolgozott forgatókönyvből készült film ünnepélyes bemutatóját, ekkor százötvenhárom perces játékidővel – és vegyes fogadtatással.
A felemás recepció egyik oka egyértelműen a kor ideológiájában gyökerezik – a német vezetésnek nem tetszett a munkás–tőkés ellentét központi szerepéből fakadó kommunista áthallás, ezért újravágatták a filmet. Az amerikaiak is hasonlóan jártak el, ezt a csonkítást azonban nem politikai igény, hanem a közérthetőség indokolta – a külföldi forgalmazó úgy vélte, Lang gigantikus filmszörnyetege maga „a fékevesztett szimbolizmus”, így a nézők még azt sem értenék, miről szól. Nem túlzás talán, ha többek között a különböző rövidített változatokat okoljuk azért, hogy
A hatvanas években elindult a kutatás a kópiák után; sikerült összegyűjteni az összes fellelhető negatívot, illetve pozitív másolatot, amelyekből megpróbálták rekonstruálni az 1927-es változatot. A projekt eredményét a 2001-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon láthatta a nagyérdemű (ekkor egyébként több Lang-filmet is vetítettek a találkozó retrospektív programjában).
Újabb fordulatot hozott a 2008-as év, amikor egy argentin archívumból előkerült egy kópia, amelyen a film korábban nem ismert részei is szerepeltek, noha silány minőségben. Nem jelentéktelen adalékokról, hanem a cselekmény szempontjából fontos képsorokról van szó, többek között arról a szekvenciáról, amelyben az egyik főszereplő, Joh Fredersen elhunyt felesége, Hel szobra előtt áll – a néhány képkocka rávilágít a férfi és az őrült professzor, Rotwang közti konfliktus okára: ugyanazt a nőt szerették.
„A Kéz és az Agy között a Szív a közvetítő”
Thea von Harbou könyve vélhetően 1929-ben látott napvilágot először magyar nyelven (a regényt közreadó Tolnai Nyomda Műintézet és Kiadóvállalat Rt. a fordító nevét nem tüntette fel a kötetben), majd a kilencvenes években újra kiadták. Az idén megjelent változat egyik célja a százéves szöveg felfrissítése: Tarcsa Zoltán a könyvbemutatón néhány idézet régi és új fordításának összehasonlításával érzékeltette, hogy a korszerű nyelvezet milyen mértékben könnyíti meg az olvasást a mai befogadó számára. Az angol nyelvű változat beemelése arra is rávilágított, hogy míg a mondatfűzésben a német eredetihez, addig a központozásban inkább az angol szöveghez áll közelebb Tarcsa fordítása.
A korábbi kiadásból tíz–húsz oldalnyi szöveg hiányzott – elsősorban a szenvedélyes, expresszionista nyelv megnyilvánulásait húzták ki, a rövidítés tehát a cselekményt nem érintette. Tarcsa megmosolyogtató adalékként említette, hogy a múlt századi, roppant szemérmes fordító tolmácsolásában a történet csúcspontján pusztító árvíz nem éri el a hősnő kebleit, holott az eredetiben igen. A Multiverzum kiadásában az átdolgozott szöveget mesterséges intelligenciával generált illusztrációk egészítik ki, amelyek ugyan nem közelítik meg a Fritz Lang-féle monumentális látványvilágot, mégis hozzájárulnak a történet plasztikusabb megragadásához.
Na de milyen ez a látványvilág? Ha el lehetne mesélni, talán nem készült volna el a film. A cselekmény azonban könnyen összefoglalható: a címadó város nagytőkés ura, Fredersen kegyetlenül dolgoztatja a szegény munkásokat. Feladatuk, hogy kezeljék az istenként magasztalt gépeket, amelyek energiával látják el Metropolist, és lehetővé teszik a szűk gazdag réteg féktelen lumpolását. A konfliktust az aranyifjú Freder zökkenti ki a statikus helyzetből, amikor első látásra beleszeret a munkások prófétájába, Mariába. A tébolyult feltaláló, Rotwang elkészíti a fiatal lány robotmását – látszólag a munkáslázadástól tartó Fredersen kérésére, valójában azonban halott szerelmét szeretné megbosszulni riválisán.
Maria Frederben látja a megváltó Közvetítőt, vagyis a szívet, aki majd közös nevezőre hozza az agyat (Fredersent) és a kezet (a munkásokat). A film zárójelenete, illetve hihetetlenül patetikus utolsó mondata – „A Kéz és az Agy között a Szív a közvetítő” – egyaránt arra a didaktikus üzenetre játszik rá, amellyel maga a rendező sem volt teljesen elégedett.
Mégis érdemes megnézni a filmet – már csak azért is, mert kordokumentum, de azért is, mert az expresszionista képi világot olyan technológia támogatja meg, amely a húszas években hihetetlenül modernnek számított. Tarcsa Zoltánt idézve: Fritz Lang a Metropolisszal a némafilmkorszak Csillagok háborúját készítette el.
Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
