Két másik lemez mellett Fülei Balázs zongoraművész Christmas with Franz Liszt című albuma nyerte el idén a Liszt Nemzetközi Lemeznagydíjat, amelyet csütörtök este adtak át a Zeneakadémián.

Fülei Balázs mellett a zsűri nagydíjjal jutalmazta Olivier Latry francia orgonaművészt Franz Liszt Inspiration című lemezéért, valamint Konstantin Krimmel baritont és Daniel Heide zongoraművészt közös, Liszt Der du von dem Himmel bist című albumukért. Goran Filipec horvát zongoristának a Kodály Filharmonikusokkal közös lemeze elismerő oklevélben részesült.

A zsűri idén 13
nagylemez közül választotta ki a győzteseket.

Fülei Balázs díjnyertes CD-jének anyagát egy 2019-es decemberi koncertfelvételből, a Zeneakadémia Nagytermében rendezett Karácsony Liszt Ferenccel című hangverseny műsorából állította össze. Az albumon szerepel az Isten áldása a magányban, az Ave Maria, valamint a tizenkét darabból álló, közel háromnegyed órás Karácsonyfa című sorozat.

A lemez a Binder Music Manufactory gondozásában jelent meg. A felvételt a Liszt Ferenc Zeneakadémia Aviso Stúdiója készítette, a hangmérnök Perényi Benjámin, a zenei rendező Tóth Ibolya volt. A felvétel elérhető az internetes zenelejátszó platformokon, valamint a lemezboltokban is.

A Liszt Ferenc Társaság a Nemzetközi Hanglemez Nagydíjával minden évben a Liszt műveit leghitelesebben tolmácsoló előadókat jutalmazza. Az elmúlt negyven évben olyan zongoristák részesültek az elismerésben, mint Alfred Brendel osztrák, Vladimir Horowitz orosz, Maurizio Pollini olasz zongoraművészek vagy Kocsis Zoltán és Ránki Dezső.

Fotók: Déber Gábor