A Szent István - korábban Lipótvárosi park - volt az első közpark Budapesten, amely mindenki számára nyitott volt, a padokra bárki ingyen letelepedhetett, a fűre pedig szabad volt lépni, mint ahogy arra tábla is figyelmeztetett. Erre a különlegességre és más érdekességekre is rácsodálkozhatott a sétáló, aki szombat délelőtti programként a Miénk a ház! szervezésében a Bauhaus rejtett kincsei című városi sétát választotta.
Újlipótváros beépítése az 1910-es években kezdődött. A fejlődő Budapestre egyre többen költöztek, a város lakásínségét enyhítendő rohamtempóban indult meg a bérházak építése a mai Újlipótváros Váci út felőli részén. Az 1910-es években körülbelül a Pannónia utcáig épült be a városrész, többségében körgangos szecessziós és korai art deco stílusú bérházakkal. Újlipótváros ezen területén, mivel külvárosnak számított, nem volt egységes városépítési koncepció, így meglehetősen vegyes arculatú utcák jöttek létre.
Az 1. világháború utáni építőipari pangást egy adókedvezmény törte meg az 1920-as évek végén. Ez kedvezett az Újlipótváros még szabadon álló - körülbelül a mai Pannónia utca és a Duna között húzódó terület - beépülésének. Itt azonban már tudatos, és nagyon szigorú koncepció alapján lehetett építkezni. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa Rakovszky Iván vezetésével 1927-33 között építési tilalmat rendel el. Ezalatt pontos szabályozási tervet dolgozott ki a még üres területre, amely kiterjedt az épületek magasságától, az egy tömbben lévő épületek egységes homlokzatán át a mellvédek szabályozásáig.
Ennek eredményeképpen született meg fővárosunk építészetileg legegységesebb modern negyede. Ráadásul a lakásépítések ösztönzését adómentességgel igyekeztek elősegíteni, az adókedvezmény azonban csak akkor járt, ha az épület az adott év végéig tető alá került, így gyakoribbá váltak új technológiák, például a bauxitbetonos építkezés, amelyekkel teljesíthetővé váltak az időbeli előírások.
A modernség pedig nem csupán a külcsínt jelentette. Az itt élő emberek életstílusa is más volt, mint ezt megelőzően, a modernség az épületeken belül is jelentkezett, központi fűtés, tetőterasz, kaputelefon, gyerekkocsi tároló, új hangszigetelő technológia alkalmazásával például.
Manapság a házakat Bauhaus stílusú épületeknek nevezik, de az elnevezés nem ilyen egyszerű, ahogy erre a sétát vezető Maczó Balázs felhívta figyelmünket. Az 1919-ben - vagyis a 100. születésnapját éppen idén ünneplő - Walter Gropius által alapított Állami Bauhaus Intézményben a külső-belső építési elveket újították meg, hogy emberközpontú, élhető lakótereket alakítsanak ki.
Eltűntek a díszítések, igyekeznek a szubjektivitást kiiktatni, hiszen ami tetszik a tervezőnek, az nem biztos, hogy tetszik másnak is. Tisztaság, egyszerűség, őszinteség voltak a jelszavaik. Bauhaus építésznek az tekinthető, aki a Gropius által alapított iskolában szerzett diplomát. Magyarországon azonban ezt a diplomát nem fogadták el, így nálunk csak az tervezhetett, aki a Műegyetemen is végzettséget szerzett. Mindkét diplomával azonban csak nagyon kevés építész rendelkezett - köztük Molnár Farkas -, így szakmailag csak az általuk tervezett épületek tekinthetők hazánkban Bauhaus házaknak.
Ezek alapján Újlipótvárosban valódi Bauhaus épületet ugyan nem találhatunk, a stílus újító hatásának azonban számos különleges és emberközpontú szellemiségű példájára azonban annál többet, ezek közül is kiemelkedik a Szent István park közvetlen szomszédságában álló Dunapark épületegyüttes. A legelegánsabb modern bérpalota alapjai egy vasbeton medencében állnak, ezzel kiiktatva a Duna esetleges áradásából adódó földmozgásokat.
A központi fűtéses, a világon elsőként kaputelefonnal felszerelt, egyedi szellőztető berendezéssel ellátott, tetőkertes, meleg vizes luxus bérlakások az akkori arisztokráciának is vonzó alternatívát jelentettek, egyedi lámpatestei, ajtódíszei a mai napig időtállóak.
Az épületek felszereltségét látva és hallva nehezen hihető, hogy az új negyedet fanyalogva fogadták még az építészek is, a sima modern homlokzatok, újító korszerű megoldások még az építésztársadalmat is megosztották. Az itt lakó közép- és nagypolgári osztály azonban élvezte a modern házak hangulatát, szívesen jártak a környéken épült mozikba, sétáltak a Lipótvárosi park füvén, vagy teniszeztek a környék szépszámú teniszpályáinak egyikén.
A negyed mai szemmel nézve pedig mindenképp kiállta az idők próbáját, a séta során valóban rejtett kincsekre lelhetünk, amelyek az utcáról a házakba bekukucskáló járókelőknek sem mutatkoznak meg egykönnyen.
