Futurspektiv 2011: flamand művészet Budapesten egy hónapon át

Egyéb


mietwarlup.jpg
Miet Warlop: Springville

(MTI) - A flamand kormány még 2009 tavaszán indította el a Futurspektiv sorozatot azzal a céllal, hogy a Belgium mintegy felét kitevő régió kultúráját bemutassa Magyarországon. A fesztivált tavaly ősszel, az Európai Unió soros belga elnökségének féléve idején rendezték meg, idén azonban ismét tavasszal hozzák el a kortárs flamand művészet kiemelkedő képviselőit Budapestre. Mint azt André Hebbelinck, az eseménysorozatot finanszírozó flamand kormány közép-európai képviseleteinek vezetője közölte, az idei fesztivált a magyar kormányzat javaslatára időzítették a magyar EU-elnökség idejére.
    

A Futurspektiv 2011 a korábbiaknál kevesebb programot vonultat fel. Mint arra Hebbelinck rámutatott, ennek oka az, hogy nem ők maguk, hanem budapesti partnereik szervezik az eseményeket, és számos korábbi együttműködő partnerük idén tavasszal nem hívott meg flamand vendéget. Talán túl bizonytalannak érezték finanszírozásukat ahhoz, hogy hosszabb távra tervezzenek ? vetette fel a flamand képviselet vezetője.
    
A Trafó mindenesetre idén is két produkciót hívott meg a fesztivál keretében, a Műcsarnok pedig egy neves művésznek rendez retrospektív tárlatot. A két intézmény munkáját méltatva Hebbelinck hangsúlyozta: reméli, hogy a jövőben is folytathatják munkájukat. Nemzetközi jelentősége szempontjából a Trafó egy kicsit olyan Budapestnek, mint a Ferihegyi reptér: ez az a hely, ahol a világ többi része összekapcsolódik a magyar fővárossal - jegyezte meg.
    
A képviseletvezető szerint több városban is próbálkoztak hasonló flamand rendezvénnyel, tavaly például Wroclawban és Johannesburgban. Prágában is szerveztek egy kisebb eseményt, és idén ősszel újabb "mini rendezvénnyel" jelentkeznek, de megítélése szerint a cseh művészeti szcéna nem olyan élénk, mint a budapesti. "A kezdeményezésünk olyan, mint egy növény, megfelelő környezetre van szüksége ahhoz, hogy növekedjen. Különösen a kortárs művészetek szempontjából Budapest rendkívül élettel teli. Hasonló funkciót tölthetne be, mint Berlin a 90-es években, ha a vezetés felismerné ezt a nemzetközi potenciált? - vélekedett Hebbelinck. 
    

rosas_mikrokozmosz.jpg
Anne Teresa De Keersmaeker és a Rosas: Mikrokosmos
 
Az idei Futurspektiv egy belga tárgyszínházi produkcióval vette kezdetét a Trafó - Kortárs Művészetek Házában. A Springville szereplői félig tárgyak, félig emberi lények egy sajátos kartondoboz világban, amely alkotója, a fiatal belga művész, Miet Warlop szerint egy természeti katasztrófa utáni világot idéz. A darabnak nincs köze a japán atombalesethez, Miet Warlop inkább arra utalt, hogy a Springville-ben semmi sincs a saját helyén van, felborul az általunk megszokott rend, és egy új, furcsa logika bontakozik ki: az autó a falra parkol, a fa az ablakból nő ki.
    
Szintén a Trafó ad helyet a Futurspektiv következő programjának, a Rosas Bartók/Mikrokosmos című táncelőadásának május 7-én és 8-án. Az Anne Teresa De Keersmaeker vezette világhírű belga együttes ezúttal egy 1987-es koreográfia felújított verziójával érkezik Magyarországra, a Bartók és Ligeti muzsikájára épülő esten a tánc, a zenélés öröméről mesél a közönségnek a társulattól megszokott finom játékossággal.
    

michaelborremans_theburdenofideas.jpg
Michael Borremans: The burden of ideas
 
A Futurspektiv idén még egy kiállítást hoz el a magyar közönségnek: a Műcsarnokban mutatkozik be retrospektív tárlattal a belga kortárs festészet egyik meghatározó alakja, Michael Borremans.
    
A flamand művész korunk szorongásaira keres mélylélektani választ. A szürrealista hagyományokat költőien kezelő képi nyelvének fő eszköze a talányosság, a rejtély. Borongós hangulatot árasztó képein különös tárgyakat, részleteket és beállításokat lehet látni, amelyeken festészeti tradíciók, letűnt korszakok - a harmincas évek - jelennek meg utalásképpen, miközben e jellegzetességek használatát áthatja az analízis, a töprengés és a pszichológia. Munkásságának külön érdekessége, hogy vízióit filmeken is bemutatja, amelyek lassan mozgó képként elevenítik meg a vásznakon látható szimbólum- és jelrendszert - írják a kiállítás ajánlójában.
    
Az Eating the Beard - Szakállat enni című tárlaton, amelynek címét a művész egyik festményétől kölcsönözték, Borremans száznál is több olajképét, rajzát és filmjét láthatja június 26-ig a közönség.