Gadó Gábor és a Trio Lignum közös koncertje

Egyéb

koncert
2009.04.15 20.00
Helyszín: Nagyterem
Jegyár: 1500 Ft / diák: 1200 Ft (Trafó bérlet grátisz előadása)
A program időtartama: ~ 90'
Kortárs zenei sorozatunk részeként újabb ősbemutatónak adunk otthont: Gadó Gábor és a Trio Lignum tagjai 2008 őszén közösen szerepeltek egy lemezfelvételen, koncerten azonban most mutatkoznak be először. A programban Gadó Gábor kompozíciói, valamint átiratok és improvizációk lesznek hallhatók.
Gadó Gábor többször kérte már a Trio Lignum tagjait közös munkára, többek között a Byzantinum című lemezen való közreműködésre, koncertekre. A teljes együttessel csak 2008 őszén került sor az együttműködésre, egy még meg nem jelent lemezfelvétel kapcsán. Koncerten most lépnek föl először teljes létszámban együtt.

A Trio Lignum Magyarország első számú fafúvós együttese, amely 1997-ben alakult egy alkalminak tervezett, nagysikerű hangverseny következményeképp a szombathelyi Bartók Fesztiválon. A koncert műsorában merész ötlettel szembesítették egymással Ockeghem-Cage, Senleches-Kurtág, Mozart-Berio stb. zenéit. Játszottak szólódarabokat, duókat és kísérletképpen - triókat.

A következő koncertműsorok összeállításakor a XII. századtól napjainkig olyan mérhetetlen mennyiségű anyag került a kezükbe, hogy önként adódott egy új műfaj megteremtésének a lehetősége. Az általuk feltárt zenei világhoz modern hangszereik olyan újszerűen és frissen kapcsolódtak, hogy kikerülhetetlenné vált egy új, eddig nem létező hangzáskép kidolgozása.
A két klarinét - egy fagott összeállítású trió szokatlan, és viszonylag kevés eredeti repertoárt kínál, nagyrészt ebből fakad a trió munkájának összes jellegzetessége és specialitása. Repertoárjuk legnagyobb részét tagjainak széleskörű zenei érdeklődése alakítja, inspirálja. Egyfelől egyedi módon játszanak középkori vokális zenét, másrészt kortárs zeneszerzőket ösztönöznek új darabok komponálására. Mindezek nyomán a trió repertoárja teljesen egyedülálló: Machaut, Dunstable, Dufay, Ockeghem, W. Byrd művei csakúgy, mint Jeney Zoltán, Sáry László, Kondor Ádám, Csapó Gyula vagy Vidovszky László számukra írt darabjai kínálkozó lehetőségeiket mindkét irányba szinte végtelenítik. Természetesen a barokk-klasszikus-romantikus világ és a XX. századi klasszikusok sem maradnak ki: Mozart, Beethoven, Haydn, Bach, Brahms, Webern vagy John Cage művei több koncertnyi anyagot kínálnak, eredetiben, vagy többnyire Kondor Ádám átiratában.
A trió tagjait a magyar állam külön-külön Liszt Ferenc-díjjal tüntette ki.
"A Trio Lignum igyekszik minden elképzelhetőt kihozni a két klarinét és fagott felállásból. Hogy a képzelet határait túllépő produkcióhoz mi szükséges, nem tudom, de tény, hogy a Trialog című lemez az emberi létezés, gondolkodás és az alkotási vágy megkérdőjelezhetetlen diadala." (Végső Zoltán, revizoronline.hu)
"...bár a reneszánsz művek fafúvókon szólnak, nem érezzük a szöveg hiányát. Annyira dallamosan, természetesen és 'emberi hangon' fújják meg a hangszereket a Trio Lignum tagjai. Légies és világosan tagolt a játékuk, béke, nyugalom és egyfajta földöntúli öröm sugárzik az előadásból." (Magyar Nemzet)
Gadó Gábor
Zenei tanulmányait hegedűn kezdte, majd klasszikus gitárra váltott. A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz tanszakán Babos Gyula növendékeként végzett 1983-ban, ezt követően élvonalbeli magyar jazzmuzsikusok együtteseiben szerepelt. Az első partnerei között volt ifj. Rátonyi Róbert, Snétberger Ferenc, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Balázs Elemér és Oláh Kálmán. Később nemzetközi formációkban is egyre gyakrabban tűnt fel, például Gerald Veasley, Randy Roos és George Jinda oldalán. Első zenekarát Joy névvel szervezte meg, és Cross Cultures címmel készített lemezt. Saját nevén 1991-ben jelent meg első albuma, a Special Time, majd Nikola Parovval turnézott Európában. 1995-ben Franciaországba költözött, aztán átmenetileg Londonban is élt. Öt év múltán Párizsban alakult meg a Gadó Gábor Quartet: Matthieu Donarier (tenorszaxofon), Sébastien Boisseau (nagybőgő) és Joe Quitzke (dob) részvételével. Francia társaival a Greetings from the angel című albumon játszott először, amit a Homeward és a kimagasló sikerű Orthodoxia követett. Zeneszerzője és közreműködője Winand Gábor Corners of my mind című lemezének, amelyet a francia Jazzman magazin a 2002-es év legjobb jazzlemezei közé választott.
2003-ban elnyerte a francia L'Académie du Jazz által az év európai jazzművészének évente odaítélt Bobby Jaspar életműdíjat, mely munkásságának eddigi legrangosabb elismerése.
A francia és nemzetközi fesztiválok, klubok keresett vendége, többek között a következő helyeken lépett már fel: Festival de Châteauroux, Festival de Jazz de Montlouis/Loire, Rencontres Internationales de Jazz de Nevers, Festival Crest Jazz Vocal, Festival de l'Hotel d'Albret (Párizs), Tete Montoliu Jazz Festival (Barcelona), Festival de Jazz de Souillac, Festival de Jazz de Vitrolles, Fete de la musique de Téhéran, Mittel Europa Jazz Festival (Schiltingheim), Paris Jazz Festival.
Zenészek:
GADÓ Gábor - gitár
KLENYÁN Csaba - klarinét, basszusklarinét
ROZMÁN Lajos - klarinét, basszusklarinét
LAKATOS György - fagott
Vendégzenész:
SZANDAY Mátyás - nagybőgő