A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara, valamint a Honvéd Férfikar egészestés gálaműsorral ünnepli fennállásának 70. évfordulóját szeptember 29-én az Erkel Színházban.

Az esten gazdag programmal tisztelegnek a jubiláló művészegyüttes egykori és jelenlegi tagjai előtt. Közreműködik Szalai Antal, aki évtizedekig volt az együttes prímása, a zenekar és a férfikórus, emellett Foltin Jolán és Novák Ferenc koreográfiái is megjelennek.

Látványos összeállítással emlékeznek az elmúlt évtizedekre a korábbi előadásokból válogatva. A következő rész egy crossover kitekintés lesz szintén a férfikórus közreműködésével. A táncegyüttes legsikeresebb, legimpozánsabb darabjaiból láthat válogatást a közönség.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara nemrég Erdélyben turnézott, emellett a nyáron többek között Szegeden, Esztergomban is színpadra léptek. Ősszel Kuvaitba utaznak. Szeptember 12-én Keszthelyen egy Mátyás királyról szóló mesedarabbal várják a gyerekeket, a Rákóczi-emlékév alkalmából A Tenkes kapitánya című előadást viszik körbe a Kárpát-medencében.