A Budapest Táncszínház Egyszer visszatérsz – 30 éves a Budapest Táncszínház című születésnapi gálaelőadása június 13-án 19:00 órakor lesz látható a Nemzeti Táncszínházban, a Millenáris területén.

A Budapest Táncszínház 2021-ben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, a jeles alkalomból egy nagyszabású gálaműsort rendeznek. A két részből álló est első felében öt vendégkoreográfus – Földi Béla tanítványai és korábbi tagok – készít rövid koreográfiákat táncművészeinknek. Így Egerházi Attila, Zachár Lóránd, Barta Dóra, Fodor Zoltán és Sághy Alexandra munkáit láthatjuk.

Az est második felében Jiri Pokorny (NDT) Egyszer visszatérsz című előadását viszik színpadra,

amelyről a táncszínház a következőképp fogalmaz: „Az emberben rejlő egyetemes vágy és a világ megismerésére és felfedezésére irányuló kíváncsiság mindig újabb és újabb ismeretszerzések felé hajt. A hely azonban, ahol születtünk, a kultúra és a gyökerek mágnesként húznak vissza a szülőföldünkhöz.”

Az előadást a vonatkozó kötelező járványügyi előírások betartása mellett rendezik meg. A színház területére csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet belépni.

Nyitókép: Budapesti Táncszínház