foto_bank_ildiko.JPG

Garda Zsuzsa kettős jubileumot ünnepel 30/50 című koncertjén

Jubileumi koncerttel ünnepli ötvenedik születésnapját és zenei pályafutásának 30. évfordulóját Garda Zsuzsa. Az elsősorban a blues és a progresszív rock műfajában, illetve nagyobb produkciók vokalistájaként ismert énekesnő 30/50 című koncertjén a jelenlegi formációival lép fel március 1-jén az Off Kulturban.

Garda Zsuzsát az elmúlt három évtizedben elsősorban blues-rock énekesnőként, főként klubokban és pubokban ismerhette meg a közönség, mindemellett háttérénekesként koncerteken és felvételeken olyan neves előadókkal és zenekarokkal lépett fel, mint Balázs Fecó, az Omega, a Skorpió, a Sziámi vagy a Kimnowak. Tizenhat évig volt a Janis Joplin Emlékzenekar énekese, tizenhárom éve a Keep Floyding állandó vokálosa, musicalénekesként pedig Varga Miklóssal, Keresztes Ildikóval, Demeter Györggyel és Makrai Pállal is állt már színpadra.

A nevét viselő Garda együttes első dala és a hozzá készült klip nemrég jelent meg Lélegezz, illetve angol nyelvű változatában Breathe Again címmel. 

A márciusi születésnapi koncertet a Piano Projekt kezdi, amelyben Zsuzsa a Maya Prog Band zongoristájával, Szabó Gergővel muzsikál, majd a fesztiválokról és pubokból már jól ismert Garda–Benkő Blues Duó következik, Garda Zsuzsa és az ország egyik legelismertebb bluesgitárosa, Benkő Zsolt kettősével. Őket a Keep Floyding követi, amelynek tagjai ez alkalommal az ünnepelt kedvenc Pink Floyd-szerzeményeit adják elő,  az est zárásaként pedig tizenegy év után először hallható élőben a nagy múltú Janis Joplin Emlékzenekar.

30/50 – Garda Zsuzsa jubileumi koncert – március 1. 18 óra, Off Kultur

Ez is érdekelheti

Hajnalig tartó mulatsággal ünnepel a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc április 26-án a Dürer Kertben.

Dupla koncerttel ünnepli harmincadik születésnapját a Cotton Club Singers

Jeles évfordulóhoz érkezett a Cotton Club Singers: a március 30-án az Erkel Színházban rendezendő jubileumi koncertjük az együttes elmúlt harminc esztendejének összegzése lesz. A koncerten a zenekar öt legmeghatározóbb énekese – Kozma Orsi, Szűcs Gabi, Zséda, Fehér Gábor és László Boldizsár – mellett a fúvósokkal kiegészített Cotton Club Banddel is találkozhatnak az érdeklődők.