Garda Zsuzsát az elmúlt három évtizedben elsősorban blues-rock énekesnőként, főként klubokban és pubokban ismerhette meg a közönség, mindemellett háttérénekesként koncerteken és felvételeken olyan neves előadókkal és zenekarokkal lépett fel, mint Balázs Fecó, az Omega, a Skorpió, a Sziámi vagy a Kimnowak. Tizenhat évig volt a Janis Joplin Emlékzenekar énekese, tizenhárom éve a Keep Floyding állandó vokálosa, musicalénekesként pedig Varga Miklóssal, Keresztes Ildikóval, Demeter Györggyel és Makrai Pállal is állt már színpadra.
A nevét viselő Garda együttes első dala és a hozzá készült klip nemrég jelent meg Lélegezz, illetve angol nyelvű változatában Breathe Again címmel.
A márciusi születésnapi koncertet a Piano Projekt kezdi, amelyben Zsuzsa a Maya Prog Band zongoristájával, Szabó Gergővel muzsikál, majd a fesztiválokról és pubokból már jól ismert Garda–Benkő Blues Duó következik, Garda Zsuzsa és az ország egyik legelismertebb bluesgitárosa, Benkő Zsolt kettősével. Őket a Keep Floyding követi, amelynek tagjai ez alkalommal az ünnepelt kedvenc Pink Floyd-szerzeményeit adják elő, az est zárásaként pedig tizenegy év után először hallható élőben a nagy múltú Janis Joplin Emlékzenekar.